2012. február 9., csütörtök
Családon belüli erőszak kezeléséről 2009. évi jelentés

A családon belüli erőszak kezelésével és a kiskorúak védelmével kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról szóló 32/2007. (OT 26.) ORFK utasítás 38. pontja értelmében szeretnénk közzétenni az alábbi jelentést.

 

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Sajtószolgálat

Dokumentum:

Bankkártyáink védelmében

A technika fejlődésével széles körben elterjedtek a készpénz-helyettesítő eszközök, vagyis a bankkártyák. Ebben közrejátszott az, hogy használatuk kényelmes, nem szükséges nagyobb mennyiségű készpénzt magunkkal hordani, viszont amikor szükségünk van rá, el tudjuk érni a bankszámlánkon lévő összeget. Alapvetően tehát a bankkártyák jelentősen megkönnyítik az életünket. A bűnözők azonban felismerték a lehetőséget, és ezért a kártyabirtokosoknak is meg kell tenniük bizonyos óvintézkedéseket, amelyhez ezúton szeretnénk segítséget nyújtani számukra.

 

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Sajtószolgálat

Dokumentum:

A Világháló veszélyei

Az internet a számítógép hálózatokat összekapcsoló globális rendszer, amely a szabványos internet protokoll (TCP/IP) révén felhasználók milliárdjait kapcsolja össze. Az internet olyan gyorsan növekszik, hogy minden erre vonatkozó számadat pár hónap alatt elavul. Ami az arányokat illeti: az internetre kapcsolt számítógépek száma havi átlagban 10–15%-kal vagy még többel növekszik.

Az Internet legnagyobb veszélye a függés. A függésnek persze több fokozata lehet, de teljesen mindegy, hogy ki mennyire függő, az minden esetben káros hatással van az illetőre. De ezzel az addíkció fajtával a pszichológia foglalkozik inkább. A mellékelt dokumentumban  a biztonságos internetezéssel kapcsolatosan próbálunk pár hasznos tanáccsal szolgálni.

 

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Sajtószolgálat

Dokumentum:

Legális és illegális drogokkal kapcsolatosan

Napjainkban többnyire az illegális drogokról (kábítószerekről) hallunk többet a híradásokban, pedig gyermekeink többsége először a legálisan megvásárolható élvezeti szereket próbálja ki. Ezek a kémiai anyagok (alkohol, nikotin, koffein, energiaitalok stb.) a kábítószerekhez hasonlóan függőséget okozhatnak és hosszú távú használatuk éppúgy egészségügyi kockázatot jelent, mint a klasszikus kábítószereké. Annak érdekében, hogy megértsük ezen anyagok hatásait, és ezáltal meg tudjuk védeni gyermekeinket ezen káros hatásoktól készítettük ezt a pedagógusoknak, szülőknek szóló hírlevelet.

 

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Sajtószolgálat

Dokumentum: