Mivel a
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a hőségriadóra való tekintettel július 7-én 15.00
órától július 8-án 22.00 óráig feloldotta a 7,5 tonna megengedett legnagyobb
össztömegű tehergépkocsik belföldön történő közlekedésének korlátozását,
nagyobb teherforgalomra kell számítani az utakon. Elsősorban az M7-es
autópályán a Balatonról visszatérő autósok figyeljenek fokozottan a sűrűbben
előforduló tehergépjárművekre.
Az M0-ás úton a már évek óta épülő 1-28 km szelvények építési
munkálatai miatt folyamatos és szakaszos forgalomterelésre, új szakaszok megnyitására, és
sebességkorlátozásra kell számítani.
Az állandó változások miatt, fokozottan figyeljék a közúti jelzéseket!
Az M35-ön garanciális munkavégzés miatt a 1-5. km-ek között egy-egy
pályaoldalon több sávot is érintő
korlátozásokra kell számítani.
Az M5-ös autópályán mindkét pályaoldalon a 19.770. méterszelvényben
hídjavítás miatt 80-as korlátozás mellett haladhat a forgalom.
A Törökország irányába, hazafelé
tartó vendégmunkások miatt egyre élénkebb a forgalom. A határállomásokon
(elsősorban Röszkénél) a kilépő oldalon torlódásra kell számítani.
A felsoroltak tájékoztató jellegűek.
Figyeljék a közúti jelzéseket!
Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési
munkálatok idején forgalomkorlátozásokra, terelésekre, útlezárásra is kell
számítani!
***
Magyarországon a hétvégi kamionstopot Nemzeti
Fejlesztési Minisztérium felfüggesztette, így az összes nagyobb
teherforgalmat lebonyolító határátkelőhelyen, de főként Tompán, Röszkén, Nagylakon,
Gyulán, Ártándon és Csengersimán, valamint Záhonyban alakulhat ki várakozás a
ki és belépő teherforgalomban, melynek mértéke általánosan 30-60 perc lehet, de
estenként elérheti a 180-240 percet is.
Nehezíti a helyzetet a román
hatóságok által bevezetett, a 7,5 tonnát meghaladó össztömegű gépjárművek
közlekedését korlátozó intézkedés, mely a jelenlegi információk szerint 2012.
július 07-én 22 óráig tart. Ennek következtében Nagylak, Gyula, Ártánd és Csengersima közúti határátkelőhelyen a Magyarországról
történő kiléptetés, illetve a Romániába történő belépés után kell az első
parkolóban várakozni a járműveknek a korlátozás idején. A Magyarországra
Románia felöl érkező járművek a korlátozás időszakát követően feltorlódhatnak
belépő
irányban.
A román hatóságok által
bevezetett, áfával kapcsolatos
ellenőrzés szintén a teherforgalomban vezethet várakozáshoz kilépő
irányban, illetve zavarhatja az átkelőhelyek személyforgalmát, elsősorban
Nagylak, Gyula, Ártánd, Csengersima közúti határátkelőhelyek esetében.
A vendégmunkások és turisztikai
céllal utazó átlépő külföldiek száma folyamatosan emelkedik. Ezen a hétvégén a
nyári szabadságra induló vendégmunkások nagyobb csoportjai érkeznek majd ismét
hazánkba. Ezért határátkelőhelyeken, elsősorban Röszkén, Nagylakon, Ártándon és
Záhonyban péntektől vasárnapig jelentős torlódásokkal lehet számolni kilépő
irányban.
Letenye autópálya határátkelőhelyen,
pénteken 22.00 órától szombat 14.00 óráig a kilépő irányban, szombaton 18.00
órától vasárnap 20.00 óráig a belépő irányban várható 30-60 perces várakozás a
személyforgalomban.
Tompa közúti határátkelőhelyen
péntektől 18 órától szombat 03 óráig, illetve szombat 06 órától 11 óráig
várható a személyforgalomban kilépő irányba várakozás kialakulása, melynek
mértéke 30-60 percet lehet. A teherforgalomban kilépő irányban alakulhat ki
várakozás, a hétvégén, melynek mértéke 30-60 perc lehet. Belépő irányban egész
hétvégén lehet számolni a teherforgalomban 30 perc várakozással.
A személyforgalomban
(személyautóval) alternatív útvonalként ajánljuk, Szerbia felé a tompai
várakozás elkerülésére a határ közelébe élőknek, illetve utazóknak, Bácsalmás
közúti határátkelőhelyet, melyet a magyar, a szerb és a svájci állampolgárok
valamit az EU, EGT tagországainak állampolgárai vehetnek igénybe naponta 08 és
18 óra között. Elsősorban a Dunántúlon élőknek ajánljuk Szerbia felé az M6, M9
és 51. főúton illetve az M6, 55. és 51. főúton Baján át elérhető, folyamatosan
nyitva tartó Hercegszántó közúti határátkelőhelyet.
Röszke közúti határátkelőhelyen a
személyforgalomban kilépő irányban a vendégmunkások hazautazása miatt várható
csütörtök délutántól vasárnapig 60-120 perc várakozás. Szombat a délelőtt 10 és
13 óra között belépő irányban alakulhat ki várakozás 30-60 perc várakozás,
szintén a személyforgalomban. Vasárnap 12 órától belépő irányban este 22 óráig
alakulhat ki várakozás a személyforgalomban, melynek mértéke akár 30-60 perc
lehet. A teherforgalomban péntektől kilépő irányban 30-60 perc várakozás
alakulhat ki.
Nagylak közúti határátkelőhelyen
teherforgalomban kilépő irányban 60 perc várakozás alakulhat ki a román
hatóságok által bevezetett a teherforgalmat érintő intézkedés miatt.
A személyforgalomban
(személyautóval) alternatív útvonalként ajánljuk Szerbia felé a röszkei
várakozás elkerülésére a határ közelébe élőknek, illetve utazóknak Tiszasziget
közúti határátkelőhelyet, melyet a magyar, a szerb és a svájci állampolgárok
valamit az EU, EGT tagországainak állampolgárai vehetnek igénybe naponta 08 és
18 óra között.
A román hatóságok által
bevezetett a teherforgalmat érintő intézkedéseken túl Békés megye
határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.
Ártánd közúti határátkelőhelyen a
teherforgalomban kilépő és belépő irányban szombat 10 órától 22 óráig 60 perc,
míg hétfő 07 órától hétfő 10 óráig szintén ki és belépő irányban 60 perc
várakozás alakulhat ki. Személyforgalomban kilépő irányban péntek 22 órától
szombat 12 óráig alakulhat ki várakozás melynek mértéke elérheti a 60 percet.
Záhony közúti határátkelőhelyen
várható forgalomtorlódás a teherforgalomban péntektől szombat 22 óráig kilépő
irányba, melynek mértéke akár 120-180 perc is lehet, az ukrán határ- és
vámellenőrzés ütemétől függően. A személyforgalomban péntektől vasárnapig
délelőtt kilépő irányban, míg délután belépő irányban, alakulhat ki várakozás,
melynek mértéke a 60-90 percet elérheti.
Beregsurány közúti
határátkelőhelyen, péntektől vasárnapig délelőtt kilépő irányban, míg délután
belépő irányban, alakulhat ki várakozás a személyforgalomban, melynek mértéke
a
30-60 percet elérheti.
Csengersima és Vállaj közúti
határátkelőhelyeken, péntektől vasárnapig délelőtt belépő irányban, míg délután
kilépő irányban, alakulhat ki várakozás a személyforgalomban, melynek mértéke
a
30-60 percet elérheti.
A személyforgalomban
közlekedőknek, alternatív útvonalnak továbbra is a 07-19 óra között nyitva
tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 08-16 óra között nyitva tartó Lónya
közúti határátkelőhelyet ajánljuk. Az ukrán határszakasz határforgalmának
aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK ügyeletén lehet érdeklődni
a
+36-42/524-600 telefonszámon.
Liszt Ferenc Nemzetközi
Repülőtér
A légi közlekedést, a járatok
indulását és érkezését befolyásoló munkabeszüntetésről, egyéb eseményről nincs
információnk. Az 1-es terminál május 30-án bezárt, emiatt továbbra is javasoljuk
az utasoknak, hogy
web oldalon tájékozódjanak a megváltozott forgalmi rendről, illetve időben
induljanak el a 2-es terminálra.
Az érintett határátkelőhelyek
felkészültek a várható forgalom lebonyolítására, a szükséges kapacitással
fognak üzemelni; ha szükséges, ideiglenes forgalmi rendet alakítanak ki a várakozások
csökkentése érdekében.
Az utasok napra készen
tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a
oldalon.
Mindenkinek balesetmentes
közlekedést és kellemes hétvégét, jó pihenést kívánunk!
ORFK Szóvivői Iroda