A bűncselekmény áldozata nem csak a bűncselekmény közvetlen sértettje, hanem olyan személy is, aki bizonyíthatóan a bűncselekmény közvetlen következtében szenvedett sérelmet. Sérelemnek tekintendő a testi vagy lelki sérülés (súlyos félelem, szorongás) és az érzelmi megrázkódtatás
(trauma, pszichés zavar) és olyan vagyoni kár, amely a bűncselekménnyel ok-okozati összefüggésben áll.
Segítséget kaphat magyar állampolgár, az Európai Unió bármely tagállamának állampolgára,
az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unióban jogszerűen tartózkodó állampolgára,
a Magyar Köztársaság területén jogszerűen tartózkodó hontalan személy, emberkereskedelem
áldozata, illetve azállampolgársága szerinti államnak a Magyar Köztársasággal
kötött nemzetközi megállapodása vagy viszonosság alapján erre jogosult.
Áldozatsegítő szolgáltatásra jogosult a Magyarországon életvitelszerűen élő magyar
állampolgár is, aki jogszerű külföldi tartózkodása alatt szándékos, személy elleni
erőszakos bűncselekmény áldozatává vált, és ezt megfelelő módon igazolja.
Állami kárenyhítésre az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unióban jogszerűen
tartózkodó állampolgára csak akkor jogosult, ha az Európai Unió valamely tagállamában
lakóhellyel vagy szokásos és jogszerű tartózkodási hellyel rendelkezik. Kárenyhítésben
részesíthető az áldozat akkor is, ha Magyarországon tartózkodási vagy bevándorlási
engedéllyel rendelkezik.
A jelenlegi bűnelkövetési adatok szerint Magyarországon évente közel 220 ezer
személy válik bűncselekmény sértettjévé. A tágabban értelmezett áldozatok száma
azonban évente 400 ezerre tehető. Közülük kerülnek ki azok, akik az állami áldozatsegítés
keretében felkínált támogatásokat igénybe vehetik.
A támogatások egy része alanyi jogon, másik része azonban csak rászorultság esetén
jár.
II. Tájékoztatás
A törvény rendelkezése értelmében a Magyar Köztársaság területén bűncselekmény
áldozatává vált személyeknek ingyenes, gyors és szakszerű tájékoztatást kell kapniuk az előállt helyzetben felmerülő nehézségeik megoldása érdekében.
A területi áldozatsegítő szolgálat minden hozzáforduló ügyfelet tájékoztat, ehhez nem kell az áldozatiságot igazolni. Az áldozatsegítő szolgálat nem csak
a hozzá forduló ügyfeleket tájékoztatja, hanem azokat is, akiknek áldozattá válásáról
más úton tudomást szerez.
A felvilágosításnak ki kell terjednie
- az áldozat büntetőeljárásbeli jogaira és kötelezettségeire,
- az áldozatsegítés keretében vehető szolgáltatásokra igénybe,
- a szolgáltatások igénybevételének feltételeire,
- az áldozatsegítő támogatások igénylésének módjára,
- az áldozatsegítésben közreműködő egyéb szervezetek elérhetőségére,
- emberkereskedelem áldozata esetén az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolásra
és a tartózkodási engedélyre.
III. Az igénybe vehető szolgáltatások
1. Az áldozat az általános tájékoztatáson túl igényt tarthat a szolgálat segítségére
érdekeinek érvényesítésecéljából is. Személyre szabott felvilágosítást kell kapnia alapvető jogairól
és az őt megillető egészségügyi, biztosítási és szociális ellátásokról. Szükség
esetén a szolgálat közreműködik abban, hogy ezekhez az ellátásokhoz mielőbb hozzáférjen.
Az áldozat az általános tájékoztatáson túl igényt tarthat a szolgálat segítségére
céljából is. Személyre szabott felvilágosítást kell kapnia alapvető jogairól és
az őt megillető egészségügyi, biztosítási és szociális ellátásokról. Szükség esetén
a szolgálat közreműködik abban, hogy ezekhez az ellátásokhoz mielőbb hozzáférjen.
2. Ha az áldozat ügyének további intézése szakjogászi közreműködést kíván, akkor az áldozatsegítő szolgálat köteles őt a jogi segítségnyújtó szolgálathoz
irányítani.
Ha az áldozat ügyének további intézése kíván, akkor az áldozatsegítő szolgálat
köteles őt a jogi segítségnyújtó szolgálathoz irányítani.
3. A bűncselekmény áldozatának azonnali pénzügyi segélyre lehet szüksége annak érdekében, hogy legalapvetőbb szükségleteit fedezni tudja
(szállás, ruhanemű, utazás, élelmiszer, gyógyszer stb.). A területi áldozatsegítő
szolgálat az azonnali pénzügyi segély kérdésében méltányossági döntéssel határoz,
amely nem szociális rászorultságon, hanem a bűncselekmény következtében kialakult
helyzet mérlegelésén alapul.Az egyszeri segély számításának módjáról a törvény
hosszú távon rendelkezik. Ennek figyelembevételével a 2009-ban kifizethető azonnali
pénzügyi segély összege legfeljebb 79.550 Ft lehet (ez a többi számítás alapjául
is szolgáló ún. alapösszeg, amely azonban évente változik).
A bűncselekmény áldozatának lehet szüksége annak érdekében, hogy legalapvetőbb
szükségleteit fedezni tudja (szállás, ruhanemű, utazás, élelmiszer, gyógyszer
stb.). A területi áldozatsegítő szolgálat az azonnali pénzügyi segély kérdésében
méltányossági döntéssel határoz, amely nem szociális rászorultságon, hanem a bűncselekmény
következtében kialakult helyzet mérlegelésén alapul.Az egyszeri segély számításának
módjáról a törvény hosszú távon rendelkezik. Ennek figyelembevételével a 2009-ban
kifizethető azonnali pénzügyi segély összege legfeljebb 79.550 Ft lehet (ez a
többi számítás alapjául is szolgáló ún. , amely azonban évente változik).
IV. Az állami kárenyhítés
A szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatait állami kárenyhítés is megilleti. A kárenyhítés nem fájdalomdíj és nem jár automatikusan. Az egyösszegű vagy járadék formájában nyújtható anyagi támogatás a társadalom szolidaritását hivatott kifejezni.
Ha a bűncselekménnyel okozott kár később valamilyen forrásból megtérül, akkor
az állami kárenyhítés címén kifizetett összeg előlegnek tekintendő és visszafizetendő.
Kárenyhítésre a bűncselekmény közvetlen fizikai sértettjei jogosultak, akiknek testi épsége, egészsége a bűncselekmény következtében súlyosan
károsodott, továbbá ezek hozzátartozói, eltartottjai. Feltétele továbbá az áldozat rászorultsága, amelyet jövedelmi viszonyai határoznak meg. Rászorulónak tekintendő az áldozat,
akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az alapösszeg kétszeresét,
2009-ban a 159.100 Ft-ot, illetve az is, aki a törvényben felsorolt szociális
ellátások valamelyikében részesül.
A törvény hosszú távon előírja azt a differenciált számítási módot, amellyel
a kárenyhítés összegét kalkulálni kell. Járadék típusú kárenyhítés a sértett 6
hónapot meghaladó keresőképtelenség esetén, legfeljebb 3 évig adható és folyósítása
megszűnik, ha az áldozat időközben más forrásból jogosulttá válik rendszeres pénzbeli
ellátásra. A havi járadék maximális összege az alapösszeg, 2009-ban 79.550 Ft
lehet. Az egyösszegű kárenyhítés a bűncselekmény miatt bekövetkezett vagyoni kár
– teljes vagy részbeni – megtérítését célozza, mértéke a tényleges kárral arányos,
de legfeljebb az alapösszeg tizenötszöröse, azaz 2009-ban maximum 1.193.250 Ft
lehet. (Egyösszegű kárenyhítés esetén is visszafizetendő az időközben más forrásból
– pl. biztosításból, elkövetőtől – megtérülő összeg.)
V. Az áldozatsegítő szolgálatok eljárása
Az áldozatsegítő támogatások igénybevétele önkéntességen és a hatósággal való
együttműködésen alapul. A támogatás iránti kérelmet írásban, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány kitöltésével kell benyújtani. A kérelemhez csatolni lehet az ügyben eljáró nyomozó hatóság, ügyészség vagy bíróság által kiállított,
a büntetőeljárás adatairól szóló igazolást. Ezt az igazolást szükség esetén az áldozatsegítő szolgálat szerzi be. A kérelemhez
szükség esetén a szociális rászorultságot igazoló dokumentumokat is mellékelni kell.
A kérelem nyomtatványt – az egyéb iratokkal együtt – bármely területi áldozatsegítő
szolgálatnál elő lehet terjeszteni.
Azonnali pénzügyi segélyért a bűncselekményt követő 3 munkanapon belül lehet
folyamodni. A területi szolgálat ellenőrzi a kérelemben és a dokumentumokban szereplő
adatok valódiságát, és haladéktalanul dönt. Egyidejűleg tájékoztatja az azonnali
segély igénybevevőjét az esetleges későbbi visszafizetési kötelezettségéről.
Érdekérvényesítés elősegítése és szakjogászi segítségnyújtás iránti kérelmet a bűncselekmény elkövetése utáni 6 hónapon belül lehet benyújtani.
és iránti kérelmet a bűncselekmény elkövetése utáni 6 hónapon belül lehet benyújtani.
Állami kárenyhítésért a bűncselekmény elkövetése utáni 3 hónapon belül lehet
folyamodni. (A törvényben felsorolt kivételes esetekben ez az idő hosszabb is
lehet.) A kérelem elbírálása két szakaszból áll. A támogatási eljárásban a területi szolgálat közreműködik a szükséges iratok, adatok, dokumentumok összeállításában.
Az állami kárenyhítésre vonatkozó érdemi döntéseket egyetlen szervezet, a Fővárosi Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálata
hozza meg. A területi szolgálatoktól beérkező vagy közvetlenül ide benyújtott
dokumentáció teljességéről és befogadásáról a fővárosi hatóság 5 munkanapon belül
dönt, és haladéktalanul tájékoztatja az ügyfelet az érdemi határozathozatal várható
időpontjáról.
a bűncselekmény elkövetése utáni 3 hónapon belül lehet folyamodni. (A törvényben
felsorolt kivételes esetekben ez az idő hosszabb is lehet.) A kérelem elbírálása
két szakaszból áll. a területi szolgálat közreműködik a szükséges iratok, adatok,
dokumentumok összeállításában. Az állami kárenyhítésre vonatkozó egyetlen szervezet,
a Fővárosi Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálata hozza meg. A területi
szolgálatoktól beérkező vagy közvetlenül ide benyújtott dokumentáció teljességéről
és befogadásáról a fővárosi hatóság 5 munkanapon belül dönt, és haladéktalanul
tájékoztatja az ügyfelet az érdemi határozathozatal várható időpontjáról.
A törvényben meghatározott közigazgatási hatósági eljárások illeték- és díjmentesek, annak érdekében, hogy az áldozatok a szolgáltatásokat jövedelmi helyzetüktől
függetlenül, minél szélesebb körben vehessék igénybe.
Az áldozatsegítő szolgálatok feladata továbbá, hogy az együttműködés keretében
figyelemmel kísérjék az áldozati jogok érvényesülését, tájékoztatást kérjenek az említett intézményektől.