Tisztelettel köszöntöm Budaörsi Rendőrkapitányság honlapján!
Budaörs közel 28 000 lakosú város az M1-es és M7-es autópálya közös szakasza
mellett. Budapest nyugati kapuja. Nevét 1236-ban már oklevél említi. Budaörs a
honfoglalók egyik törzsének nevét őrzi (Örs). A név Buda tagja pedig (a többi
környékbeli településhez hasonlóan) a régióhoz tartozást jelöli.
A középkorban egyházi birtokok részeként szerepel. A Törökugrató hegyének története
szerint az egyik hódító török vezér, hogy üldözőinek fogságába ne essen, bekötött szemű lovával a sziklafal tetejéről
a mélybe ugratott. A török uralom alatt elnéptelenedett falut a Zichy-család telepítette újjá
németekkel a XVIII. század elején. A környék adottságai révén híres szőlő- és őszibarack termelőhely lett. A második világháború végéig jellegzetes német község volt.
A város egyik legszebb épülete a központban álló, kétszáz éves római katolikus
templom. A templomot barokk és copf stílusú szobrok, képek díszítik, a templomkertben népies Szent Vendel-szobor áll. A kulturális
emlékek között jelentős a városban feltárt őskori, római kori és középkori emlékeket
bemutató Városi Régészeti Kiállítás. A Heimatmuseum az itt élő németek kitelepítés előtti életmódját, mindennapjait
mutatja be. A jellegzetesen kopár Odvashegy természetvédelmi terület.
Budaörs ma egy dinamikusan fejlődő, modern város, vonzó az itt élők és a látogatók
számára. Az elmúlt évtizedben sok vállalkozás is települt ide, ez is az alapja
a város gyors fejlődésének. Szolgáltatások tekintetében Budaörs lassan eléri a
főváros színvonalát, ugyanakkor sikerült megőriznie kisvárosias báját, hangulatát. Kulturális eseményei közül az egyik legjelentősebb a Budaörs Fesztivál. A nyártól pedig a Budaörs Napja elnevezésű vidám rendezvénnyel búcsúznak a
budaörsiek.

Budaörsi Rendőrkapitányság illetékességi területe 434 négyzetkilométer. A kapitánysághoz
21 település tartozik, melyből 5 város, 16 pedig község jogállású.
Állandó lakosok száma: 141.059 fő, mely évről évre dinamikusan növekszik, köszönhetően
a településeken épülő lakóparkoknak.
A reális lélekszámnál figyelembe kell venni a területen található hétvégi házak
igen magas számát, az ideiglenes itt tartózkodókkal együtt, melyek a bűncselekmények
számának alakulásában sem elhanyagolható
A Kapitányság illetékességi területén három komplex rendőrőrs működik, Pilisvörösváron,
Budakeszin és Törökbálinton. Ezek közül a Pilisvörösvári Rendőrőrs 24 órás ügyelettel
rendelkezik. Említésre méltó, hogy a belső agglomerációs megyei 24 település közül
nem kevesebb, mint 5 hozzánk tartozik. Ez abból a szempontból érdekes, hogy ezeken
a településeken ugyanolyan bűncselekményi számot regisztrálunk, mint Budapesten,
ahol a lakosság/rendőr arányt tekintve több mint kétszerese a rendőrök száma a
budaörsinek.
A Budaörsi Rendőrkapitányság illetékességi területén az 1 rendőrre jutó lakosok
száma: 830 fő. Amennyiben csak a közterületen szolgálatot teljesítő rendőrökkel
számolunk, úgy ez a szám: 2.275 fő/rendőr
A kapitányság illetékességi területe határos a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság
Bicskei Rendőrkapitányságával, a Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság
Dorogi Rendőrkapitányságával, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Érdi, és a Szentendrei
Rendőrkapitányságaival, valamint öt budapesti kerületi rendőrkapitánysággal.

Nagy nehézséget okoz a Kapitányságnak, hogy Budaörs nem járásközpontú város.
A tömegközlekedés főváros központú, s a kapitányság egyik feléből a másikba kizárólag
Budapesten történő áthaladással lehet eljutni.
A Budaörsi Rendőrkapitányság illetékességi területe infrastrukturális szempontból
Magyarország legfejlettebb területe: megközelíthető autópályán, autóúton, BKV,
MÁV, VOLÁN tömegközlekedési eszközökkel, valamint repülőgéppel is. A területet
átszeli az M1-es, M7-es, M0-ás, 10-es főközlekedési útvonal (10+600 km szelvénytől
– 31+950 km szelvényig), valamint az 1-es számú főközlekedési útvonal (2+300 km
szelvénytől – 23+950 km szelvényig).
A jelzéssel rendelkező utak hossza illetékességi területünkön mintegy 605 km.
Forgalomszámlálási adatok alapján, csak ezeken az utakon naponta több mint 70.000
személygépkocsi halad át.
Illetékességi területünkön több mint 20.000 hétvégi ház található, de a belföldi
turizmus mellett az idegenforgalom is jelentős. Területünkön 30 db nagy bevásárlóközpont
működik
A kapitánysághoz tartozó települések arculata folyamatosan változik. Az elmúlt
évek tendenciáit figyelembe véve, sorra csökken a meglévő zöld területek aránya.
Lakóparkok, családi házas övezetek épülnek ki, ezzel is erősítve a terület polgárainak
számszerű növekedését.
Az újonnan épülő ingatlanok méltán képezik célpontját a vagyon elleni
bűncselekmények – betörések, besurranások - elkövetőinek, tekintve, hogy ezen
új ingatlanok a legmodernebb technikai felszereléssekkel vannak ellátva, így a
betörők okkal számíthatnak nagyobb zsákmányra.
A terület fejlődése magával hozta a közlekedés nagyságának, illetve az illetékességi
területünkön megforduló állampolgárok számának növekedését és ezzel a közlekedési
balesetek, illetve a bűncselekmények számának – hosszú távon számított – emelkedését.