A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság működési területe Bátonyterenye és kistérsége,
a "Palócországnak" is nevezett Nógrád megye keleti részén, az Északi-középhegység
két nagy hegyvonulata, a Cserhát és a Mátra találkozásánál fekszik. A tájat éppen
e két tájegység, a Cserhát lágy vonulatai és a Mátra vulkanikus eredetű hegycsúcsai
teszik változatossá.
A kistérség 15 települést foglal magába: Bátonyterenye, Dorogháza, Kisbárkány,
Lucfalva, Márkháza, Mátramindszent, Mátranovák, Mátraterenye, Mátraverebély, Nagybárkány,
Nyagykeresztúr, Nemti, Sámsonháza, Szuha, Rákóczibánya.
A területen található üdülőövezetek, horgásztavak és a Szentkúti búcsújáró
hely méltán vonzzák a környék után érdeklődőket.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányságot 1992-ben hozták létre, majd a 2006-ban
elkezdett átépítés és bővítés után, 2007. novemberében nyerte el mai formáját.
Működési területünk Nógrád megye bűnügyileg második legfertőzöttebb területe.
A lakosság számához képest alacsony a rend őreinek létszáma. A körülmények ellenére
a kapitányság "maroknyi" csapata a törvények szem előtt tartásával, de a humanitás
jegyében végzi munkáját.
A 21-es és a 23-as főközlekedési útvonalnak és a két vasútvonalnak köszönhetően
a terület könnyen megközelíthető, az átmenő forgalom, a teherforgalom, a nemzetközi
kamionforgalom jelentős. A 21-es és a 23-as út forgalmának folyamatos növekedése
ellenére a balesetek száma nem emelkedik.
Működési területünkön az összes veszélyeztetett objektum rendőrségi riasztórendszerre
történő bekötése megvalósult. A területünkön működő önkormányzatokkal, polgárőr
szervezetekkel, valamint a Megyei Polgárőrszövetséggel, biztonsági szervezetekkel,
vadásztársaságokkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, bűnmegelőzési tevékenységünk,
együttműködésünk naprakész.
A bűn-, és balesetmegelőző munka terén a fő hangsúlyt a Nógrád Biztonságáért
társadalmi program megvalósítására és a Bátonyterenye és Környéke Bűnmegelőzési
és Közbiztonsági Bizottság célkitűzéseiből adódó feladatokra, valamint a minőségfejlesztésre
helyeztük. Olyan szolgáltató jellegű, állampolgárbarát rendőri szervezet kialakítása
a célunk, amely sikeresen veszi fel a harcot a bűnözéssel, de elnyerve a törvénytisztelő
állampolgárok bizalmát, joggal számíthat a lakosság támogatására is.
Az illetékességi területünkön élő és idelátogató állampolgárok a nap 24 órájában
fordulhatnak a falvakban működő körzeti megbízottakhoz és a rendőrkapitányságon
működő készenléti ügyeleti szolgálat munkatársaihoz.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nevéhez fűződik az immár országosan is
rendszeresen megrendezésre kerülő "Pindúr Pandúr" Óvodai Közlekedésbiztonsági
Program. A program keretében az óvodáskorú gyeremekek játékos formában, vetélkedőkkel
tarkítva ismerkednek meg az alapvető közlekedési szabályokkal. Az első ilyen rendezvényre
még 2005. szeptemberében került sor, mely azóta egyre nagyobb népszerűségnek és
publicitásnak örvend.
Szintén kapitányságunk nevéhez köthető a Biztonságos Vakációért Tábor (részletek
a linken) megrendezése, melyen 2005. óta minden évben 60 általános iskolás tanuló
tölthet el egy szórakozással, tanulással, kirándulásokkal, vetélkedőkkel tarkított
hetet a Szorospataki Ifjúsági Táborban.