2012. február 7., kedd
2010.07.25. vasárnap 07:34

Több tolvajt is elfogtak a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói a héten. A rendőrség alig pár órával a bejelentéseket követően elcsípte a tetteseket és ellenük büntetőeljárást indított.


2010.06.09. szerda 09:12

Életveszélyesen megfenyegette, zaklatta Ferihegyen az egyik kiszolgáló cég alkalmazottait az a férfi, aki ily módon próbálta felkutatni volt élettársát. Alig pár hete a nő családjára is rátört és késsel megszurkálta az ott lakókat. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást, illetve indítványozza az ügyészségnél a férfi előzetes letartóztatását.


2010.06.07. hétfő 08:34

Két rakodót fülleltek le a rendőrök lopás közben Ferihegyen. A poggyászokat biztonsági szempontból átvilágítani hivatott dolgozók egy 300 doboz cigarettát tartalmazó csomagot „tettek félre”. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói megkezdték a nyári vagyonvédelmi kommandót.


2010.06.02. szerda 10:15

Kábítószer hatása alatt állt az a fiatal nő, aki Hollandiából érkezett Ferihegyre. Az erősen illuminált állapotban lévő utast a rendőrök kísérték le a gép fedélzetéről, majd előállították. A nő fehérneműjében két csomag marihuánát találtak, melyet a rendőrség lefoglalt. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság büntető eljárást indított.


2010.05.27. csütörtök 08:29

Az előzetes letartóztatásba lévő Sz. György, a BKV volt jogi igazgatója a rendőrség gyanúja szerint korábban jóval piaci áron alul jutott egy értékes budai ingatlanhoz. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt újabb bűncselekménnyel gyanúsított meg három személyt.


2010.04.09. péntek 09:11

Az EU illegális migráció elleni harcát segíti majd az a Fókuszpont Iroda, melyet a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a Frontex-szel együtt közösen fog működtetni Ferihegyen.


2010.04.08. csütörtök 10:06

Újabb két hónapig marad előzetesben a BKV ügy BA Zrt-hez köthető nyomozás gyanúsítottjai. A bíróság jóváhagyta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kezdeményezését.


2010.04.01. csütörtök 15:56

Szerda hajnalban belépésre jogosulatlan személyt tartóztattak fel Ferihegyen. A férfi futás közben mászott át egy kerítésen -mint utóbb kiderült számára- Ferihegy zárt területére.


2010.03.23. kedd 09:14

Gyermekotthon nevében gyűjtött pénzt az a férfi, akit a repülőtér járőrei fogtak el.


2010.03.22. hétfő 11:20

Éles lőszer miatt állítottak elő egy férfit Ferihegyen a repülőtéri rendőrök. A férfi véletlenül felejtette zsebében, a hatóság azonban büntető eljárást indít ellene.