forrás: www.fehergyarmat.hu
Fehérgyarmat, az Erdőhát központja, kilencezer lakosú kisváros az ország északkeleti
szögletében. Nevének utótagja arra utal, hogy itt, a Tisza, a Szamos és a Túr
meghatározta háromszögben telepedett le a honfoglaló Gyarmat törzsének egy része
a X. században. A Garmath helységnév már egy XIV. század eleji okiratban olvasható,
amiből arra következtethetünk, hogy őseink ezt a vidéket tar- tós szálláshelynek
tekintették. A település tekintélyére utal, hogy 1387-ben újabb okiratban említik,
ezúttal Germadnak nevezve, egy 1403-ból származó másikban pedig Jarmath-ként említve.
Az 1418-ban mezővárosi rangot szerző Gyarmat ősi birtokosa a gyarmati Matucsinai
nemzetség volt, de hűtlenségük miatt Zsigmond király 1436-ban elvette tőlük és
a Báthoriaknak adta az egész uradalmat, amelyhez a környező falvak is tartoztak.
Egy 1576-ból származó okirat szerint a város évi négy vásár tartására kapott jogot.
Ez azt igazolja, hogy fejlődése töretlen maradt, és egyre inkább a környék központjává
vált.
A Báthoriaktól a birtokot a Bethlenek örökölték, majd a Rákócziak tulajdonába
került. Ez utóbbi családnak már 1643-ban állt itt egy udvarháza, amelyet 1688-ra
kétemeletesre bővítettek, és több jelentős gazdasági épület is csatlakozott hozzá.
A Rákóczi-szabadságharc bukása után, amikor a terület birtokosa a Károlyi család
lett, ez a kastélyszerű épület, amit az 1670-es évektől még földbástyák is védtek,
romlásnak indult, és a XIX. században már sehol sem esik említés róla. (A mai
Tömöttvár utca neve jelzi, hogy a településen egykor földvár állt, amelyet egyes
vélekedések szerint még a Báthoriak építtettek, de lehetséges, hogy a Rákócziak
kastélyának védelmére emelt földsáncra utal a néphagyományban megőrzött elnevezés.
A rettegett betegség, a kolera Gyarmatot sem kerülte el. A legsúlyosabb veszteséget
1742-ben szenvedte el a város: 470 ember halt meg a járvány során, a lakosságnak
közel egyharmada.
A XVIII. század végétől egyre több adatot találunk a település- re vonatkozóan.
Egy 1810-ből származó irat szerint a mezővárosban 315 ház állt, ezek közül 254
volt nemesemberé. A legismertebb családok ekkoriban:Mándy, Bakó, Kalydy, Fábián,
Bartha, Korponay, Csoknyay és mások. A lakosság száma pedig tovább gyarapodott,
pedig 1834-ben a feketehimlő, 1836-ban ismét a kolera pusztított a környéken.
Fényes Eleknek, a statisztika magyar atyjának 1851-es könyvében népes magyar mezővárosnak
nevezi Fehérgyarmatot, ahol ekkoriban 2470 lakos élt, és a legfőbb jövedelemforrásnak
a búza- és dohánytermelést nevezi meg.
A városban bíróság működött már a XIX. százád elején.
Bár csak a szájhagyomány hitelesíti, de talán Kossuth Lajos is megfordult 1848-ban
Fehérgyarmaton, és beszédet mondott a ma róla elnevezett téren, a református templom
közelében. A város ezen részének fórum jellegét az adta, hogy itt tartották a
vásárokat (a piac még az 1950-es évek évek első felében is itt működött) a református
templom és a Jékey-kastély közötti utcaszakaszon. 1867- ig a templom előtt állt
a református egyház szárazmalma.
A századforduló tájékán a terület legnagyobb birtokosai a Károlyiak, továbbá
Jékey Sándor és idős Spitz Adolf. Fehérgyarmat ekkorra már iparosodó mezőváros,
a Bach-korszaktól járás~ szék- hely. Dr. Borovszky Samu Szatmár megyei monográfiája
szerint 741 ház áll a településen (annak ellenére, hogy 1872=ben, 1895-ben, majd
1900-ban tűzvész pusztított; a legutóbbi során még a katolikus templom és a városháza
is leégett), a lakosok száma 4220. Két hengergözmalom működik a településen és
egy ecetgyár; két takarék- pénztár, közkórház, telekkönyvi hatóság, adóhivatal,
posta, távíróhivatal és vasútállomás jelzik a regionális központ jelleget; a polgáriasult
közélet bizonyítékaként említhetőek a társaskör, a kaszinó és a polgári olvasókör.
A katolikus és a református iskola mellett még jesiva is működött Fehérgyarmaton.
Ilyen rabbiképző intézményt csak népesebb ortodox zsidó hitközségek tartottak
fenn.
A folyókkal gazdagon körülvett települést az évszázadok során többször is sújtotta
árvíz. Ezek közül a legszámottevőbb 1899-ben pusztított a városban.
Az 1920-as trianoni békekötés következtében Fehérgyarmat hatásköre jelentősen
módosult a térségben. Határszéli településsé változott, és nem volt már szükség
arra a transzmissziós szerepre, amelyet korábban betöltött Beregszász és Szatmárnémeti
felé.