2012. február 01.
"Idősekért" elnevezéssel kortárssegítő bűn-, és balesetmegelőzési programot indított főkapitányságunk.
A kortársképzés célja, hogy maguk az idős emberek is tegyenek a bűncselekmények megelőzése érdekében.
A szakemberek segítségével a képzés során olyan információkhoz jutnak, melyet
a mindennapi életük során hasznosítani tudnak és tovább tudják adni azokat a hasonló
korú és helyzetű társaiknak. A rendezvénysorozat háziasszonya Pécsi Ildikó színművésznő.

2012. március 24.
Immár kilencedik alkalommal szervezte meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Baleset-megelőzési Bizottsága a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei döntőjét.
A fiatalok három kategóriában, kerékpáron, segédmotoros kerékpáron és személygépkocsival
mérhették össze elméleti és gyakorlati tudásukat.

2012. március 27.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében magyar és szlovák rendőrök részvételével
Isaszegen határmegbízotti értekezlet és szakmai megbeszélés zajlott.
A találkozón a felek értékelték a korábban meghatározott feladatok végrehajtását,
az államhatár rendje fenntartásának érdekében végzett határmenti közös magyar-szlovák
járőrszolgálatot, valamint újabb teendőket fogalmaztak meg a jövőre vonatkozóan.
