2010. március 20., szombat
Közlemény (ORFK)
2010.01.25. hétfő 14:25

A Társaság a Szabadságjogokért Egyesület (TASZ) kezdeményezésére 2010. január 21-én szakmai konzultációra került sor az Országos Rendőr-főkapitányságon. A megbeszélésen részt vett a TASZ elnöke, ügyvivője, programvezetője és munkatársai, a Rendőrség képviseletében a rendészeti főigazgató, országos rendőrfőkapitány-helyettes, illetve a felmerülő kérdésekben érintett megyei rendőr-főkapitányságok vezetői és rendőrségi szakértők.

Az egyeztetésen az alábbi témakörök kerültek megvitatásra:

 

  1. Szabálysértési eljárások a szegregált telepeken – a TASZ tapasztalatai. A rendőri intézkedések arányossága és célja.

  2. Mediációs gyakorlat kialakítása: a rendőrség és a mélyszegénységben élő romák együttműködése.

  3. A közösség tagja elleni erőszak (Btk. 174/B) törvényi tényállásának rendőrségi alkalmazása.

  4. Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 10/C §-a, a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértési tényállásának értelmezése és alkalmazásának tapasztalatai.

 

A megbeszélés eredményeként a TASZ felajánlotta szakmai együttműködését a Rendőrség és a mélyszegénységben, szegregált övezetekben élő hátrányos helyzetű lakosok közötti mediációs eljárások lefolytatásában, valamint a közösség elleni erőszak törvényi tényállásához kapcsolódó, nemzetközi tapasztalatokra épülő nyomozási protokoll kidolgozásában, amely a későbbiekben segítséget nyújt az eljáró nyomozóknak a gyűlölet motivált bűncselekmények felismerésében, felderítésében.   

 

A Rendőrség biztosította a TASZ-t arról, hogy továbbra is nyitott a konstruktív javaslatok megvitatására, valamint a fenti témakörökben történő szakmai kooperációra.

 

ORFK Szóvivői Iroda

Webkamera
Kattintson a képre!