Feltételezett kábítószer-kereskedőn ütöttek rajta szerdán a Nyíregyházi Rendőrkapitányság
bűnügyi-, és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság migrációs ügyek
osztályának munkatársai. A bűnügyi információk alapján szervezett akcióra egy
társasház lépcsőházában került sor napközben. A férfinél a gyorsteszt eredménye
szerint csaknem száz gramm nagy tisztaságú kokaint, több mint egy kiló marihuánát,
valamint 36,8 gramm amphetamin tartalmú port találtak a nyomozók. A lefoglalt
kábítószer feketepiaci értéke mintegy 4,4 millió forint, az anyagot szakértők
vizsgálják. A 33 éves, Budapesten élő tiszalöki lakost a Nyíregyházi Rendőrkapitányság
őrizetbe vette, előzetes letartóztatását kezdeményezik. A kábítószer terjesztéssel
gyanúsított férfi nem tett vallomást, de az elsődleges vizsgálat a szervezetéből
is többféle drogot mutatott ki. A rendőrök több személyt kihallgattak már az ügyben,
azt a további nyomozás fogja tisztázni, hogy a gyanúsított kinek árulta a kábítószereket.
Visszaélés kábítószerrel
Btk. 282/A. § (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntettet
követ el (…)
(3) A büntetés öt évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés,
ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.
Fülöp Gergely r. százados, szóvivő
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság