Az emberiség a kezdetek óta küzd saját bűnei ellen, főként azért, hogy jó lelkiismerettel, félelem és kiszolgáltatottság nélkül élhessen.

A bűnös emberi magatartás, a közmorál koronként visszatérő válságai jól olvasható lenyomatokat hagytak történeti tudatunkban, a jog világában és az egyetemes emberi kultúrában is. Mégsem mondhatjuk, hogy a ma embere az egymást váltó generációk áthagyományozott tudását és tapasztalatait magáénak tudva minden tekintetben felkészülten és hatékonyan lenne képes kezelni a bűnözés problémáját. Gyakorta hiába keresünk pontos válaszokat a bűn evilági okaira, nem mindig tudunk valósághű képet alkotni a bűnözés társadalmi hatásairól, sokszor nem vagyunk képesek arra, hogy a bűnt helyesen értelmezzük, a bűnösöket ésszerűen büntessük, továbbá, hogy kellő időben és módon megbocsássunk.

A XXI. század embere az önmaga által gerjesztett, soha nem látott ütemű fejlődés következtében válaszúthoz érkezett. Az új világrend népessége olyan kihívásokkal áll szemben, amelyekre a helytelen, elhibázott válaszok az emberi társadalom értékeit felemésztő káoszba torkollhatnak. Abban bízunk, hogy miként a századvég társadalmának sikerült elkerülnie az emberiség létét fenyegető atomkatasztrófát, úgy mi is megtaláljuk a jövőbe vezető helyes utat.

Túlzás nélkül állíthatjuk: a bűnözés, a korrupció, a kábítószer-fogyasztás problémái okkal illenek a társadalmak jövőjét meghatározó sorskérdések közé.

A világtrendnek ítélhető bűnözési hullám az egyes társadalmakat különböző időben és eltérő mértékben érintette. Az Egyesült Államok már a korai harmincas években, az európai piaci társadalmak a második világháború után kerültek szembe a bűnözés addig észlelt mértékeket messze meghaladó és feltartóztathatatlannak látszó növekedésével.

Hazánkban - a korlátozott piacosodás időszakában - ehhez képest jóval később, a hetvenes években vált egyértelműen érezhetővé a jogsértések tendenciaszerű növekedése.

A bűnözés alaptendenciái

A korszak egyik legismertebb kriminalistája, Dobos János 1975-öt nevezte az „utolsó békeév”-nek. Okkal, hiszen 1976-ra 7 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma, ami abszolút értékben azt jelentette, hogy 120889-ről 129424-re változott a regisztrált érték. Ettől az évtől kezdődően hullámmozgásokkal kísérve, de jól láthatóan kúszott felfelé a bűnözés görbéje, mígnem 1980-81-ben bekövetkezett a Déri Pál kriminálprognózisában már 1973-ban előre jelzett ugrás. Kimutatható, hogy a bűnözés drasztikus növekedése 1980-ban indult meg, és vált egyre veszélyesebb folyamattá. Az ország úgy érkezett a rendszerváltás küszöbéhez, hogy az 1970-es bázisévhez viszonyítva a bűncselekmények száma közel duplájára növekedett.

A rendszerváltás óta eltelt több mint tíz év a magyar kriminalisztikatörténet legszínesebb korszaka volt, amely számos tapasztalattal teheti gazdagabbá a társadalom egészét és a jövő rendőrgenerációit. A társadalomnak szembesülnie kellett egy árhullám-szerű bűnözön hatásaival, az egyén biztonságérzetének válságméretű megingásával, a rendőrségnek pedig olyan tömegű és minőségű bűnözéssel kellett megküzdenie, amelynek kezelésére létszáma, felkészültsége és lehetőségei sem voltak elégségesek. Mindezt még nehezítette, hogy a testületet sem kerülte el a rendszerváltást megelőző általános gazdasági, politikai és erkölcsi válság. Mindezek közepette meg kellett kezdeni a demokratikus jogállam irányába fejlődő rendőrség jogi alapjainak és szervezeti struktúrájának kiépítését.

A bűnözés 80-as évek közepén bekövetkezett robbanásszerű és szinte megállíthatatlannak tűnő növekedése egyre fokozódó intenzitással 1995-ig tartott. A formális tényezők által torzított 1993-as és 1994-es éveket, illetve az 1998-as évet figyelmen kívül hagyva azt lehet állítani, hogy bár a bűnözés alaptendenciája továbbra is emelkedő irányzatú, az évenként bekövetkező hullámzásoktól kísérve ugyan, de 1995-től csillapodni látszik a növekedés intenzitása. Vélhetően belátható időn belül bekövetkezik az a helyzet, amit a rendőrséget átvilágító külföldi szakértők már a kilencvenes évek elején jeleztek. Nevezetesen, hogy a hazai bűnözés növekedése addig folytatódik, amíg annak volumene közel nem kerül a fejlett nyugat-európai országok átlagához, majd a későbbiekben stabilizálódik, és egy, a korábbinál lényegesen magasabb szinten - kisebb ingadozások mellett - stagnál. Természetesen azt, hogy a hullámhegy csúcsa hol van (vagy hol volt), ma még nehéz megmondani. Egyesek szerint túl vagyunk ezen, míg mások úgy vélekednek, hogy még előttünk áll a hétszázezres bűnügyi csúcs.

Az összbűnözés volumenének és dinamikájának révén igen nehéz a társadalom biztonsági helyzetére és még inkább a lakosság biztonságérzetére vonatkozó megalapozott következtetésekre jutni. Az emberek döntő többsége nem ismeri e számadatot, és ha igen, akkor sem ennek alapján alkot véleményt. A közvélekedést a személyes, illetve a közvetlen környezetben szerzett tapasztalatok, a tömegkommunikáció révén befogadott ismeretek befolyásolják. A személyes tapasztalatok körében a legfontosabb véleményformáló tényező a nagy gyakorisággal előforduló, illetve a kiemelkedően súlyos, a köznyugalmat is zavaró bűncselekmények alakulása. Természetesen a biztonságérzetet alakító tényezők közül a bűnözés korántsem az egyetlen, hiszen az emberek biztonságérzetét a negatív társadalmi jelenségek összhatásukban befolyásolhatják. Egy nyugtalan, bizonytalanságokkal, feszültségekkel teli időszakban a bűnözés jelenségeire is érzékenyebben reagál a társadalom, és nem szokatlan az sem, hogy a számos forrásból táplálkozó társadalmi méretű nyugtalanság a bűnözéstől való félelemben összegződik, illetve ekként fejeződik ki.

Mindezek miatt az elmúlt évtized bűnözésének egyik legfontosabb jellemzője a vagyon elleni bűncselekmények rendkívül magas száma, amely alapvetően meghatározta az összbűnözés alakulását. E jogsértések aránya az összes bűncselekményeken belül a vizsgált időszakban 70-80 százalék között mozgott. Az említett bűncselekmények köréből kiemelést érdemelnek a gépjármű-lopások, amelyek egészen 1997-ig komolyan nyugtalanították a közvéleményt. Azt lehet állítani, hogy e bűncselekmények 1997 után bekövetkezett csökkenése érezhetően befolyásolja az emberek biztonságérzetét, csakúgy, mint a korábbi években nagymértékben elszaporodott betöréses lopások visszaesése. Mindemellett azt is természetesnek kell tartanunk, hogy a bűnözői szokások időről időre változnak. Miután a bűnüldözés intenzitásának növekedése, a gépjármű-igazgatás korszerűsítése, a lakásokat, üzleteket védő technikai rendszerek fejlődése és még számos más tényező jelentékenyen megnövelte e bűncselekmények kockázatait, okkal lehet arra számítani, hogy a bűnözők egy része más bűnözési formát választ. Ezt jelezheti a rablások számának ismételt növekedése, de még inkább a pénzintézetek, a posták, a pénzváltók, a benzinkutak, a pénzszállító járművek sérelmére elkövetett, gyakran igen durva rablótámadások gyakoriságának fokozódása.

Kriminalisztikatörténeti tény, hogy Magyarországon az európai környezethez képest mindig is magas volt az emberölések (és az öngyilkosságok) száma. Az elmúlt tíz évben azonban e magas érték is megkétszereződött. Társadalmi méretekben is érzékelhető szorongást váltott ki, hogy e súlyos bűncselekmény számbeli növekedését új, félelmet keltő változások kísérték.

Az emberölések alakulásában változatlanul domináns szerepet játszott a családi viszály, a szerelemféltés, a harag, az élet kioltásába torkolló tettlegességig fajuló nézeteltérés és az alkohol. E szokványos motívumok mellett azonban megjelent és egyre többször fordult elő a nyereségvágy és az ehhez a típusú emberölésekhez kapcsolódó előre kitervelt, különösen kegyetlenül, több emberen, vagy sok ember életét veszélyeztető elkövetési mód. A robbantással, lövéssel kivitelezett leszámolás- és kivégzésszerű emberölések egyben a szervezett bűnözés egyre erőszakosabb jelenlétét és hatalmának növekedését is jelezték.

Reménykeltő jelnek lehet tekinteni, hogy az elmúlt években, pontosabban 1998-tól megtorpanni látszik az emberölések számának növekedése. E jelenség nyilvánvalóan összefügg a szervezett bűnözés mozgásterének szűkítésére irányuló törekvésekkel, továbbá azzal is, hogy vélhetően lezárult a bűnözői érdekszférák erőszakos felosztásának egy szakasza. A megfigyelt időszak utolsó évében (2000-ben) az emberölések számát formálisan csökkentette az újszülött megölésének önálló bűncselekménnyé válása, de ez a szám (összesen 10 bűncselekmény) lényegében nem módosítja a jelzett tendenciát. Mint ahogy a közelmúltban Fekete Angyal néven ismertté vált ápolónő sorozatgyilkossága is nehezen illeszthető e tendenciába, ugyanis a statisztika nem tudja kezelni a bűnözésben egyébként gyakran előforduló extremitásokat.

A rendszerváltás alapjaiban változtatta meg a tulajdonviszonyokat, amely változás a viharos gyorsasággal zajló privatizáció folyamatában ment végbe. Ezzel párhuzamosan átalakult a teljes pénzügyi és bankrendszer. A korábbi állami tulajdonon alapuló gazdaság pénzügyi, gazdasági ellenőrző szervei részben megszűntek, vagy átmenetileg működésképtelenné váltak és funkcióik csak évek múltán álltak helyre. Ugyanez volt jellemző a rendőri gazdaságvédelemre is. A rapid gazdasági átalakulást csak igen nagy késéssel követte a gazdasági és pénzügyi jog, az ehhez kapcsolódó intézményrendszerek, tovább a büntetőjog szükséges módosulása. Ilyen körülmények között természetes (bár esetenként méltánytalan), hogy a közvélekedés jelentős eltéréseket vélelmez a társadalmi valóság és a bűnfelderítés eredményei között. Nagy a valószínűsége annak, hogy e bűncselekmények körében igen magas latenciával kell számolni, amelynek következményei még több évig hatást gyakorolhatnak a gazdaság működésére és a közéletre is. A korszak bűnügyi statisztikai adatai a gazdasági bűnözés tekintetében jórészt a valóság torz tükrének tekinthetők. Viszonylag csekély számban lehetett megállapítani a környezet- és természetkárosítás bűncselekményét, főként azokban az esetekben, amelyek az ellenőrzésre kötelezett hivatalos személyek közreműködésével valósultak meg.

A mögöttünk hagyott évek gazdasági bűnözését a közvélemény gyakorta az úgynevezett olajbűnözéssel azonosítja. Az olajszőkítéssel, a könnyűbenzin és az orsóolaj felhasználásával, a halasztott vámkedvezményekkel való visszaéléssel szervezetten elkövetett bűncselekmények, valamint az ezekhez kapcsolódó korrupciós láncolat túllépte a kriminalitás határait, és önmaga is társadalmi, politikai problémává nőtt.

Rendkívül tarka képet mutatnak a csalások. Az átalakult gazdasági rendhez kapcsolódtak a kft.-k, bt.-k, és alapítványok fedezékében befektetési ígéretekkel, kárpótlási jegyekkel, csalárd hitelfelvételekkel elkövetett csalások, amelyeket rendszerint okirat-hamisítások és nagy összegű adócsalások öveztek. A súlyos károkat okozó csalások mellett megjelentek a kisebb értékre, de tömegesen elkövetett csalások is, amelyeknek volumene több alkalommal is nagyságrendekkel torzította a bűnözés számbavételének adatait.

A szervezett bűnözés kialakulásának társadalmi, gazdasági feltételei az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején - a piacgazdaság hatókörének szélesedésével is összefüggésben - jelentek meg. A gazdaság átalakulása ugrásszerűen megnövelte a szervezett bűnözés profitszerző tevékenységének lehetőségeit. A gyorsan szaporodó hazai bűnszervezetek mellett a határok nyitottá válása következtében megjelentek a külföldi bűnözői csoportok is, ami végül fegyveres leszámolásokhoz, véres bűnözői konfliktusokhoz vezetett. Az elmúlt több mint egy évtizedben kialakult szervezett bűnözés egyik sajátossága, hogy a hagyományosan e bűnözői kör által preferált bűncselekmények elkövetése mellett bűnös kapcsolatok és átjárhatóság alakult ki a féllegális gazdasággal, illetve a gazdasági bűnözéssel. E körülmény a gazdasági bűncselekmények intellektuális elkövetői körének társadalmi helyzetére és érdekérvényesítő képességére tekintettel többször is felvetette a hatalmi elit és az alvilág összefonódásának problémáját.

A századvég bűnözésének új vonása, hogy a modern információ-technológia megjelenésével párhuzamosan veszélyes ütemben kezd növekedni a pénz- és értékpapír-hamisítással, telefonkártyák hamisításával, a mind kifinomultabb módszerekkel elkövetett számítógépes csalásokkal, számítógépes bankszámla-manipulációkkal elkövetett bűncselekmények száma. E jogsértések jelenthetik a XXI. század első évtizedeinek egyik legnagyobb kihívását. Már a közeli jövőben számítani kell az erőszakos készpénzszerzésre irányuló bűncselekmények, a fegyveres rablótámadások számának növekedésére. A gazdaság globalizálódásával egyidejűleg globalizálódik a gazdasági bűnözés, amely a környezet- és természetkárosítások veszélyének fokozódása, a nagy tömegű csempészet és illegális árukereskedelem megnövekedése mellett felveti a multinacionális vállalatok adóztatásának igen nehezen kezelhető problémáját. 

A bűncselekmények elkövetőinek jellemzői szinte egészében azonosak a fejlett világ elkövetői körét jellemző ismérvekkel. A bűncselekmények döntő többségét férfiak követik el, és az elkövetésben aránytalanul felülreprezentált a 15-25 éves korosztály. Az elkövetők között rendkívül nagy számban találhatók egyedülállók, nagyvárosban élő személyek, akikre jellemző a gyakori lakóhely-változtatás, a bűnelkövetésben leginkább érintett fiatalok lemorzsolódnak az iskolarendszerből, nincsenek tanulási és képzési szándékaik, családi kapcsolataik szétesettek, és általában a társadalmi struktúra alsó rétegeihez tartoznak.

Hazai sajátosság, hogy a kiskorúak korosztálya lélekszámának csökkenése ellenére az azonos korosztályhoz tartozó fiatalkorú bűnelkövetők aránya nő. E körülmény egyben jelzi a deviáns családok bűnözést áthagyományozó képességét is.

A vizsgált időszakban az ismertté vált bűnelkövetők 35-39 százaléka büntetett előéletű volt. Ezen a csoporton belül a visszaesők aránya 12-13 százalék, a különös visszaesőké 7-12 százalék között mozgott. A többszörös visszaesők száma évente nyolcezer körül volt.

A büntetett előéletűek és visszaesők viszonylag magas és tendenciájában egyre növekvő száma azt jelzi, hogy társadalmunkban kialakult egy olyan bűnözői szubkultúra, amelynek társadalmi integrációja csak súlyos nehézségek árán oldható meg. Tapasztalatok szerint e bűnözői kör részben alapvető létfeltételeit biztosítja a bűnözés révén, illetve jó részüknél dominál a nagy kockázattal járó, de nagy nyereséget eredményező bűnözői életmódra törekvés.

A visszaeső bűnözők aktivitásának növekedése mellett sajátos jelenség az első bűntényes elkövetők számának emelkedése, amely egyértelműen azt jelzi, hogy eddig kriminálisan még nem érintett társadalmi csoportok sodródnak a bűnözés irányába. Idetartoznak a megélhetésük biztosításának céljából bűncselekményeket elkövetők, illetve azon kényszervállalkozók, akik likviditási gondjaikat, illetve vállalkozásaik csődjének elkerülését bűnös úton kívánják megoldani.

A bűnözés okai

A bűnözés elleni hatékony fellépés nélkülözhetetlen előfeltétele a közbiztonság, illetve az azt meghatározó bűnözés alakulásának, hosszabb távú tendenciáinak, továbbá a tudomány mai állása szerint megismerhető okainak és elősegítő körülményeinek kellő mélységű elemzése.

Mindenekelőtt el kell fogadnunk, hogy a bűnözés és a bűnös emberi magatartás a társadalom működésének és az emberi természetnek szükségképpeni következménye, és mint ilyen, az emberiség történetének mindvégig kísérője marad. A bűnözés alakulása nagymértékben attól is függ, hogy az egyes társadalmakat irányító politikai tényezők felismerik-e a bűnözés törvényszerűségeit, és képesek-e ennek megfelelően cselekedni.

A kriminalisztikatörténeti szempontból kiemelkedően jelentős bűnügyi fejlemények hazánkban a század utolsó évtizedeiben és ezen belül főként az elmúlt tíz évben zajlottak le.

A bűnözés kedvezőtlen változásait a szakemberek idejében felismerték. A hazai kriminológiai és szociológiai kutatások - ideológiai korlátaikat sok tekintetben átlépve - elemezték a bűnözést kiváltó és annak növekedését serkentő társadalmi okokat és tényezőket. Ennek eredményeként 1984-ben mélyreható komplex kutatási anyag készült a magyarországi devianciák legfontosabb jellemzőiről és azok kezelésének lehetséges stratégiájáról. Ennek ellenére nem történtek meg azok a szükséges lépések, amelyek az egyre veszélyesebbé váló bűnözés növekedése ellen hatottak volna.

Ebben az időszakban már szociológiai közhelynek számított, hogy hazánkban a második világháború után lezajlott mobilitás, migráció, életformaváltás következtében kialakult és tömegessé vált az „elgyökértelenedés” és annak kriminológiai hatásai. E folyamat további következménye volt a gazdaságilag fedezetlen városba áramlás felgyorsulása, az emberi lakóhelynek alkalmatlan munkásszállók általánossá válása, a lakótelepi elidegenedés tünetei, a falvak megtartó erejének elvesztése, a helyi közösségek kiüresedése, szocializációs szerepük elvesztése.

Köztudottak voltak a munkaszervezeti hibák, a teljesítményértékelési és ösztönzési hiányosságok következtében előálló munkahelyi konfliktusok kiéleződésének tünetei, a munkahelyek konfliktustelítettségének fokozódása, amely jelenségeket a naiv bürokratikus és teljesen formálissá váló brigádmozgalmak nem voltak képesek ellensúlyozni. Még kevésbé voltak alkalmasak a munkahely szocializációs szerepének betöltésére.

Az iskolák és nevelési intézetek évtizedeken keresztül megoldatlan nevelési problémákkal, pedagógushiánnyal és ellátási gondokkal küzdöttek.

A válások számának rohamos növekedése világosan jelezte a családok felbomlásának folyamatát, szocializációs szerepük meggyengülését.

A kezdeti évek gyors társadalmi homogenizálódását követően - különösen pedig a piacgazdaság elemeinek megjelenése után - a hazánkban zajló mélyreható változások egyik síkja a társadalmi-, gazdasági és fogyasztási egyenlőtlenségek dinamikus növekedése volt. A társadalom széles rétegei egyre érzékenyebbé váltak a méltányosság-méltánytalanság, az egyenlőség-egyenlőtlenség kérdései iránt. Az elvben jelentkező lehetőségek meghiúsulása tömegélménnyé vált. E folyamat szélső értékeként megjelent a szegénység, és már akkor világossá vált, hogy a roma lakosság társadalmi integrációjának menete súlyos veszélybe került.

A demográfiai kutatások egyértelműen jelezték a társadalom elöregedésének folyamatát és az öregség mint sajátos elszegényedési élethelyzet megjelenését.

A 70-es évek végén sürgetően szükségesnek látszott az állami gondozottak ügyének gyökeres reformja, a rosszul ellátott, silány pedagógiai színvonalú intézmények átalakításának kényszere, a szó legszorosabb értelmében vett kriminális körülmények felszámolása.

A 70-es évek társadalomképéhez tartozik a sajátos körülmények között megjelenő anómia problémája.

Az említett nagy társadalmi mozgások következtében a megelőző társadalmi formák viselkedésszabályozó rendszerei a mezőgazdaság átszervezésével szinte minden társadalmi rétegben elvesztették érvényüket. Az így megüresedett terepet azonban nem vette át senki és semmi.

A szocializmus eszmeköre, társadalmi céljai és értékei elvont, deklaratív alakban, túlnyomóan ideologikus formában léteztek és nem voltak képesek befolyásolni a mindennapi létformát, az érintkezési és életviszonyokat, az életmód-alakulási irányokat. Az erkölcs- és normanélküliség légkörében eltúlzott szerepet kapott a jogi szabályozás és a jogsértések szankcionálása, ami fokozta az állam amúgy is túlburjánzott bürokratizmusát, gyengítette a jogkövető magatartást, viszont általánossá tette az állampolgár kiszolgáltatottságának érzését.

Bizonyítható, hogy a rendszerváltó évek eseményei nem csupán katalizátorai, hanem egyben eredői is voltak a bűnügyi hullámhegy kialakulásának. A meglévő bűngerjesztő okok mellé újabbak csatlakoztak, illetve egyes hosszabb ideje ható oksági összefüggések új dimenziókat kaptak.

A társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok megváltozását a társadalom jelentékeny hányada hipersebességű individualizációs folyamatként élte meg. E folyamat korai szakaszának politikai lezáródását követően azonban sokak várakozásával ellentétben új és követhető mértékek helyett az alakulóban lévő plurális társadalom szinte átláthatatlan értékkavalkádjával találkozott. Az értékválasztás problémái, a tömegesség vált orientációs válság nemhogy csökkentette volna az anómiás állapotot, hanem sokkal inkább felerősítette a dezintegrációs folyamatokat. A negatív individualizáció első jeleként nálunk is érezhetővé vált, esetenként felerősödött a társadalom intézményeiből történő menekülés, az antihumánus, kisebbségellenes csoportok tevékenysége.

A 90-es években a magyar társadalomban - rövid történelmi időszakon belül immár másodszor - nagymértékű intragenerációs mobilitás kezdődött. Már munkaviszonyban álló rétegek kényszerültek pályamódosításra. Az állami alkalmazottak tömegei léptek át vagy kényszerültek átmenekülni vállalkozói helyzetbe. Megnőtt az anyagi és létbizonytalanság, óriási méreteket öltött a munkanélküliség. Létszámában is növekedett a lecsúszott, a társadalom perifériájára sodródott népesség, családok sokasága került a létminimum szintje alá.

A társadalmat sújtó munkanélküliség mellett erőteljesen növekedni kezdett az amúgy sem jelentéktelen számú hajléktalanok száma. A megszűnt munkásszállók népe, a börtönből szabadultak, a kilakoltatottak, a magukra maradt öregek, a rossz házasságok menekültjei, a végletesen lezüllött alkoholisták tömegesen kerültek utcára.

A piacgazdaság kibontakozása ma már a társadalom szétszakadásával fenyegető ütemben és mértékben növelte az élet majd minden területén jelentkező társadalmi, gazdasági, fogyasztási, és újabban egészségügyi és kulturális egyenlőtlenségeket.

A rendszerváltás tényét a politika és a közvélemény is hajlamos volt a megváltás pillanataként kezelni, amit a mintaállamokban a 70-es évek jóléti társadalmában észlelt és irigyelt jólét napjai követnek. Némi csalódottság és kijózanodás után kellett (vagy kellene) rájönni arra, hogy hazánk az utolérő modernizáció stádiumában van, ami korántsem egyenes vonalú és főként nem rövid időtartamú folyamat.

Mindenekelőtt azért nem, mert az állam leépítése során szükségképpen bekövetkező változások az oktatási, képzési, egészségügyi területek leépülése, a szociális ellátásban, a nemek viszonyában, a jövedelemelosztásban és a foglalkoztatásban jelentkező visszalépések csak a nagyon buta politikai kommunikációban tekinthetők modernizációnak. E jelenségek nyilvánvalóan demodernizációs tünetek, vagy legfeljebb a modernizáció ellentmondásai.

Nem vagyunk túl annak belátásán sem, hogy a célba vett modernizáció időtengelye hosszabb, mint a rendszerváltó elit biológiai élettartama. A transzformáció létrejöttéhez át kell élnünk egy hosszabb (egyes közgazdászok szerint emberöltőnél is tovább tartó) időszakot, amíg a társadalomban a gazdasági fellendülés eredményeképpen intézményesülni lesz képes az önfenntartó növekedés, amit majd a megtakarítások és a beruházások szintje, a hazai vállalkozók és piaci szereplők sokasodása és más intézményi keretfeltételek megléte jelez.

A fellendülés feltételeit megteremtő első lépés - amihez tíz év kellett - maga a privatizáció volt, annak összes pozitív és negatív társadalmi következményével. A privatizáció folyamata - ami a nálunk lezajlott mértékben a modernizáció-elmélet növekedési modelljébe alig beilleszthető jelenség - legfőbb vonatkozásaiban hasonlatos volt az eredeti tőkefelhalmozás folyamataihoz, legfeljebb azzal a különbséggel, hogy tízszer olyan gyorsan zajlott, mint az előbbi.

Ma ott tartunk, hogy a magánosításnak is nevezhető eredeti tőkefelhalmozás és a piacgazdaság kibontakozása igen gyorsan vezetett a gazdaság primátusát hirdető elv és erkölcsiség uralkodóvá válásához. A társadalom fejlődése még igen hosszú évtizedekre van attól, hogy gazdaságunkban a keresleti gazdaságot kínálati gazdaság váltsa fel, és hogy az ökonómia egyértelmű primátust szerezzen a politikával szemben, azonban „tudati fejlődésünk” e tekintetben már aligha tekinthető követő modernizációnak. A mai magyar társadalomban az erkölcsi egyenértékes a pénz, és feltétlenül az az erkölcsös, ami hasznos. Mindezek következtében társadalmunk anélkül kénytelen elviselni az erkölcsnélküliség következményeit, hogy elegendő gazdasági ereje és tapasztalata lenne az ebből következő káros jelenségek hatásának eredményes korlátozására. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a rendszerváltó elit a privatizáció folyamatában erkölcsileg nagymértékben amortizálódott. Ennek további következménye, hogy az esetleg követhető értékek képviselete, megjelenítése is hiteltelenné vált.

A társadalom rendszerváltás utáni erkölcsi megingásának további súlyos tünete, hogy a gazdasági és a hivatali korrupció mellett megjelent a politikai korrupció jó néhány csalhatatlan jele is. E rendkívül bonyolult és amellett veszélyes jelenség hátterének elemzésére ezideig még kísérlet sem történt.

A társadalomban zajló negatív individualizáció irányába mutató folyamatok nem hagyták érintetlenül a pártosodás menetét, illetve az egyes politikai erőtömörülések és társadalmi bázisuk viszonyát sem. A bázis megtartásában az eszmeközösség összekovácsolásának hosszú és fáradságos folyamata helyett szembeötlővé vált a klientúraépítés gyakorlata, ami szükségképpen torkollik politikai korrupcióba. Az eufemisztikus „választási párt” jelző gyakorta kiüresedett és primer érdekekre csupaszított sajátos gazdasági alapú érdekkapcsolatokat jelent, amelyek a választási küzdelmek idején a társadalom különböző rétegeihez címzett ígéretekkel átmenetileg kibővíthetők.

Ami a belátható jövőt illeti, félő, hogy ha a fejlődésből és a jólét növekedéséből kimaradók aggasztóan nagy száma nem csökken, az az egyébként is meglévő anómiás jelenségek erősödéséhez, többletdevianciákhoz vezethet. 

E folyamatokkal is összefüggésben aligha kerülhető el a posztmodern társadalomelemzésekben leírt negatív individualizáció hatókörének kiterjedése és kriminális következményeinek megjelenése. E jelenség a fejlett piacgazdaságok kriminológiai tapasztalatai szerint irracionális, antihumánus, néha kifejezetten neofasiszta ideológiák és életvezetés elfogadásában, a bűnöző alvilág terebélyesedésében, a futball-huliganizmus felbukkanásában, a kábítószer-élvezet tömegessé válásában ismerhető fel.

Dr. Kacziba Antal