A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Extrémizmus
Elleni Osztálya eljárást folytat csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett
garázdaság bűncselekmény elkövetése megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek
ellen, a 2009. október 31-én megtartott Ferencváros – Diósgyőr bajnoki labdarúgó
mérkőzésen történt rendbontással kapcsolatban.
A nyomozók folyamatosan elemzik és értékelik a mérkőzés alatt, illetve a stadionon
kívül történt rendbontásról készült felvételeket. Ennek köszönhetően a rendőrök
az eljárásban 5 személyt gyanúsítottak meg garázdasággal, valamint a bevezetett
nyomozati cselekmények során 1 személyt visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel
bűncselekmény és 1 személyt pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés
miatt vontak eljárás alá. Az eljárás alá vontak közül egy fő előzetes letartóztatásban
van, míg a többiek szabadlábon védekezhetnek.












A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható személyeket
felismeri, hívja a 447-37-51 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett
tegyen bejelentést az ingyenesen hívható Telefontanú 06-80-555-111 zöld számán,
vagy a 107, 112 segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY