Nyomtatás
Hardware kulcs (NNI)
2009.03.27. péntek 08:54

A Nemzeti Nyomozó Iroda Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Osztálya eljárást folytat Z. A. szegedi lakos és társai ellen szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok védelmét biztosító műszaki intézkedés kijátszása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy gazdasági társaság ügyvezetője feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a cég által fejlesztett interaktív szerkesztő rendszer program védelmét ellátó hardver kulcsot egy szoftver segítségével semlegesítette.

A szoftver felhasználásával az elkövetők az Internetről ingyenesen letölthető programot hardware kulcs nélkül működtetni tudták, így nem kellett megvásárolniuk azt a jogtulajdonostól.

A cég által lefolytatott előzetes vizsgálat során megállapításra került, hogy a program egy létező, eredeti hardware kulcs működési adatait másolta le, és szimulálta annak működését.

A rendelkezésre álló adatok alapján az első illegális hardver kulcs emulálás egy magyarországi egyetem által vásárolt eredeti hardver kulcs felhasználásával történt. A feljelentő cégnek az illegálisan használt programok és az új programvédelmi rendszer kidolgozása miatt bejelentett kára 7.000.000.- forint.

Az eljárás során beszerzésre kerültek számítástechnikai forgalmi adatok (napló- és log állományok), ez alapján meghatározásra kerültek azon felhasználók adatai, akiknek a gépén a hardverkulcs emuláló szoftver telepítve volt. Ezek a felhasználók vagy egyáltalán nem rendelkeztek megvásárolt licenszszel, vagy csak régebbi verzió használatára voltak jogosultak..

A nyomozás során beszerzett adatok alapján ez idáig 8 jogi- és 26 magán-személy került beazonosításra, akik közül többen földméréssel vagy ehhez kapcsolódó tevékenységgel foglalkoztak.

Az érintett cégek, illetve magánszemélyek lakcímének és tartózkodási helyének beazonosítását követően a Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Osztály az NNI más egységei közreműködésével országos akciót hajtott végre, amely során egy időben házkutatásokat foganatosított a beazonosított személyek és cégek lakcímein és székhelyein, ahol számítógépek, laptopok, merevlemezek és egyéb számítógépes adathordozók kerültek lefoglalásra. A lefoglal eszközökön minden esetben megtalálható volt a program jogellenes használatát biztosító – a hardverkulcsot emuláláló –  szoftver.

Nemzeti Nyomozó Iroda                                                                           

Rendőrségi Portál