I.
A motorkerékpáros közlekedés biztonsága
1. Alapadatok
A motorkerékpáros közlekedés napjainkban Magyarországon és kontinensünkön egyaránt
a reneszánszát éli. Egyre többen közlekednek motorkerékpárral a közutakon, évről-évre
növekszik a forgalomba helyezett motorkerékpárok száma, s ezzel – sajnálatos módon
– kedvezőtlen tendencia tapasztalható a motorkerékpáros közlekedés biztonságának
alakulásában.
A Központi Statisztikai Hivatal hivatalos közleménye szerint 2006. december 31-én
a Magyarországon forgalomba helyezett motorkerékpárok száma összesen 130.355 db
volt. A számadatok azt is mutatják, hogy az ezredforduló óta a motorkerékpárok
száma folyamatosan nő. A 2000. évi 91.193 darabszámot alapul véve hat év alatt
a növekedés mértéke mintegy 36 %-os.
A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett - alapvetően új - motorkerékpárok
számában még erőteljesebb tendencia mutatható ki. 2006-ben 12.031 db motorkerékpárt
helyeztek először forgalomba, ugyanakkor 2004-ben a 2003. évinek (8.875 db) csaknem
a kétszeresét, azaz 16.152. db-ot.
Az újonnan forgalomba helyezett motorkerékpárok száma kedvezően hat a járművek
átlagéletkorának az alakulására. Míg 2003-ban 16,3 év, 2004-ben 15,3 év, addig
az elmúlt év végén már 14,6 év volt a hazai tulajdonú motorkerékpárok átlagéletkora.
Ugyanakkor megjegyzésre szorul, hogy a kedvező tendencia ellenére ez az átlagéletkor
még mindig magas.
2. A motorkerékpáros közlekedés biztonsága az Európai Unióban
A motorkerékpáros közlekedés előtérbe helyeződése és a motorkerékpárosok közlekedési
magatartásának alakulása az elmúlt időszakban sajnálatos módon a közlekedésbiztonság
kedvezőtlen alakulásával járt.
Ez a jelenség úgy Magyarországon, mint Európa más országaiban is tapasztalható.
Az Európai Közösségek Bizottsága 2006. februárjában jelentette meg az Európai
Unió 2010-ig tartó közlekedéspolitikai koncepciójának, a „Fehér Könyv”-nek a félidős
értékelését tartalmazó anyagot.
A Bizottság közleményében megállapítható, hogy Európa közlekedésbiztonsági helyzete
az elmúlt öt évben – néhány újtagállam kivételével – általában véve javult, ugyanakkor
rendkívül aggasztó, hogy a motorkerékpárosokkal kapcsolatos közúti tragédiák száma
nőtt. Ez az egyetlen úthasználói kategória kontinensünkön, melynek halálozási
aránya növekedett, ellentétben az általános csökkenő tendenciával.
A közúti halálozások számán belül a motorkerékpárosok aránya 1996-ig stabilan
9,5 % volt, ugyanakkor 2003-ban már elérte a 14 %-ot.
2000. és 2003. között a motorkerékpáros halálozások száma Európában 5,6 %-kal
emelkedett, miközben a közúti balesetben meghalt személyek száma összesen 12 %-kal
csökkent.
Különösen kedvezőtlen a helyzet Olaszországban és Belgiumban, ahol a motoros
tragédiák száma 40, ill. 39 %-kal nőtt, pozitív példa ugyanakkor Franciaország,
ahol a kedvezőtlen tendencia – a közlekedésbiztonságot érintő általános reformokat
követően – 2003-ban megfordult.
Amennyiben a motorkerékpáros közlekedés biztonsága az elkövetkező években változatlan
tendenciát mutat, úgy 2010-ben Európában három közúti tragédiából egy haláleset
alanya motorkerékpáros lesz (ma hatból egy ez az arány).
3. A motorkerékpáros közlekedés biztonsága Magyarországon
Magyarországon a motorkerékpárosok által okozott balesetek száma és a halálos
balesetek aránya az elmúlt években sajnálatos módon kedvezőtlenül alakult.
Míg 2001-ben – a „Fehér Könyv” bázisévében – 495 személysérüléses motorkerékpáros
okozott közúti balesetet, addig 2006-ben már 875. Ezáltal – hat év függvényében
– a növekedés mértéke 56,5 %-os.
Az elmúlt évben 118 motorkerékpáros vesztette élet hazánk közútjain, azaz átlagosan
számítva csaknem minden harmadik napon a motorkerékpározás áldozatot szed.
A motorkerékpáros balesetek számának növekedésének számos oka van, de a legfőbb
okot az emberi tényezőben, a járművezetői magatartásban kell keresnünk.
A motorkerékpározás elterjedése – különösen Budapesten, a főváros környékén és
a nagyobb városokban - minden bizonnyal összefügg a nagyvárosi közlekedés zsúfoltabbá
válásával, s az átlagosan lassúbb haladási sebességgel.
Ugyanakkor sajnálatos módon sok motorkerékpáros választja a „tiltott utat”, azaz
a gyorsabb előrehaladás érdekében szándékos, s sokszor igen durva szabálysértések
elkövetésétől sem riadnak vissza. Ezzel azonban fokozott közlekedésbiztonsági
kockázatot jelentenek, veszélyeztetik saját maguk életét és testi épségét, továbbá
a közlekedés többi résztvevőinek a biztonságát.
Közúti baleset esetén a motorkerékpárosok jóval védtelenebbek a gépjárművekben
ülő személyeknél, így a legapróbb hiba is beláthatatlan következményekkel járhat.
A fokozott nagyvárosi veszélyhelyzetet jól mutatja, hogy az összes személysérüléses
motorkerékpáros közúti baleset mintegy harmada Budapesten és Pest megyében történt.
A motorkerékpáros balesetek legfőbb oka a sebesség nem megfelelő alkalmazása
(aránya 50 % körüli).
Második kiemelt baleseti ok az irányváltoztatás, haladás és kanyarodás szabályainak
a meg nem tartása (kb. 18 %), míg harmadik a szabálytalan előzés (11-12 %).
Az ittasan okozott motorkerékpáros balesetek száma hullámzó, ugyanakkor növekvő
tendenciát mutat, 2000-ben 77, 2004-ben 110, 2005-ben pedig 84 esetben volt a
motorkerékpár vezetője szeszesitaltól befolyásolt állapotban (2006-os adattal
még nem rendelkezünk).
Elmondható, hogy 2005-ben minden tizedik motoros balesetet (az összes baleset
9,6 %-át) ittasan okoztak.
A motorkerékpározás idényjellegű közlekedési tevékenység, a szezon a tavaszi
kellemes időjárás kezdetétől általában októberig tart. Ennek megfelelően alakul
a motoros balesetek havi statisztikája is. Míg 2005 februárjában és decemberében
11, ill. 12. személysérüléses baleset történt, addig májusban 263, júniusban 252,
júliusban és augusztusban 236, ill. 239 volt a közúti balesetek száma.
A hét napjai vonatkozásában a legtöbb motorkerékpáros baleset – és tragédia –
pénteken és szombaton történik, míg a napi órákra levetítve a 15.00 és 19.00 órák
közötti időszakok a legveszélyesebbek.
4. Közúti ellenőrzések és a preventív tevékenység
A motorkerékpáros közlekedés biztonságában tapasztalható kedvezőtlen jelenségek
és tapasztalatok miatt az Országos Rendőr-főkapitányság 2006. májusában a motorkerékpárral
és segédmotorkerékpárral közlekedők fokozott ellenőrzését rendelte el.
Az országos akció egy hónapja alatt a közutak mentén szolgálatot teljesítő rendőrök
kiemelten ellenőrizték a kétkerekű motoros járművek közlekedését.
Az akció sikeresen zárult. A 2006. május havi statisztikai adatok alapján összességében
10,2 %-kal kevesebb személysérüléses közúti baleset történt, azon belül pedig
30,2 %-kal csökkent a motorkerékpáros személyi sérülések száma. A pozitív eredményeket
azonban beárnyékolja, hogy az intézkedések ellenére a halálos kimenetelű motoros
balesetek száma mindössze eggyel csökkent, ami sajnálatos módon hűen érzékelteti
e járművezetői kategória fokozott veszélyeztetettségét.
A közlekedésrendészeti tevékenységgel kapcsolatban szükséges kijelenteni, hogy
az intézkedések nem feltétlen a szankcionálásra irányulnak. A közlekedők segítése,
a felvilágosítás és a balesetmegelőzési tevékenység ugyanúgy a munkánk szerves
részét képezi.
Kiemelt jelentőségőnek tartjuk a motorkerékpár vezetők megfelelő felvilágosítását,
a fokozott veszélyhelyzetekre való figyelemfelhívást, mert a balesetek lekerülhetősége
alapvetően a járművezetőkön múlik. Nincs olyan rendőrség, mely képes lenne egy
időben valamennyi járművezető magatartását felügyelni.
Egy felelőtlen, meggondolatlan manőver, egy hirtelen gyorsítás és egy – a motorkerékpáros
részéről még „elfogadhatónak tartott” – szabálysértés beláthatatlan következményekhez,
tragédiákhoz, és emberi sorsok tönkremeneteléhez vezethet.
Éppen ezért a hagyományos balesetmegelőzési tevékenységi formákon túl a rendőrség
gyakran képviselteti magát a motorkerékpáros rendezvényeken, a motoros találkozókon,
s esetenként olyan rendezvények szervezésére kerül sor, ahol a motorkerékpárosok
kipróbálhatják vezetéstechnikai tudásukat, képességeiket.
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával 2006. nyarán kerültek
megrendezésre a „Hungarocart Motoros Napok”, melynek a mogyoródi Hungarocart Center
és közvetlen környéke adott otthont.
A rendezvény június, július és augusztus egy-egy szombati napján 10.00 és 24.00
óra között várta az érdeklődőket.
A programok változatosak voltak: gerincét a mini-motoros verseny képezte, de
sor került ügyességi-gyorsasági versenyre, motor szépségversenyre és ismert motorkerékpáros
versenyzők élménybeszámolóira, melyek közlekedésbiztonsági tapasztalatok és tanácsok
átadását is tartalmaztak.
Végezetül: napjaink modern, nagy sebességre képes motorkerékpárjai tömeges szabadidő-
és közlekedési eszközzé váltak, ugyanakkor e mozgékony járművek közlekedésének
biztonsági kockázata átlag feletti.
A motorkerékpárosok által okozott közúti balesetek számának visszaszorítása társadalmi
érdek, mely szükséges ahhoz, hogy hazánk közlekedésbiztonsági helyzete kedvezően
változzon.
A közúti balesetek túlnyomó része megelőzhető, a tragédiák pedig – az egészségügyi
esetektől eltérően – elkerülhetőek.
Az eredmények eléréséhez pedig nem kell sok: csak egymás iránti tisztelet és
jogkövető, „fair” közlekedési magatartás.