2012. május 24., csütörtök
2009.12.18. péntek 15:15

A NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI OSZTÁLYÁNAK JELENLEG FOLYAMATBAN LÉVŐ PÁLYÁZATAI

 

 

NYERTES PÁLYÁZATAINK

 

 

1. „BESSER  A DOLGOZÓK EGÉSZSÉGÉÉRT!”

 

 

A bátonyterenyei Besser-Hungária Műanyagipari Kft. a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával együttműködve pályázatot nyújtott be a kábítószer-fogyasztókkal és kábítószer prevencióval foglalkozó szervezetek komplex megelőző és egészségfejlesztési programjainak támogatására Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz.

 

 

Ennek keretében a munkahelyi drogpolitikák kialakítását és megvalósítását elősegítő prevenciós, egészségfejlesztő programokra 2,2 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a vállalat.

 

 

A projekt keretében valamennyi dolgozó és hozzátartozói ingyenesen vehetnek részt olyan programokon, melyek közvetlenül vagy közvetve az egészségmegőrzést szolgálják. A cél, hogy valamennyi családtag ismerje meg a különböző drogmegelőzési – elsősorban a dohányzással és szeszes ital fogyasztással összefüggő – lehetőségeket, illetve akik bármilyen drogproblémával küzdenek, szakemberektől kapjanak segítséget azok megoldásához.

 

A „Besser a dolgozók egészségéért” című projekt 2009. a szeptember 9. és 2010. június 10. közötti időszakban valósul meg. A programokon túl a dolgozóknak lehetősége nyílik a pályázati támogatásból vásárolt sporteszközök – kerékpár, pingpongasztal, futópad, csocsó stb. - rendszeres használatára is.

 

 

RENDEZVÉNYEK:

 

 

 

ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ, KIÁLLÍTÁS                      2009. október 22.

 

Programismertetés, a menedzsment bemutatkozása, sajtótájékoztató, Boros Béla karikatúrista kiállítása

 

 

SPORTNAP                                                2009. október 24. 10-től 15 óráig

 

Versenyek: kispályás labdarúgás, asztalitenisz, darts, csocsó, szkander stb.

 

 

KONZULTÁCIÓS ELŐADÁS                               2009. november 3. 13 órától

 

Dr. Funk Sándor addiktológus főorvos - A drogfogyasztás veszélyei

HUMORISTA ELŐADÁSA                         2009. november 26. 15 órától

Fellép: Felméri Péter humorista

 

 

FILMVETÍTÉS                                                 2009. december 10. 15 órától

 

„Egy kosaras naplója” című film levetítése, megbeszélése

 

 

EGÉSZSÉGNAP                                                                  2010. január 28.

 

Szűrővizsgálatok, ételkóstoló

 

 

TÁJÉKOZTATÓ ELŐADÁS                                              2010. február 11. 15 órától

 

A drogfogyasztás és a bűncselekmények összefüggéseiről a rendőrség bűnmegelőzési szakemberétől

 

 

GÉPJÁRMŰ-VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNING           2010. április 29.          

 

A Magyar Autóklub speciális oktatópályáján saját autóval vehetnek részt a jelentkezők

 

PROGRAMZÁRÓ RENDEZVÉNY                                   2010. május

Főzőverseny, családi vetélkedő, teke-bajnokság

 

 

EGYÉNI ADDIKTOLÓGIAI KONZULTÁCIÓ               havonta egy alkalommal

 

Személyes egyeztetés alapján (részletes tájékoztatás a későbbiek során)

 

 

 

 

 

2. „KÖZÖS NEVEZŐ”

 

 

 

A Salgótarjáni Városi Nyugdíjas Klub a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Minőségbiztosítási Osztályával együttműködve „Idősek az idősekért és a fiatalokért” elnevezésű pályázati kiírásra projektet nyújtott be a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz, mely projekt megvalósítására 250.000,- Ft vissza nem térítendő támogatást kapott. A Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központhoz tartozó tari „Vadvirág” Lakásotthon gyermekeinek bevonásával a négy hónapon át tartó programsorozat a generációk közötti kapcsolatépítésen túl a bűnmegelőzési ismeretek bővítését is célul tűzte ki.

 

 

A program összeállítása során prioritást élveztek azok a szabadidős tevékenységek, melyek az iskoláskorúak és a nyugdíjas korúak számára egyaránt kellemes időtöltést, szórakozást jelentenek. A projekt másik fontos eleme, hogy a résztvevők az életkori sajátosságuknak megfelelő bűnmegelőzési ismeretekkel gyarapodjanak. Az egyes programokat megelőzően – ahhoz kapcsolódóan – bűnmegelőzési szakemberek elméleti képzést tartanak, mely azokkal a speciális veszélyhelyzetekkel foglalkozik, melyek az utazások, kirándulások, túrázások stb. során előfordulhatnak.

 

 

 

RENDEZVÉNYEK

 

 

I. MIKULÁS EST  2009. december 4.

 

A „Vadvirág” Lakásotthon műsora

Ajándékozás    - a gyermekek részéről: saját készítésű ajándékokkal

                        - a nyugdíjasok részéről: saját készítésű süteményekkel

 

II. KIRÁNDULÁS HOLLÓKŐRE  2010. január 22.

 

A település építészeti és kulturális hagyományainak megismerése.

 

III. KIRÁNDULÁS IPOLYTARNÓCRA  2010. március 13.

 

A természetvédelmi terület és az ősmaradványok megtekintése.

 

IV. ZÁRÓPROGRAM  2010. március 26.

 

Bűnmegelőzési vetélkedő és hagyományőrző játékok.

FOLYAMATOS PROGRAMOK

 

1.      Bűnmegelőzési előadásokat tartanak a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei 5 alkalommal

2.      Fogadóórákat tart gerontológiai tapasztalatokkal bíró szakember 5 alkalommal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

JELENLEG ELBÍRÁLÁS ALATT ÁLLÓ PÁLYÁZATUNK

 

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium „A társadalmi bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások támogatására” írt ki pályázatot (2009. november 18-i határidővel), melynek célja a települések, a közterületek biztonságának javítása. Főpályázóként azok az intézmények, szervezetek nyújthattak be pályázatot, akik 2003. és 2009. közötti időszakban már sikeres bűnmegelőzési projektet valósítottak meg.

Jelen kiírásra „Kapocs a biztonságért” címmel Balassagyarmat Város Önkormányzata a Balassagyarmati Rendőrkapitánysággal együttműködve nyújtott be pályázatot. A projekt szakmai kidolgozását a NMRFK Bűnmegelőzési és Minőségbiztosítási Osztálya végezte. Az igényelt támogatás összege 3 millió forint. Az elbírálás jelenleg van folyamatban, döntés a napokban várható.

A projekt célja Balassagyarmat város és vonzáskörzete közrendjének, közbiztonságának, bűnügyi helyzetének javítása, a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése és az áldozattá válás kockázatának csökkentése.

A pályázat keretében – 2010. január 15. és április 30. között - a bűnmegelőzési szakemberek minél szélesebb körének bevonásával tréningek, képzések, előadások megtartására, trénerképzésre kerül sor, továbbá egy bűnmegelőzési oktatófilm elkészítése is szerepel a tervezetben.

A projekt közvetlen célcsoportjai a bűnmegelőzés területén érintett intézmények, szervek szakemberei. A pályázó által bevont célcsoportok:

- a kistérség valamennyi önkormányzata – közvetett célcsoport: önkormányzat szakemberei, a lakosság

- ifjúságvédelmi munkacsoport tagjai, iskolai ifjúságvédelmi felelősök, pedagógusok, rendőrségi bűnmegelőzési szakemberek - közvetett célcsoport: az iskolák tanulói, gyermek- és fiatalkorúak, óvodások

- a különböző egyházak képviselői - közvetett célcsoport: minden hívő, a lakosság, a leginkább érintett idős korúak

- a rendőrség bűnügyi, közrendvédelmi és a családsegítő szolgálat szakemberei - közvetett célcsoport: a teljes lakosság

- a rendőrség bűnügyi és a családsegítő szolgálat, az Igazságügyi Hivatal szakemberei - közvetett célcsoport: a teljes lakosság.