Ugyanakkor az is köztudott, hogy a felhőtlen játék, kikapcsolódás közepette a
gyerekek sokszor még a legalapvetőbb közlekedési szabályokat sem tartják be, melynek
következtében balesetek okozóivá, részeseivé, vagy áldozatává válnak.
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek a szünidő
alatt leselkednek gyermekeinkre:
Sok éves tapasztalatok mutatják, hogy a vakáció alatt megnő a közúti balesetet
szenvedők száma, és az évszak sajátosságaiból fakadóan sajnos a vízi tragédiáké
is. Szeretnénk, ha azok, akik júniusban elhagyták az iskolapadokat, ősszel ugyanoda
ülhetnének vissza. Ahhoz, hogy ez így legyen, sok mindent kell tenni és tudni.
Mindenek előtt a szülők szakítsanak időt gyermekeikre, és mondják el, miként
kell közlekedni. A leggyakoribb tragédiaokozó a rohanás, a körültekintés nélküli
úttestre lépés, a tömegközlekedési eszközök megállóiban álló jármű takarásából
való kilépés, és a kerékpározással összefüggő szabályszegő magatartás. Önmagában
azonban az a körülmény, hogy egy gyermek meggondolatlan, szabályszegő, még nem
szükségszerűen eredményezi sérülését, vagy legrosszabb esetben halálát. Közös
felelősségünk gondoskodni azok védelméről, akik ma még nem képesek úgy cselekedni,
ahogyan azt elvárjuk, vagy szeretnénk.
Beszéljük meg a gyerekkel a gyalogosközlekedés alapszabályait. Például hol van
elsőbbsége a gyalogosnak az úttesten való átkeléskor, vagy mit kell tenni, mielőtt
lelépünk az úttestre.
A szabályos kerékpározás elsajátításához az alapokat gyakran át kell ismételni.
Ha már tudja a gyerek, hogy hol szabad kerékpározni, melyek a kötelező biztonsági
felszerelések stb., illetve be is tudja tartani ezeket a szabályokat, még mindig
nem biztos, hogy célszerű elengedni önállóan kerékpározni. Felnőtt gépjárművezetőinket
pedig arra kérjük, figyeljenek a gyalogos és kerékpározó „csemetékre”!
Tudjuk-látjuk, hogy egyre több a nyakában kulccsal „lődörgő” gyermek, aki – az
említett veszélyeken túl – könnyen válhat különböző bűncselekmények áldozatává.
Célszerű tehát elmondani: tartózkodjanak az ismeretlen felnőttek társaságától,
ne kössenek ismeretségeket akkor sem, ha még oly színes programot is ajánlanak
nekik.
A gyerekek elhelyezésére a legbiztosabb, a legkedvezőbb megoldás a táborozás.
Ilyenkor gyakran a megszokottól eltérő tevékenységekkel is találkoznak. A tábor
előtt mindenképpen figyelmeztessük őket a fürdőzés veszélyeire, a hegyi utakon
való közlekedés eltérő sajátosságaira.
Fontos, hogy fürdőzéskor, vízi biciklizéskor, csónakázáskor tartsák be a rendszabályokat.
Azok, akik nem tudnak úszni, feltétlenül vegyék fel a mentőmellényt. Kerüljék
a bányatavakat, csak a kijelölt helyeket vegyék igénybe fürdőzés céljából. Felhevült
testtel soha ne ugorjanak be a vízbe, hiszen a vízi tragédiák nagy része az ilyenkor
fellépő izomgörcs illetve szívelégtelenség miatt következik be.
Bízva abban, hogy a fent leírtakkal sikerül hozzájárulnunk a szünidő kellemes
és biztonságos eltöltéséhez mindenkinek jó pihenést és balesetmentes közlekedést
kívánunk.
KEM RFK Sajtószolgálata