2012. február 9., csütörtök
Tanácsok, hogy más országban is biztonságban legyen
2010.06.01. kedd 15:47

Külföldre történő utazás előtt kössön általános, mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítást! Ismerje meg a felkeresendő ország legfontosabb szabályait, szokásait, amelyeket az ott-tartózkodása során be kell majd tartani, viselkedésével, öltözködésével tartsa tiszteletben a helyi szokásokat és hagyományokat.

A legtöbb országban a megfelelő engedély nélküli tartózkodás és munkavállalás szabálysértésnek vagy bűncselekménynek minősül, amit elzárással vagy az országból való kiutasítással büntetnek.

 

Alaposan tanulmányozza át a Külügyminisztérium honlapján megjelentetett,  az egyes országokról külön-külön elkészített beutazási feltételeket,  valamint konzuli tárgyú tájékoztató kiadványokat. Emellett tanácsos a honlapon szereplő listákból kigyűjteni a felkeresni kívánt országokban működő nagykövetségek, főkonzulátusok, tiszteletbeli konzuli képviseletek címeit, telefonszámait.

 

Soha ne váltson pénzt illegális pénzváltóknál, könnyen előfordulhat, hogy hamis pénzt kínálnak, illetve egyéb módon károsítják meg a turistákat. Utcai pénzváltásnál az a veszély is fenn áll, hogy bűnözők kifigyelik mennyi pénz van a turistánál, és megpróbálják akár erőszakkal is elvenni.

 

A szállodában amennyiben arra lehetőség van, vegyen igénybe értékmegőrzőt, ahol azokat a tárgyakat, ékszereket és pénzt tudja elhelyezni, amit nem visz mindig magával. Ha a szállodai szobán kívül tartózkodik, soha ne hagyjon a szobában értéktárgyat, távozáskor a szoba ajtaját, ablakát mindig zárja be, így védheti értékeit a besurranó tolvajoktól.

 

Felhívjuk a külföldre utazni szándékozó magyar állampolgárok figyelmét, hogy a kábítószerrel való visszaélést a világ számos országában nagyon szigorúan büntetik. Ezt a bűncselekményt az országok eltérően ítélik meg. Nemcsak a kábítószer csempészet tartozik ebbe a bűncselekményfajtába, de sok országban ide sorolják a kábítószer legkisebb mennyiségű birtoklását is. A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények igazságszolgáltatási megítélése is különböző. A büntetés a pénzbírságtól a halálos ítéletig terjedhet. Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények esetén az óvadék ellenében történő szabadon bocsátást sok ország még akkor sem alkalmazza, ha egyébként az óvadék használata bevett gyakorlatnak számít.

 

Ha külföldön elvesztette, vagy ellopták úti okmányait, kérjük, feltétlenül jelentse be ezt a helyi rendőrségen és forduljon az illetékes magyar külképviselethez, ahol kiállítják az ideiglenes úti okmányt a hazatéréshez. Ugyan a schengeni térségen belül nincs határellenőrzés, azonban javasoljuk, hogy a szomszédos országokat kivéve, ne induljanak haza úti okmány nélkül. Ha nincs magyar külképviselet az adott országban, akkor bármelyik Európai Uniós tagállam képviseletéhez fordulhat a magyar állampolgár segítségért.

 

ORFK Szóvivői Iroda

Webkamera
Kattintson a képre!