1994. évi XXXIV.
törvény a Rendőrségről
I. Fejezet
A RENDŐRSéG FELADATA, SZERVEZETE,
JOGáLLáSA éS
IRáNYíTáSA
A Rendőrség feladata
1. § (1) A Magyar
Köztársaság
Rendőrségének (a továbbiakban:
Rendőrség) feladata a közbiztonság
és a belső rend védelme.
(2) A Rendőrség a közbiztonság
és a belső rend védelme
körében az e törvényben
és törvény felhatalmazása
alapján más jogszabályban
meghatározott bűnmegelőzési,
bűnüldözési,
államigazgatási és
rendészeti feladatkörében:
g) védi a Magyar
Köztársaság érdekei
szempontjából
különösen fontos személyek (a
továbbiakban: védett személy)
életét, testi
épségét, őrzi a kijelölt
létesítményeket;
Személy- és
létesítménybiztosítási
intézkedés
46. § (1) A Rendőrség,
illetve a rendőr a védett személy [1. §
(2) bek. g) pont] biztonsága érdekében
a 13. és a 30. §-ban meghatározottakon
túlmenően
a) útvonalat, közterületet a forgalom elől
elzárhat, a forgalmat korlátozhatja,
b) nyilvános és közforgalmú
intézmények
működését korlátozhatja,
c) magánlakásba - külön
írásos utasítás
birtokában - ellenőrzés, a helyszín
megfigyelése és biztosítása
céljából beléphet,
és ott tartózkodhat,
d) területet lezárhat, és
megakadályozhatja, hogy oda bárki
belépjen, vagy onnan távozzék,
illetőleg az ott tartózkodókat
távozásra kötelezheti.
(2) A védett személyeket - a nemzetközi
jogi kötelezettségek és a
viszonossági gyakorlat
figyelembevételével - a Kormány
jelöli ki.
(3) A Rendőrség a védett
középületek és az abban
tartózkodók biztonsága
érdekében az (1) bekezdés a)
és d) pontjában meghatározottakon
túl a be- és kilépésre az
ott elhelyezett szerv vezetőjével
egyetértésben szabályokat
állapíthat meg.
(4) A Rendőrség a védett személy vagy
létesítmény biztonsága
érdekében technikai ellenőrzést
alkalmazhat, elrendelheti a jogszerűen birtokban tartott
veszélyes tárgyak kötelező
letétbe helyezését.
2000. évi XXXIX.
törvény
a köztársasági elnök, a
miniszterelnök, az Országgyűlés
elnöke, az
Alkotmánybíróság
elnöke és a Legfelsőbb
Bíróság elnöke
tiszteletdíjáról és
juttatásairól
A köztársasági elnök
9. § A
köztársasági elnök - hivatalos
és magánprogramokra is kiterjedően -
külön jogszabály szerint
személyi védelemre jogosult.
A miniszterelnök
(2) A miniszterelnököt egyebekben az e
törvény 2-9. §-ában,
továbbá 11. és 13.
§-ában meghatározott
juttatások illetik meg.
Az
Országgyűlés elnöke
24. § (1) Az
Országgyűlés elnöke és volt
elnöke a miniszterelnököt, illetőleg a volt
miniszterelnököt e törvény
alapján megillető tiszteletdíjra és
juttatásokra jogosult, a (2)-(3) bekezdésben
foglalt eltérésekkel.
Az
Alkotmánybíróság
elnöke
25. § (1) Az
Alkotmánybíróság
elnöke és volt elnöke a
miniszterelnököt, illetőleg a volt
miniszterelnököt e törvény
alapján megillető illetményre és
juttatásokra jogosult, a (2)-(5) bekezdésben
foglalt eltérésekkel.
A Legfelsőbb
Bíróság elnöke
26. § (1) A Legfelsőbb
Bíróság elnöke és
volt elnöke a miniszterelnököt, illetőleg a
volt miniszterelnököt e törvény
alapján megillető illetményre és
juttatásokra jogosult, a (2)-(5) bekezdésben
foglalt eltérésekkel.
160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet a
védett személyek és a
kijelölt létesítmények
védelméről
1. § (1) E rendelet szerint kell
megszervezni és végrehajtani
a) a Magyar Köztársaság e rendelet
melléklete szerint kijelölt állami
vezetője állandó védelmét,
az utóbiztosításra jogosultak
védelmét;
b) a Magyarországon tartózkodó
nemzetközileg védett személy, valamint
viszonosság alapján más
külföldi személy magyarországi
tartózkodása alatti
védelmét;
c) annak a személynek az ideiglenes
védelmét, akit az Alkotmánnyal
és a törvényekkel összhangban
álló közéleti
tevékenysége miatt személye vagy
közvetlen környezete ellen
irányuló erőszakos bűncselekménnyel
fenyegettek meg, illetve egyéb alapos okból
védelme szükséges, és a
védelmet a Kormány az Rtv. 46.
§-ának (2) bekezdése szerint elrendelte
[az a)-c) pontokban felsoroltak a továbbiakban
együtt: védett személy].
(2) E rendelet alapján kell megszervezni a
rendőrség által történő
folyamatos őrzésre, illetve más módon
való biztosításra a
mellékletben kijelölt
létesítmény (a
továbbiakban: kijelölt
létesítmény)
védelmét.
Melléklet a 160/1996. (XI. 5.) Korm.
rendelethez
I.
állandó személyi védelemben
részesülő állami vezetők
1. A Magyar Köztársaság elnöke
2. A Magyar Köztársaság
miniszterelnöke
3. A Magyar Országgyűlés elnöke
4. A Magyar Köztársaság
Alkotmánybíróságának
elnöke
5. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb
Bíróságának elnöke
II.
A rendőrség által folyamatosan őrzött
létesítmények és
értékek
1. Az Országház (a
végrehajtásra vonatkozó
külön jogszabály szerint)
2. Az Országgyűlés Irodaháza (a
végrehajtásra vonatkozó
külön jogszabály szerint)
3. A Magyar Köztársaság
Alkotmánybíróságának
épülete
4. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb
Bíróságának
épülete
5. A Magyar Köztársaság Legfőbb
ügyészségének
épülete
6. A Belügyminisztérium központi
épülete
7. A Külügyminisztérium központi
épületei
8. Az Információs Hivatal központi
épülete
9. A "K" vezetési rendszer külön
jogszabályban meghatározott
létesítményei
10. A Budapest XII. ker., Béla király
úti Kormányvendégház
területe
11. A Szent Korona és a koronázási
jelvények
12. Az állami Számvevőszék
központi épületei
13. A Miniszterelnöki Hivatal Központi
Irodaháza
14. A Sándor-palota épülete.
63/2010. (III. 18.) Korm. rendelet
a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI.
5.) Korm. rendelet módosításáról
A Kormány a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. § (1) bekezdés g)
pontjában,
a 13. § (2) bekezdés tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól
szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (2) bekezdés j) és p) pontjában,
a 13. § (3) bekezdés tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről
szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés i) pontjában, és
a 13. § (4) bekezdés tekintetében az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések
hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII. törvény 6. § (2) bekezdésében
kapott felhatalmazás alapján,
az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva
a következőket rendeli el:
1. § A védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996.
(XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés
lép:
„1. § E rendelet szerint kell megszervezni és végrehajtani
a) az 1. melléklet 1. pontjában meghatározott állami vezetők állandó, továbbá
az utóbiztosításra jogosultak védelmét,
b) a Magyarországon tartózkodó nemzetközileg védett személy védelmét,
c) az Rtv. 46. § (6) bekezdése szerint elrendelt ideiglenes védelemben részesített
személy védelmét,
d) a viszonosság alapján - a b) pont szerinti védett személyek körén kívüli -
más külföldi személy magyarországi hivatalos látogatása vagy - a veszélyeztetettségének
megfelelően - magánlátogatása alatti védelmét (az a)-d) pontokban meghatározottak
a továbbiakban együtt: védett személy),
e) az 1. melléklet 2. pontjában létesítménybiztosítási intézkedés céljából kijelölt
létesítmények és értékek (a továbbiakban: kijelölt létesítmény) Köztársasági Őrezred
által történő védelmét,
f) a védett személy hivatalos programja során szükséges egészségügyi ellátás
biztosítását.”
2. § Az R. 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az 1. melléklet 1. pontjában meghatározott személyeken kívül a rendészetért
felelős miniszter javaslatára a Kormány határozattal más személy ideiglenes védelemben
részesítését is elrendelheti.”
3. § Az R. 5. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(2) A kijelölt létesítmények kivételével a védett személy munkahelyét, valamint
lakását vagy egyéb tartózkodási helyét az adott célnak megfelelő biztonságtechnikai
berendezésekkel kell védeni. Ezek beszerzésével, fel- és leszerelésével, üzemeltetésével,
karbantartásával, javításával, továbbá a személyvédelemmel kapcsolatban felmerült
költségek a Köztársasági Őrezredet terhelik.
(3) A Köztársasági Őrezred a rendészetért felelős miniszter, a honvédelemért
felelős miniszter és a külpolitikáért felelős miniszter részére felső középkategóriájú
gépjárművet és hivatásos biztonsági gépjárművezetőt, továbbá állandó híradástechnikai
összeköttetést biztosít, valamint gondoskodik lakásuk technikai védelméről. Az
ezzel kapcsolatban felmerült költségek a Köztársasági Őrezredet terhelik.”
4. § Az R. 6. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A program során a védett személy biztonsága érdekében a következők szerint kell
eljárni:)
„b) a biztosítás parancsnoka váratlan helyzet vagy közvetlen fenyegetettség esetén
menekítéssel gondoskodik a védett személy biztonságba helyezéséről, és - ha az
ezzel okozott késedelem veszéllyel nem jár - a védett személy részére a szükséges
tájékoztatást megadja;”
5. § Az R. a 8. §-t követően a következő alcímmel és 8/A-8/F. §-sal egészül ki:
„A védett személy hivatalos programja során szükséges egészségügyi ellátás biztosítása
8/A. § A védett személy számára nyújtott egészségügyi ellátás biztosítása kiterjed
a hivatalos program idején
a) szükség esetén nyújtandó egészségügyi ellátás szervezésére és koordinálására,
b) a rohamkocsi szintű mentési készenlét biztosítására, valamint egyéb egészségügyi
készültség fenntartására, és
c) a 2. mellékletben meghatározott egészségügyi intézmény (a továbbiakban: egészségügyi
intézmény) és a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ (a továbbiakban:
HM ÁEK) kijelölt osztályain készenléti ügyelet tartására.
8/B. § A védett személy hivatalos programja során a rohamkocsi szintű mentési
készenlét biztosításáról a Köztársasági Őrezred, annak akadályoztatása vagy kapacitását
meghaladó feladat esetén - a Köztársasági Őrezred felkérésére - a HM ÁEK Sürgősségi
Mentőrészlege vagy az Országos Mentőszolgálat kijelölt egysége gondoskodik.
8/C. § (1) A védett személy gyógyintézeti ellátását a HM ÁEK végzi.
(2) A védett személy gyógyintézeti ellátásának biztosítása érdekében - ha az
(1) bekezdésben meghatározotton túl további egészségügyi intézmény bevonása indokolt
- a Köztársasági Őrezred
a) közvetlenül kérhet fel egészségügyi intézményt arra, hogy szükség esetén rendelkezésre
álljon a védett személy egészségügyi ellátásának biztosítására, vagy
b) az a) pont szerinti felkérés eredménytelensége esetén javaslatot tesz - az
egészségügyi intézmény rendelkezésre állásának biztosítása érdekében - valamely
egészségügyi intézmény kijelölésére
ba) a Köztársasági Őrezred által nem kiemeltként kezelt rendezvény esetén a rendezvény
helye szerint illetékes regionális tisztifőorvosnak,
bb) a Köztársasági Őrezred által kiemeltként kezelt rendezvény esetén az egészségügyért
felelős miniszternek.
(3) A védett személy egészségügyi ellátásának biztosításáért
a) az (1) bekezdés szerinti esetben a honvédelemért felelős miniszter,
b) a (2) bekezdés a) pontja és a (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti esetben
az érintett regionális tisztifőorvos,
c) a (2) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti esetben az egészségügyért felelős
miniszter
a felelős.
(4) A védett személy ellátása érdekében az (1) és (2) bekezdésben foglalt intézményeken
túl indokolt esetben más egészségügyi szolgáltató is igénybe vehető.
(5) A HM ÁEK és az igénybe vett egészségügyi intézmény (a továbbiakban együtt:
igénybe vett egészségügyi intézmények) a szükséges egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó
egyéb ellátást is nyújthat, ha a védett személy ezt igényli, és ehhez
a) a Magyar Köztársaság területén tartózkodó külföldi állampolgárságú védett
személy esetén a külpolitikáért felelős miniszter,
b) az ideiglenes védelemben részesített magyar állampolgárságú védett személy
esetén a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter
hozzájárult.
8/D. § (1) Az igénybe vett egészségügyi intézmények vezetői gondoskodnak arról,
hogy az igénybe vett egészségügyi intézmények
a) a rendelkezésére álló körülmények között biztosítsák
aa) a védett személy szükség szerinti ellátásának személyi és tárgyi feltételeit,
és
ab) a személyi védelmet ellátók tevékenységének intézményi feltételeit, valamint
b) dolgozói a védett személy védelmét ellátók utasításainak figyelembevételével
és a biztonsági előírások maradéktalan betartásával végezzék munkájukat.
(2) Az igénybe vett egészségügyi intézmények területén - a védett személy ott-tartózkodásával
összefüggésben - a rendészeti tevékenység felügyeletét a védett személy védelméért
felelős személy látja el.
(3) A védett személy egészségügyi ellátása az igénybe vett egészségügyi intézményekben
kezelt betegek ellátását nem hátráltathatja.
(4) Az (1) és (3) bekezdés végrehajtásában a regionális tisztifőorvos ellenőrzési
jogkört gyakorol az igénybe vett egészségügyi intézmények vezetői felett. Ha az
ellenőrzés során azt tapasztalja, hogy az igénybe vett egészségügyi intézmények
vezetői nem látják el az (1) és (3) bekezdés végrehajtása érdekében szükséges
feladatokat, erről haladéktalanul értesíti az igénybe vett egészségügyi intézmények
felett fenntartói jogokat gyakorló szervet és az egészségügyért felelős minisztert.
8/E. § (1) A védett személy egészségügyi állapotára vonatkozó tájékoztatást -
ideértve a közvetlen hozzátartozók részére adott tájékoztatást is - kizárólag
a kezelést irányító vagy végző orvos adhat az érintett hozzájárulásával. A védett
személy hozzájárulását - akaratnyilvánításra képtelen állapota esetén - a Köztársasági
Őrezred parancsnokának engedélye pótolja. Egyéb célú tájékoztatás csak a védett
személy, vagy a védett személy akaratnyilvánításra képtelen állapota esetén
a) a 4. § (3) bekezdés szerinti esetben - a Kormány döntéséig - a rendészetért
felelős miniszter,
b) a Magyar Köztársaság területén tartózkodó külföldi állampolgárságú védett
személy esetén a külpolitikáért felelős miniszter,
c) más esetben a védett személy hivatala vezetőjének az
engedélye alapján adható.
(2) A külpolitikáért felelős miniszter az (1) bekezdés b) pontja szerinti engedély
megadását megelőzően - ha a külföldi állampolgárságú védett személy országa a
Magyar Köztársaság területén külképviselettel rendelkezik - beszerzi a külképviselet
vezetőjének hozzájárulását.
(3) Az (1) bekezdés c) pont alkalmazásában a védett személy hivatala
a) a köztársasági elnök esetében a Köztársasági Elnök Hivatala,
b) a miniszterelnök esetében a Miniszterelnöki Hivatal,
c) az Országgyűlés elnöke esetében az Országgyűlés Hivatala,
d) az Alkotmánybíróság elnöke esetében az Alkotmánybíróság Hivatala,
e) a Legfelsőbb Bíróság elnöke esetében a Legfelsőbb Bíróság Hivatala,
f) az ideiglenes védelemben részesített személy esetében a Miniszterelnöki Hivatal,
g) az e rendelet alapján utóbiztosításra jogosult esetében - megszűnt tisztségétől
függően - az a)-c) pontban meghatározott hivatal.
8/F. § A védett személy egészségügyi ellátásának biztosításával kapcsolatos -
az egészségbiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátáson túl felmerült
- költségtérítési igényeket
a) a 8/C. § (1) bekezdés szerinti esetben a HM ÁEK főigazgatója,
b) a 8/C. § (2) bekezdés a) pontja és a 8/C. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja
szerinti esetben a regionális tisztifőorvos útján az egészségügyi intézmény vezetője,
c) a 8/C. § (2) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti esetben az egészségügyért
felelős miniszter
a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, nemzetközileg védett személy
vonatkozásában a külpolitikáért felelős miniszternek küldi meg.”
6. § Az R. 10. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az utóbiztosításra jogosultat hivatalos és magáncélra egyaránt hivatásos
állományú gépjárművezető által vezetett, felső középkategóriájú gépjármű használata
illeti meg. A gépjárműveket a védelmi feladatokhoz igazodóan a rendészetért felelős
miniszter az országos rendőrfőkapitány útján biztosítja, ennek költségei a Köztársasági
Őrezredet terhelik.”
7. § (1) Az R. 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„11. § (1) A kijelölt létesítmények folyamatos őrzését és védelmét a Köztársasági
Őrezred végzi.
(2) A kijelölt létesítmény védelme
a) a létesítmény technikai biztosítására,
b) a be- és kilépő személyek, valamint csomagjaik ellenőrzésére,
c) a létesítmény közvetlen környezetének, továbbá az érkező szállítmányok és
küldemények biztonsági ellenőrzésére,
és
d) a külső-belső őrzésre
terjed ki.
(3) A kijelölt létesítményt a létesítmény kezelője (használója) az őrzés biztonságához
szükséges biztonságtechnikai eszközökkel és berendezésekkel szerelteti fel, és
biztosítja az őrzést ellátó állomány megfelelő szintű elhelyezését. A létesítmény
kezelője (használója) költségére a biztonságtechnikai eszközök és berendezések
alkalmasságának elbírálását, azok felszerelését, üzemeltetését, karbantartását,
javítását és szükség esetén cseréjét a Köztársasági Őrezred végzi.
(4) Az Információs Hivatal központi objektuma esetében
a) a létesítmény technikai biztosítása kizárólag a külső biztosításra terjed
ki, továbbá
b) a biztonságtechnikai eszközök és berendezések alkalmasságának elbírálását,
azok felszerelését, üzemeltetését, karbantartását, javítását és szükség esetén
cseréjét az Információs Hivatal végzi.”
(2) Az R. 11. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat központi objektuma esetében
a) a létesítmény védelme kizárólag a létesítmény közvetlen környezetének biztonsági
ellenőrzésére és külső őrzésére terjed ki, továbbá
b) a (3) bekezdésben foglaltakat - az őrzést ellátó állomány megfelelő szintű
elhelyezésének biztosítására vonatkozó kötelezettség kivételével - nem kell alkalmazni.”
8. § Az R. 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„12. § (1) A Köztársasági Őrezred megelőző-védelmi tevékenysége körében végzett
veszélyeztetettség-értékelés alapján a rendészetért felelős miniszter - a használóval
egyetértésben - más létesítmény Köztársasági Őrezred által történő, ideiglenes
jellegű őrzését és védelmét is elrendelheti a veszélyeztetettség fennállásának
időtartamára.
(2) Az (1) bekezdés szerinti őrzés és védelem a rendészetért felelős miniszter
döntése szerint
a) a be- és kilépő személyek, valamint csomagjaik ellenőrzésére,
b) az épület munkaidőn kívüli technikai biztosítására, vagy
c) a 11. § (2) bekezdésben foglalt intézkedések egyidejű alkalmazására
terjed ki.
(3) A veszélyeztetettség fennállását a Köztársasági Őrezred folyamatosan értékeli,
és megszűnése esetén javaslatot tesz az (1) bekezdés szerinti őrzés és védelem
megszüntetésére.”
9. § Az R. 13. § (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Nem kell a védelem költségeit megtéríteni, ha az érintett személy
a) hazájában közjogi méltóságot tölt be, és az 1. melléklet 1. pontjában meghatározott
védett személy vendégeként tartózkodik Magyarországon,
b) a honvédelemért felelős miniszter, a külpolitikáért felelős miniszter, a rendészetért
felelős miniszter vagy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter
meghívására érkezik, és a meghívóval legalább azonos beosztású, illetve rangú,
valamint hazájában is védett személynek minősül,
c) az ENSZ főtitkára,
d) az Európai Unió Elnöke, az Európai Bizottság Elnöke, az Európai Parlament
Elnöke,
e) az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője,
f) az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés elnöke,
g) a NATO főtitkára, a NATO Európai Haderők Főparancsnoka, a NATO Átalakítási
Parancsnokság Főparancsnoka, vagy
h) az Amerikai Egyesült Államok Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságának Elnöke.”
10. § Az R. a következő 13/A. §-sal egészül ki:
„13/A. § E rendelet alkalmazásában a gépjárművek kategóriába sorolását a központosított
közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és
hatásköréről szóló kormányrendelet alapján kell elvégezni.”
11. § (1) Az R. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
(2) Az R. a 2. melléklet szerinti 2. melléklettel egészül ki.
(3) Az R. 1. melléklet 2. pontja a következő 14. alponttal egészül ki:
„14. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat központi objektuma”
12. § Az R.
a) 4. § (5) bekezdésében, 5. § (1) bekezdésében, valamint 7. §-ában a „rendőrség”
szövegrész helyébe a „Köztársasági Őrezred” szöveg, 8. § (2) bekezdésében a „rendőrség
erre kijelölt szerv vezetője” szövegrész helyébe a „Köztársaság Őrezred parancsnoka”
szöveg, 13. § (1) bekezdésében a „rendőrség biztosítást végző szervének” szövegrész
helyébe a „Köztársasági Őrezrednek” szöveg,
b) 3. § (1) bekezdés b) pontjában az „őrszemélyzettel vagy technikai eszközzel”
szövegrész helyébe az „őrszemélyzettel, illetve technikai eszközzel” szöveg,
c) 3. § (2) bekezdésében és 9. § (1) bekezdésében a „Magyar Köztársaság elnöke”
szövegrész helyébe a „köztársasági elnök” szöveg,
d) 3. § (4) bekezdésében a „biztosításának rendszerét” szövegrész helyébe a „védelmének
rendjét” szöveg,
e) 6. § (2) bekezdés c) pontjában a „(golyóálló mellény stb.)” szövegrész helyébe
a „(különösen lövedékálló mellényről)” szöveg,
f) 8. §-át megelőző alcímben a „biztosítása” szövegrész helyébe a „védelme” szöveg,
8. § (3) bekezdésében a „biztosításról” szövegrész helyébe a „védelemről” szöveg,
g) 8. § (1) bekezdésében és 13. § (1) bekezdésében az „1. § (1) bekezdésének
b)” szövegrész helyébe az „1. § b) és d)” szöveg, 9. § (3) bekezdésében a „bekezdésének”
szövegrész helyébe a „bekezdés” szöveg,
h) 9. § (1) bekezdésében az „és a miniszterelnök” szövegrész helyébe az „ , a
miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke” szöveg
lép.
13. § (1) Hatályát veszti
a) az R. 5. § (1) bekezdésében a „ , továbbá állandó híradástechnikai összeköttetéssel”
szövegrész, 10. § (2) bekezdésében a „vezetékes távközlési és” szövegrész és az
„az 5. § (2) bekezdés feltételeinek megfelelően” szövegrész,
b) az R. 3. § (7) bekezdése, 4. § (4) bekezdése, valamint 13. § (3) bekezdése.
(2) Az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások
igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló
egészségügyi ellátás rendjéről szóló 175/2007. (VI. 30.) Korm. rendelet 1. § n)
pontjában az „1. §-ának (1) bekezdése” szövegrész helyébe az „1. § a)-d) pontja”
szöveg lép.
(3) Az építésügy, a településfejlesztés és -rendezés körébe tartozó dokumentációk
központi nyilvántartásáról szóló 277/2008. (XI. 24.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés
b) pontjában a „mellékletének II. részében” szövegrész helyébe az „1. mellékletének
2. pontjában” szöveg lép.
(4) Hatályát veszti a védett személy hivatalos programja során szükséges egészségügyi
ellátás biztosításáról szóló 5/1998. (XI. 18.) EüM rendelet.
14. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2010. április
1-jén lép hatályba, és 2011. január 2-án hatályát veszti.
(2) A 6. §, a 7. § (2) bekezdése, és a 11. § (3) bekezdése 2011. január 1-jén
lép hatályba.
329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet
a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről
A Kormány a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 100. §-a (1) bekezdésének
a)-c) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
A Rendőrség szervezete
1. § A Rendőrség központi szerve az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban:
ORFK), székhelyét az 1. melléklet határozza meg.
2. § (1) A Rendőrségnek az Rtv. 4. §-ának (3) bekezdése alapján egyes feladatok
ellátására létrehozott szervei:
a) a Köztársasági Őrezred,
b) a Nemzeti Nyomozó Iroda,
c) a Készenléti Rendőrség,
d) a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.
(2) A Rendőrség (1) bekezdésben meghatározott szerveinek székhelyét az 1. melléklet
állapítja meg.
3. § (1) A megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok (a továbbiakban: rendőr-főkapitányság)
önálló feladat- és hatáskörrel működnek.
(2) A rendőr-főkapitányságok elnevezését és székhelyét az 1. melléklet állapítja
meg.
4. § (1) A rendőrkapitányságok az illetékes rendőr-főkapitányság szerveként,
önálló feladat- és hatáskörrel működnek, elnevezésüket és székhelyüket a 2. melléklet
állapítja meg.
(2) A határrendészeti kirendeltségek az illetékes rendőr-főkapitányság szerveként,
önálló feladat- és hatáskörrel, a külön jogszabályban meghatározott határterületen
végzik a jogszabályban hatáskörükbe utalt feladatokat. A határrendészeti kirendeltségek
elnevezését és székhelyét a 3. melléklet állapítja meg.
5. § (1) A rendőr-főkapitányság, továbbá a rendőrkapitányság szervezetében rendőrőrs
szervezhető. A rendőrőrs feladat- és hatásköri önállósággal nem rendelkező szervezeti
elem.
(2) A rendőr-főkapitányság alapító okirata határozza meg a rendőr-főkapitánysághoz
vagy a rendőrkapitánysághoz tartozó rendőrőrsöket.
A Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköre
6. § (1) Az ORFK bűnmegelőzési, bűnüldözési feladatkörében:
a) nyomozást és titkos információgyűjtő tevékenységet végez, a nyomozó hatóságok
nyomozási és titkos információgyűjtési tevékenysége felett szakmai irányítást
lát el,
b) ellátja a büntetőeljárásban részt vevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak
személyi védelméből, valamint a büntetőeljárásban részt vevők és az igazságszolgáltatást
segítők Védelmi Programjának végrehajtásából fakadó feladatoknak a szakmai irányítását
és az egyes speciális működési kiadások ellenőrzését,
c) országos bűnügyi értékelő-elemző tevékenységet végez, bűnügyi statisztikai
feladatokat lát el,
d) a nemzetközi szerződések és a viszonosság alapján kapcsolatot tart és együttműködik
a külföldi, valamint a nemzetközi bűnüldözési szervezetekkel,
e) végzi a Rendőrség áldozatsegítői és bűnmegelőzési tevékenységével összefüggő
feladatok szakmai irányítását,
f) adatokat szolgáltat a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ részére,
g) dönt a bűnüldözési feladatoknak a rendőrségi szervek közötti munkamegosztásáról
és az együttműködés kereteinek meghatározásáról,
h) gondoskodik a bűnügyi adatkezelési (információs, illetőleg nyilvántartási)
rendszerek folyamatos működtetéséről,
i) végzi a Körözési Információs Rendszer működtetésével, valamint a rendőr-főkapitányságok,
rendőrkapitányságok és határrendészeti kirendeltségek körözési tevékenységének
szakirányításával összefüggő feladatokat,
j) központi nyilvántartást vezet a büntetőeljárás során lefoglalt, valamint más,
jogszabályban meghatározott módon a Rendőrség birtokába került kábítószerekről,
pszichotróp anyagokról és egyes kábítószer-prekurzorokról, valamint elkobzásuk
esetén dönt azok további sorsáról, a megsemmisítés, illetve eltérő felhasználás
esetén a kiadás végrehajtásáról.
(2) Az ORFK rendészeti feladatkörében:
a) ellátja - a szabálysértésekről szóló jogszabályok alapján - a Rendőrség központi
szervének feladatait, valamint a szabálysértési végrehajtási jogsegéllyel kapcsolatos
központi hatósági feladatokat;
b) szervezi, irányítja és ellenőrzi a Rendőrség baleset-megelőzési tevékenységét,
részt vesz az ezzel kapcsolatos nemzetközi feladatok végrehajtásában;
c) szervezi és végrehajtja a Rendőrség minősített időszaki feladatait, honvédelmi
és ország-mozgósítási, katasztrófavédelmi feladatait, rendkívüli intézkedések
végrehajtásában történő közreműködését;
d) koordinálja és ellenőrzi a nukleáris és a radioaktív anyagok szállításával
kapcsolatos rendőrségi feladatokat;
e) ellátja a rendőr-főkapitányságok államhatár őrizetével, az államhatár rendjének
fenntartásával, a határforgalom-ellenőrzésével a nemzetközi határrendészeti feladatokkal
kapcsolatos tevékenységének, valamint a külföldieknek az ország területén történő
ellenőrzésével kapcsolatos feladatok szakirányítását, gondoskodik a határbiztonsági
rendszer részét képező határrendészeti rendszer működtetéséről;
f) irányítja
fa) a határrend fenntartására, a határrend-sértések és határesemények megelőzésére,
kivizsgálására, rendezésére létrehozott területi szintű szervek munkáját,
fb) a Rendőrség hatáskörébe utalt idegenrendészeti és menekültügyi feladatokat;
valamint a személyek államhatáron történő átadás-átvételét és hatósági átszállítását,
fc)
g) koordinálja a nemzetközi összekötő tiszti rendszer (kiküldött szakértők, hazai
összekötő tisztek) szakmai működtetését;
h) felügyeli a több megye területén vagy országosan működő, valamint a megyei
(fővárosi) rendőr-főkapitányságok szervezetében létesített fegyveres biztonsági
őrségek tevékenységét;
i) működteti a Nemzeti Futball Információs Pontot;
j) ellátja
ja) a rendőrségi fogvatartás végrehajtásával,
jb) a csapatszolgálati feladatok végrehajtására vonatkozó felkészüléssel, valamint
a rendezvények biztosításával,
jc) a rendőrségi objektumok őrzés-védelmével,
jd) a közterületi szolgálatot ellátó rendőri állomány tevékenységével, valamint
je) a közlekedési balesetekkel kapcsolatos hatósági tevékenységgel
összefüggő szakirányítási feladatokat.
(3) Az ORFK közigazgatási hatáskörében gondoskodik a hatáskörébe utalt közigazgatási
hatósági eljárások lefolytatásáról, ellátja a hatósági, nyilvántartási és ellenőrzési
feladatokat, ennek keretében
a) felügyeli a fegyverekkel, lőszerekkel és lőterekkel kapcsolatos hatósági feladatok
végrehajtását, hatósági feladatokat lát el,
b) felügyeli a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint
magánnyomozói tevékenység hatósági elbírálását,
c) az atomenergia alkalmazásával összefüggő hatósági feladatokat lát el,
d)
e) felügyeli a polgári felhasználású robbanóanyagokkal és pirotechnikai termékekkel
kapcsolatos hatósági tevékenységet, hatósági feladatokat lát el,
f) a kábítószerekkel, a pszichotróp anyagokkal és a kábítószer-prekurzorokkal
végezhető tevékenységekkel kapcsolatos hatósági feladatokat lát el,
g) dönt a jogerősen elkobzott kábítószerek, pszichotróp anyagok jogszabályban
meghatározott célra történő felhasználásáról,
h) lefolytatja - a Rendőrség közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, valamint határrendészeti
szolgálatának közvetlen helyszíni beavatkozásra rendszeresített (vonuló) gépjárművei,
valamint a rendőrség által a védett személyek szállítására rendszeresített gépjárművei
kivételével - a Rendőrség, továbbá a nemzetbiztonsági szolgálatok, a büntetés-végrehajtás,
a hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a főfoglalkozású létesítményi tűzoltóság,
a tűzoltó egyesület, a Magyar Honvédség, a Legfőbb Ügyészség, illetve a közlekedési
balesetek szakmai vizsgálatát végző Közlekedésbiztonsági Szervezet által üzemben
tartott gépjárművek megkülönböztető jelzéseinek felszerelésére és használatára,
valamint a hatáskörébe tartozó közúti közlekedés biztonságára vonatkozó hatósági
eljárást,
i) eljár a rendkívüli haláleset kivizsgálásával kapcsolatos eljárásban - a közlekedési
baleset következtében beállott rendkívüli haláleset kivételével -
ia) az ORFK állományába tartozó hivatásos állományú tag, valamint
ib) a rendőrségi fogdában fogvatartott
rendkívüli halála esetén,
j) ellátja a személyek államhatáron történő átadás-átvételével kapcsolatos hatósági
feladatokat, és másodfokon eljár az idegenrendészeti jogszabályokban meghatározott
esetekben,
k) a határrend fenntartásával, a határrend-sértések és határesemények megelőzésével,
kivizsgálásával kapcsolatos hatósági feladatokat lát el,
l) lefolytatja a fegyveres biztonsági őrség létrehozásával, megszüntetésével,
valamint a fegyveres biztonsági őrzés elrendelésével kapcsolatos közigazgatási
hatósági eljárásokat,
m) engedélyezi a fegyveres biztonsági őrség lőfegyverrel, lőszerrel és más kényszerítő
eszközzel való ellátását.
7. § (1) A Köztársasági Őrezred az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása
alatt, országos illetékességgel, önálló szervként ellátja a védett személyek és
a kijelölt létesítmények védelmével kapcsolatos feladatokat.
(2) A Köztársasági Őrezred
a) személy-, valamint létesítményvédelmi feladatai körében irányítja a rendőrségi
feladatok előkészítését és végrehajtását, valamint ellátja a személy- és létesítményvédelmi
feladatkörben felmerülő tűzszerészeti feladatokat, a robbantással fenyegetett
helyszínek átvizsgálását,
b) végzi a Magyar Köztársaság érdekei szempontjából jelentős - védett vezetők
részvételével megtartott - rendezvények biztosításához kapcsolódó rendőrségi feladatok
előkészítését,
c) együttműködik a személy és létesítményvédelmi feladatok biztosításban érdekelt
és a biztosítás végrehajtásában közvetlenül érintett hazai, valamint külföldi
szervekkel és szervezetekkel,
d) nemzeti kapcsolattartó szervként ellátja a közéleti személyiségek védelmére
szolgáló Európai Hálózat tevékenységével kapcsolatos feladatokat,
e) gondoskodik a kormányvendéglátással és a külön jogszabályban meghatározott
gépjármű szolgáltatással összefüggő feladatok technikai és személyi feltételeinek
biztosításáról.
8. § (1) A Nemzeti Nyomozó Iroda az Országos Rendőr-főkapitányság főigazgatójának
irányítása alatt országos illetékességgel önálló szervként ellátja a külön jogszabályban
hatáskörébe utalt, bűncselekmények tekintetében a nyomozó hatósági feladatokat,
ennek keretében
a) feladataival összefüggésben titkos információgyűjtő tevékenységet végez,
b) a Rendőrség nyomozó hatóságai részére bűnügyi háttértámogató és ellátó tevékenységet
végez,
c) ellátja a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi
Programjáról szóló törvény szerinti feladatokat, valamint közreműködik rendőrségi
személyi védelmi feladatok teljesítésében.
(2) A Nemzeti Nyomozó Iroda látja el a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről
szóló, valamint az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről
szóló törvény szerinti, a bűncselekményből származó jövedelmek és bűncselekményekhez
kapcsolódó más vagyon felkutatásának és azonosításának elősegítése érdekében megvalósuló
együttműködéssel kapcsolatos feladatokat.
9. § A Készenléti Rendőrség az Országos Rendőr-főkapitányság főigazgatójának
irányítása alatt önálló feladat- és hatáskörrel, országos illetékességgel önálló
szervként
a) részt vesz az előre nem tervezhető, halaszthatatlan beavatkozást és csapaterőt
igénylő feladatok végrehajtásában,
b) részt vesz a védett vezetőkkel kapcsolatos biztosítási feladatok végrehajtásában,
c) részt vesz a különösen nagy, illetve a különösen jelentős értékű pénz- és
értékszállítmányok kísérésében,
d) ellátja a különleges szállítmányok őrzésével kapcsolatos feladatokat,
e) részt vesz az országos szintű közbiztonsági, közlekedésbiztonsági és idegenrendészeti
fokozott ellenőrzésekben,
f) - a 7. § (2) bekezdés a) pontját és a 11. § (2) bekezdés i) pontját kivéve
- a rendőrség hatáskörébe tartozó tűzszerészeti feladatokat lát el, valamint végzi
a robbantással fenyegetett helyszínek átvizsgálását,
g) a személyszállító vonatok kísérésével kapcsolatos feladatot lát el,
h) végrehajtja a terrorcselekmény, a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési
vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és az emberrablás
bűncselekmények megszakítását, valamint a Rendőrség szervei vagy más nyomozó hatóságok
felkérésére a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fegyveres
vagy felfegyverkezett személyek elfogását,
i) ellátja a hatósági eljárás során lefoglalt, a közbiztonságra különösen veszélyes
anyagok, valamint különösen nagy, illetve különösen jelentős értékű kábítószer
szállítmányok biztosítását,
j) végrehajtja a kiadatási és átadási letartóztatásban lévő személyek államhatárig
vagy külföldről Magyarországra történő kísérésével, valamint az elítélt személyek
Magyarországon keresztül történő átszállításával kapcsolatos rendőri feladatokat,
k) ellátja a belföldi állami futárszolgálat tevékenységét,
l) segítséget nyújt a területi és a helyi szervek közterületi szolgálatának és
biztosítási feladatainak ellátásához,
m) biztosítja a rendőri csapattevékenységre és a különleges rendőri feladatokra
történő kiképzést és továbbképzést, gyűjti és elemzi e feladatok eredményes elvégzéséhez
szükséges információkat,
n) polgári repüléssel kapcsolatos feladatot lát el.
10. § (1) A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság az Országos Rendőr-főkapitányság főigazgatójának
irányításával önálló szervként, országos illetékességgel ellátja
a) a nemzetközi és belföldi polgári repülés jogellenes cselekmények elleni védelmével
kapcsolatos feladatokat,
b) a repülőtereken az utasbiztonság ellenőrzésével és fegyveres biztosításával,
valamint a repülőterek őrzésével kapcsolatos feladatok szakmai felügyeletét,
c)
(2) A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtéren
a) határellenőrzési és más határrendészeti feladatokat,
b) nyomozó és közigazgatási, valamint a közúti közlekedési bírság kiszabásával
kapcsolatos hatósági feladatokat,
c) a 13. §-ban meghatározott idegenrendészeti és menedékjogi feladatokat
lát el.
(3) A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Budapest, Pest megye területén ellátja
a) a 11. § (2) bekezdés gd)-ge) alpontjában meghatározott feladatokat;
b) az ideiglenes légi határátkelőhelyek megnyitásával kapcsolatos rendészeti
feladatokat.
(4) A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtéren
ellátja a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról
szóló 1997. évi CLIX. törvény 4. §-ában foglalt hatósági feladatokat.
11. § (1) A rendőr-főkapitányság bűnüldözési, bűnmegelőzési feladatkörében:
a) nyomozó hatósági jogkört lát el, titkos információgyűjtő tevékenységet végez,
b) ellátja a bűnmegelőzési és áldozatsegítői feladatokat,
c) ellátja az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló törvény
szerint hatáskörébe utalt feladatokat,
d) körözési tevékenységet végez, végzi a rendőrkapitányságok és határrendészeti
kirendeltségek körözési tevékenységének szakirányításával összefüggő feladatokat,
e) bűnmegelőzési, bűnüldözési adatszolgáltatást lát el,
f) ellátja a nemzetközi rendőri együttműködésből rá háruló feladatokat.
(2) A rendőr-főkapitányság rendészeti feladatkörében:
a) értékeli és elemzi a közbiztonság illetékességi területén történő alakulását,
b) szabálysértési feladatokat lát el,
c) szervezi és végrehajtja a minősített időszaki feladatokat, egyes honvédelmi
és országmozgósítási, katasztrófavédelmi feladatokat, közreműködik a rendkívüli
intézkedések végrehajtásában,
d) a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényekkel kapcsolatos feladatokat
lát el,
e) ellátja a közúti, légi és vízi közlekedés rendjével kapcsolatos feladatokat,
baleset-megelőzési tevékenységet végez,
f) a határrendészeti feladatok tekintetében szakmai irányítói jogkört gyakorol
határrendészeti kirendeltségek és a határrendészeti feladatokat ellátó rendőrkapitányságok
felett,
g) működteti a megye határbiztonsági rendszerét, amelynek keretén belül
ga) külső határon ellátja a határőrizeti, határforgalom-ellenőrzési, az államhatár
rendjének fenntartásával kapcsolatos feladatokat,
gb) belső határon ellátja az államhatár rendjének fenntartásával, a határellenőrzés
ideiglenes visszaállításával és a határellenőrzés végrehajtásával kapcsolatos,
valamint a jogszabályban meghatározott idegenrendészeti és menekültügyi feladatokat,
gc) végrehajtja a mélységi ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat,
gd) végrehajtja a visszafogadási egyezményekből adódó feladatokat és a személyek
államhatáron történő átadás-átvételével kapcsolatos feladatokat, és fenntartja
az őrzött szállást,
ge) a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kivételével
illetékességi területén a jogszabályban meghatározott idegenrendészeti hatósági
jogkörében elrendeli a harmadik országbeli állampolgárok kiutasítást előkészítő
őrizetét, kiutasítását, kitoloncolását, és végrehajtja a külföldiek az ország
területén történő ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat, valamint a jogszabályi
feltételek megléte esetén javaslatot tesz a beutazási és tartózkodási tilalom
elrendelésére, vagy elrendeli azt, végrehajtja a jogszabályban meghatározott menedékjogi
feladatokat,
h) a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kivételével
ellátja az ideiglenes határátkelőhelyek megnyitásával kapcsolatos rendészeti feladatokat,
i) a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kivételével
ellátja a robbantással fenyegetett helyszínek átvizsgálását, ha azok nem tartoznak
a Köztársasági Őrezred által védett létesítmények körébe.
(3) A rendőr-főkapitányság közigazgatási hatáskörében:
a) ellátja a fegyverekkel, lőszerekkel, lőterekkel, robbanóanyagokkal, pirotechnikai
eszközökkel kapcsolatos közigazgatási feladatokat,
b) ellátja a kábítószerekkel, pszichotróp anyagokkal és kábítószer-prekurzorokkal
kapcsolatos hatósági ellenőrzési feladatokat,
c) ellátja a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint
magánnyomozói tevékenység szakmai felügyeletét, illetve az e tevékenységgel kapcsolatos
hatósági feladatokat,
d) lefolytatja - az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Honvédség és a rendvédelmi
szervek sürgősségi betegellátást végző gépjárművei kivételével - a sürgősségi
vér és szervtranszplantációs szállítást, a sürgősségi betegellátást, illetve a
közművek által okozott súlyos veszélyhelyzet azonnali elhárítását végző szervek,
valamint a Vám- és Pénzügyőrség által üzemben tartott gépjárművek megkülönböztető
jelzéseinek felszerelésére és használatára vonatkozó hatósági eljárást,
e) ellátja az atomenergia alkalmazásával összefüggő hatósági feladatokat,
f) eljár az eltűnt személy felkutatásával kapcsolatos eljárásban, ha az eltűnt
személy
fa) a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állománya tagja, vagy
fb) a Rendőrség hivatásos állományú tagja,
g) eljár a rendkívüli haláleset kivizsgálásával kapcsolatos eljárásban - a közlekedési
baleset következtében beállott rendkívüli haláleset kivételével -, ha
ga) az áldozat diplomáciai mentességet élvező személy,
gb) az áldozat országgyűlési képviselő, az Országgyűlés által választott tisztségviselő,
a Kormány tagja,
gc) az áldozat központi államigazgatási szerv vezetője,
gd) az áldozat a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állománya tagja,
ge) a halál a rendőr szolgálati helyén vagy szolgálata során következett be,
és a rendőr nem az ORFK állományába tartozó hivatásos állományú tag,
gf) a halál az egészségügyi ellátás során következett be, és az egészségügyi
dolgozó foglalkozási szabályszegése merült fel,
h) - a 6. § (2) bekezdés h) pontját, a 10. § (4) bekezdését és a 12. § (3) bekezdés
f) és g) pontját kivéve - ellátja a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi
és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény 4. §-ában foglalt, valamint
a mezőőrökkel, a hegyőrökkel, a halászati őrökkel és hivatásos vadászokkal, a
közterület-felügyelettel, valamint a természetvédelmi őrszolgálattal kapcsolatos,
rendőrségi hatáskörbe tartozó hatósági feladatokat,
i) ellátja a közúti közlekedési bírság kiszabásával kapcsolatos hatósági feladatokat,
ha a közúti közlekedési bírságolási eljárás megindítására okot adó szabályszegést
a rendőr-főkapitányság az ellenőrzése során állapítja meg.
(4) A Budapest közigazgatási területén történt közlekedési baleset következtében
beállott rendkívüli haláleset kivizsgálásával kapcsolatos eljárás a Budapesti
Rendőr-főkapitányság hatáskörébe tartozik.
12. § (1) A rendőrkapitányság bűnmegelőzési, bűnüldözési feladatkörében:
a) büntetőeljárásban nyomozó hatósági jogkört gyakorol, titkos információgyűjtő
tevékenységet végez,
b) végzi a körözési tevékenységet,
c) bűnmegelőzési és áldozatsegítői tevékenységet folytat,
d) a bűnözés okainak és körülményeinek feltárásával és értékelésével kapcsolatos
feladatokat lát el.
(2) A rendőrkapitányság rendészeti feladatkörében:
a) ellátja a közterületi szolgálattal kapcsolatos feladatokat,
b) objektumőrzési, vonatkísérési és más biztosítási feladatokat lát el,
c) végzi az előállítottak és a rendőrségi fogdában fogvatartottak őrzését, kísérését,
d) ellátja a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényekkel kapcsolatos
feladatokat,
e) ellátja a közúti, légi és vízi közlekedés rendjével kapcsolatos hatáskörébe
utalt feladatokat,
f) biztosítja a folyamatos baleseti helyszínelői tevékenység ellátását, baleset-megelőzési
feladatokat végez,
g) értékeli és elemzi a közbiztonsági, közlekedési helyzet alakulását,
h) szabálysértési hatósági jogkört gyakorol,
i) ellátja a külföldiek ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat, a belső határon
a határellenőrzés visszaállítása esetén a határrendészeti kirendeltség idegenrendészeti
feladatait, továbbá a magyar-horvát határszakaszon (határterületen) a 13. §-ban
meghatározott határrendészeti feladatokat,
j) az államhatár rendjének fenntartásával, valamint a határellenőrzés ideiglenes
visszaállításával kapcsolatos feladatokat lát el,
k) szervezi és végrehajtja a minősített időszaki feladatokat, egyes honvédelmi
és ország-mozgósítási, katasztrófavédelmi feladatokat, közreműködik a rendkívüli
intézkedések végrehajtásában,
l) a törvényben meghatározott esetben közrendvédelmi bírságot állapít meg.
(3) A rendőrkapitányság közigazgatási hatáskörében
a) ellátja a fegyverekkel, lőszerekkel, lőterekkel, pirotechnikai termékekkel
kapcsolatos hatósági feladatokat,
b) - a 10. § (2) bekezdés b) pontját és a 11. § (3) bekezdés i) pontját kivéve
- ellátja a közúti közlekedési bírság kiszabásával kapcsolatos hatósági feladatokat,
c) ellátja a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint
magánnyomozói tevékenységgel kapcsolatos feladatokat,
d) lefolytatja a figyelmeztető jelzés felszerelésére és használatára vonatkozó
eljárást,
e) eljár - a 11. § (3) bekezdés f) pontjában meghatározott kivétellel - az eltűnt
személy felkutatásával kapcsolatos eljárásban,
f) eljár - a 6. § (3) bekezdés i) pontjában, valamint a 11. § (3) bekezdés g)
pontjában meghatározott kivétellel - a rendkívüli haláleset kivizsgálásával kapcsolatos
eljárásban,
g) elbírálja a fegyveres biztonsági őr, a természetvédelmi őr, az önkormányzati
természetvédelmi őr, a mezőőr, a hegyőr, a halászati őr, a hivatásos vadász, valamint
a közterület-felügyelő intézkedése, annak elmulasztása, illetve kényszerítő eszköz
alkalmazása miatt benyújtott panaszt,
h) ellátja a mezőőrök és a hegyőrök szakmai felügyeletét.
(4) A rendőrkapitányság hatáskörébe tartozó, Budapest közigazgatási területén
bekövetkezett rendkívüli haláleset kivizsgálásával kapcsolatos eljárásban a Budapesti
Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága jár el.
13. § A határrendészeti kirendeltség
a) a külső határon ellátja a határőrizettel, a határforgalom ellenőrzésével,
az államhatár rendjével, valamint a külföldiek ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
illetve végrehajtja az e feladatból adódó, más rendőri szervek hatáskörébe nem
utalt idegenrendészeti feladatokat,
b) végzi a feladatainak ellátásával összefüggésben felmerülő előállításokat és
kíséréseket,
c) a határellenőrzés keretében ellátja a közúti közlekedési bírság kiszabásával
kapcsolatos hatósági feladatokat,
d) végrehajtja a jogszabályban meghatározott menedékjogi feladatokat.
14. § (1) A hivatásos szolgálati viszonnyal kapcsolatos, a határőrség országos
parancsnokát megillető munkáltatói jogkörök tekintetében 2008. január 1-jétől
jogutód az országos rendőrfőkapitány.
(2) A Határőrség megszűnt szerveinél bármely foglalkoztatási jogviszonyban álló
személyek tekintetében a foglalkoztatási jogviszonyból származó, munkáltatót megillető
jogok és terhelő kötelezettségek vonatkozásában:
a) a Győri Határőr Igazgatóság jogutódja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság,
b) a Szombathelyi Határőr Igazgatóság jogutódja a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság,
c) a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság jogutódja a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság,
d) a Pécsi Határőr Igazgatóság jogutódja a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság,
e) a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság jogutódja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság,
f) az Orosházi Határőr Igazgatóság jogutódja a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság,
g) a Nyírbátori Határőr Igazgatóság jogutódja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Rendőr-főkapitányság,
h) a Miskolci Határőr Igazgatóság jogutódja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság,
i) Balassagyarmati Határőr Igazgatóság jogutódja a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság,
j) a Budapesti Határőr Igazgatóság jogutódja a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság,
k) a Határőrség Országos Parancsnoksága és az irányítása alatt álló, az a)-j)
pontban fel nem sorolt szervek jogutódja az Országos Rendőr-főkapitányság.
14/A. § (1) A Kormány a megyei rendőr-főkapitányságnak
a) a korlátozott nyitvatartási időben működő határátkelőhely nyitvatartási időn
kívüli igénybevételének, valamint
b) a korlátozott forgalmú határátkelőhelynek a forgalmi jellegtől eltérő eseti
igénybevételének engedélyezésére irányuló, nem az Európai Unió tagállamával közös
határszakaszon lévő határátkelőhelyet érintő eljárásában, - annak elbírálása kérdésében,
hogy biztosítottak-e a vámeljárás feltételei - első fokú eljárásban a Vám- és
Pénzügyőrség területileg illetékes középfokú szervét, másodfokú eljárásban a Vám-
és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát szakhatóságként jelöli ki.
(2) A Kormány a megyei rendőr-főkapitányságnak, illetve a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnak
a nem Európai Uniós tagállammal közös határszakaszon létesítendő ideiglenes határátkelőhely
megnyitására irányuló, valamint az Európai Unión kívülről érkező vagy az Európai
Unión kívülre induló légi jármű esetén ideiglenes határátkelőhely repülőtéren
történő megnyitására irányuló eljárásában,
a) - annak elbírálása kérdésében, hogy biztosítottak-e a vámeljárás feltételei
- első fokú eljárásban a Vám- és Pénzügyőrség területileg illetékes középfokú
szervét, másodfokú eljárásban a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát,
b) ha az ideiglenes határátkelőhely megnyitása kikötőt vagy víziutat érint -
a hajózás biztonsága érvényesülésének biztosíthatósága szakkérdésében - első fokú
eljárásban a Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: NKH) Kiemelt Ügyek Igazgatóságát,
másodfokú eljárásban az NKH Központi Hivatalát,
c) az ideiglenes határátkelőhely repülőtéren történő megnyitása esetén - a légiközlekedés
biztonsági követelményeinek való megfelelés szakkérdésében - első fokú eljárásban
az NKH Légiközlekedési Igazgatóságát, másodfokú eljárásban az NKH Központi Hivatalát
szakhatóságként jelöli ki.
(3) A Kormány a vízi rendezvény engedélyezési eljárásában, - annak elbírálása
kérdésében, hogy a rendezvény nem korlátozza-e indokolatlanul vagy indokolatlan
mértékben a polgári célú vízi közlekedést, illetve a hajózási létesítmények működését
- első fokú eljárásban az NKH regionális igazgatóságát, másodfokú eljárásban az
NKH Központi Hivatalát szakhatóságként jelöli ki.
(4) A nukleáris üzemanyag Magyar Köztársaság területén, valamint az országhatárokon
át történő szállítására irányuló engedélyezési eljárásában hozott határozatot
a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával is közölni kell.
(5) A Kormány a pirotechnikai tevékenység engedélyezésére irányuló első- és másodfokú
eljárásban, a 4. mellékletben meghatározott feltételek fennállása esetén és szakkérdésben,
a 4. mellékletben meghatározott hatóságokat szakhatóságként jelöli ki. A pirotechnikai
termék felhasználásának engedélyezési eljárásában a szakhatósági állásfoglalást
öt munkanapon belül kell kiadni.
(6) A pirotechnikai tevékenység engedélyezésére irányuló eljárásban a 4. mellékletben
meghatározott szakhatóság a kérelmet benyújtó gazdálkodó szervezet részére előzetes
szakhatósági állásfoglalást ad ki, amely a pirotechnikai tevékenység engedélyezésére
irányuló eljárásban akkor használható fel, ha a gazdálkodó szervezet a pirotechnikai
tevékenység engedélyezése iránti kérelmét az előzetes szakhatósági állásfoglalás
kiadását követő tizenkét munkanapon belül benyújtja.
15. § Ez a rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba.
Az Európai Unió jogának való megfelelés
16. § E rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a) a tagállamok vagyon-visszaszerzési hivatalai között, a bűncselekményből származó
jövedelmek és bűncselekményekhez kapcsolódó egyéb tulajdon felkutatása és azonosítása
terén való együttműködésről szóló, 2007. december 6-i 2007/845/IB tanácsi határozat
1. cikke, valamint 8. cikk (1) bekezdése [e rendelet 8. § (2) bekezdése];
b) a nemzetközi vonatkozású labdarúgó-mérkőzésekkel kapcsolatos biztonságról
szóló, 2002. április 25-i 2002/348/IB tanácsi határozat 1. cikke [e rendelet 6.
§ (2) bekezdés i) pontja].