A kerékpározás mind vidéken, mind pedig nagyvárosainkban egyre elterjedtebb közlekedési
forma, időtöltés. Annak érdekében, hogy e sport biztonságosan, a mindennapok során
rutinszerűen legyen folytatható az alábbiakban néhány fontos jótanáccsal igyekszünk
szolgálni a két keréken közlekedők számára:
* mindig időben jelezze irányváltoztatási szándékát. A kézjelzés legyen egyértelmű,
mások által pontosan, jól észlelhető,
* ha az irányváltoztatást nem tudja biztonságosan végrehajtani, inkább álljon
meg, és engedje el a forgalmat,
* az eredeti haladási iránytól eltérő bármilyen manőver előtt győződjön meg arról,
hogy nem kezdték-e meg előzését, és arról, hogy mások számára is egyértelmű-e
az Ön szándéka,
* sötétben, korlátozott látási viszonyok között világítsa ki kerékpárját, használjon
fényvisszaverő anyagokat ruházatán, illetve a kerékpáron,
* ha ön látja is a járműveket, nem biztos, hogy azok is látják Önt, ezért lehetőség
szerint, amennyiben ezt a körülmények elhetővé teszik keresse a szoros vizuális
kontaktust a másik közlekedő féllel,
* alapszabály, hogy: " a gépjárművezető nem ellenség, a közúti közlekedés nem
háború,ebből következően a helyváltoztatás nem túlélési gyakorlat. "
* kerékpársávról a járműforgalom részére szolgáló úttestre balra bekanyarodni
nem szabad. Ilyen esetekben a kerékpárról leszállva, azt tolva kell az úttesten
áthaladni,
* a kerékpárral történő sszemélyszállítás esetén a szállított gyermeket úgy kell
elhelyezni a pótülésben, hogy a vezetőt ne akadályozza a vezetésben, és korlátozott
látási viszonyok esetén NE TAKARJA EL a kerékpár lámpáit,
* a kerékpár kivilágításán túl a megfelelő fényvisszaverő anyagok helyes alkalmazása
tovább növeli a biztonságot, de ezek NEM HELYETTESÍTIK a kerékpár lámpáit,
* az útkereszteződés előtt elhelyezett "Elsőbbségadás" és "Állj Elsőbbségadás
kötelező" jelzőtáblák ugyanúgy vonatkoznak a kerékpáosokra is,
* a kerékpárosoknak is javasolt saját részükre az önképzés keretein belül - saját
biztonságuk érdekében -foglalkozni a KRESZ szabályokkal, nyomon követni azok folyamatos
változásait,
* a gyalogjárda elsősorban a gyalogosokért, az Ő zavartalan közlekedésük elősegítése
érdekében épült, így annak használata jogszabályi kötöttségeken túlmenően toleranciát
igényel mindkét közlekedő fél ( a gyalogosok, és a kerékpárosok) részéről,
* ahol van kiépített kerékpárút, saját biztonságának szavatolása érdekében használja
azt.
Számos tiltó szabály vonatkozik a kerékpáros közlekedőkre. Ezek közül megpróbáltuk
a biztonságos közlekedés, az élet, testi épség megóvása szempontjából leglényegesebbeket
egy helyre rendezni, melyeket az alábbiakban adunk közre:
Tilos többek között:
- főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni,
- elengedett kormánnyal kerékpározni,
- kerékpárt más járművel, illetve állattal vontatni,
- kerékpárral állatot vezetni.
Reméljük e néhány jótanács, és tiltó szabály megismerése segítségükre lesz abban,
hogy a kerékpározás valóban sporttá, kellemes időtöltéssé váljon, és ne torkolljon
tragédiába.
Jó utat, balesetmentes közlekedést kíván minden kerékpározó számára az ORFK-OBB.
2002.07.09 08:41:59 AM