2013. május 26., vasárnap
2009.11.09. hétfő 08:47

Pásztó 1950-ig Heves megyéhez tartozott, ekkor került át Nógrád megyébe. A járási székhely addig Szirák volt, de 1951-ben Pásztó község lett az. Pásztó 1407. április 25-én Zsigmond király által adományozott kiváltságlevéllel mezővárosi rangra emelkedett és a 1900-ig város volt majd gazdasági okok miatt nagyközséggé nyilvánították, 1984-ben lett ismét város. Pásztó mindig is a környék meghatározó szerepet játszó települése volt régebben járási székhely volt, majd kistérségi központ lett. A Mátra nyugati kapujának is hívják, a város híres szülötte Csohány Kálmán grafikus és Rajeczki Benjámin zenekutató.
    A rendőrség épületei mindig is a Fő úton álltak melyek közül az első a mai ún. Orvosi szálló, a második 1957-től a mai zeneiskola épülete, majd 1992. decemberében költözött jelenlegi épületébe.
     2003. áprilisában lett átadva a felújított és egy új szárnnyal kibővített épület, amely minden tekintetben megfelel a kultúrált, korszerű munkavégzés feltételeinek.
    A Pásztói Rendőrkapitányság működési területe 551,5 négyzetkilométer, állandó lakosainak száma (2008. június) 33.671 fő. A népsűrűség: 61,05 fő/négyzetkilométer. A rendőrkapitánysághoz egy város (Pásztó) és 25 község tartozik. Jellemző az aprófalvas településszerkezet.
    A térség idegenforgalma nem jelentős, elsősorban a Sziráki Kastély Szállóra, a szurdokpüspöki Fenyves Fogadóra, a béri Andezit Szállóra korlátozódik, inkább az átmenő forgalom a jellemző, mely a 21. főútvonalon, illetve a Pásztó- Mátrakeresztes-Galyatető útvonalon zajlik le. Határszakasz, határátkelőhely nincs a területen, a közutak hossza 200 km, ebből főközlekedési út 20 km, összekötő út 130 km, bekötőút 45 km, vasútállomáshoz vezető út 5 km.
    A lakosság foglalkoztatási aránya a korábbi évekhez viszonyítva jelentősen nem változott, a területen munkahelyteremtő beruházás nem volt és nincs folyamatban sem. A munkanélküliek száma a nyilvántartó (2008. júniusi) adatai szerint 1843 fő volt, amely mintegy 5,47 %-os munkanélküliséget jelent.

     A Pásztói Rendőrkapitányság illetékességi területén a 2008. év júliusáig 454 bűncselekmény vált ismertté mely 8,28%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az ismertté vált bűncselekményeken belül a vagyon elleni bűncselekmények ( 325-ről 252-re, 22,46%-os csökkenés ) részaránya a legnagyobb, közel 55,5%-os.
     A kapitányság ismeretlen tetteses felderítési mutatója (2008. júliusában) 54,15% , mely az előző év azonos időszakához képest kis mértékben emelkedett.
     A kapitányság fogdával nem rendelkezik, azonban a kapitányság épületében - az átalakítások eredményeként - 2 korszerű technikával felszerelt és kultúrált előállító helyiség található.
    Működési területünkön a sérüléses közlekedési balesetek száma csökkent, baleseti gócpont továbbra sem alakult ki. Számszerűen a közlekedési balesetek száma (2008. júliusig) 28 db. Amiből a személyi sérüléses közlekedési balesetek száma: 28, ebből halálos kimenetelű nem történt, súlyos kimenetelű 8, könnyű sérüléses 20. Az okozókat tekintve 28 esetben magyar állampolgár miatt következett be a baleset, külföldi okozó nem volt. Ittas okozóra 4 alkalommal derült fény.
    A balesetek megelőzése céljából folyamatosan baleset-megelőzési előadásokat tartunk az iskolákban, rendezvényeken.
    Kapitányságunk területén áldozatvédelmi iroda nem működik, azonban a kapitányság épületében az áldozatvédelmi referens külön irodában tudja fogadni az érintetteket.
    2007-2008-as tanévben 2 iskola 8 osztályában megközelítőleg 220 tanuló részesült D.A.D.A. oktatásban. Emellett alkalomszerűen az oktatási intézmények és a települési önkormányzatok felkérésének eleget téve drog-prevenciós, vagyonvédelmi és bűnmegelőzési előadásokat tartunk, valamint eljuttatjuk kapitányságunk által készített különféle tárgyú szórólapokat a lakosságnak.
    A Sziráki Rendőrőrs gazdasági okokból 2005. év nyarán megszűnt, helyette Palotáson Körzeti Megbízotti Iroda működik.