
Tisztelt Látogató!
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság valamennyi dolgozója nevében köszöntöm honlapunkon!
Szervezeti egységünk a főkapitányságon, illetve a 7 rendőrkapitányságon szolgálatot
teljesítő másfélezer kollégámmal jelentős méretűnek mondható az ország megyei
rendőr-főkapitányságainak viszonylatában. A megye adottságai változatos és sokrétű
feladatellátást követelnek meg a rendőri állománytól, gondolok itt a Balaton teljes
vízfelületén ellátott rendészeti és bűnügyi feladatokra, a tóhoz kapcsolódó jelentős
idegenforgalomra, a megyét átszelő autópályára, vagy akár a megye déli határára,
amely Magyarország és az Európai Unió schengeni külső határa is egyben. Mindezeknek
köszönhetően a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szervezetében a légi rendészeti
feladatok kivételével valamennyi, a magyar rendőrségnél ismert szolgálati ág képviselteti
magát.
Ezen összetett feladatrendszer követelményeinek igyekszik megfelelni nap mint
nap valamennyi kollégám, akikkel szemben - a vezetőktől a beosztottakig - egységes
az elvárásom. Olyan főkapitányságot kívánok létrehozni és működtetni, amely képes
a jelen kihívásainak megfelelni akár az évtizedes gyakorlatok megújítása vagy
felszámolása árán is, és ezzel együtt képes egy egyszerre hatékony és szolgáltató
rendőrség kialakítására, amely elnyeri a somogyi polgárok bizalmát és tiszteletét.
Ennek egyik eszköze lehet ez a honlap, mely szándékaink szerint a tájékozódás
és az ügyintézés megkönnyítése mellett szervezetünk és Önök, az állampolgárok
között történő kétirányú kommunikáció elmélyítésében is segítséget nyújt. Mindezek
szellemében köszöntöm Önöket honlapunkon, bízva abban, hogy kérdéseik válaszokat,
panaszaik meghallgatást és orvoslást találnak. További szép és sikeres napot kívánok!
Mergancz Sándor r. dandártábornok
megyei rendőrfőkapitány