
Dr. Soczó László
r. dandártábornok
rendőrségi főtanácsos
megyei rendőrfőkapitány
A Tolna megyei Rendőr-főkapitányság 2009. évi munkáját a kitűzött célok, meghatározott
feladatok végrehajtása, különös tekintettel „A Magyar Köztársaság Rendőrsége 2009
– 2010. évekre vonatkozó Cselekvési Programja és Feladattervében rögzítettek érdekében,
megközelítőleg a korábbi időszaknak megfelelő bűnügyi és operatív helyzetben,
egyre nehezebb gazdasági és pénzügyi feltételek mellett végezte. Az évet az egyébként
helyesen kitűzött célok és feladatok, valamint azok érvényesülését biztosítandó
lehetőségek és feltételek közötti folyamatos ellentmondásosság jellemezte. A rendőrséget,
annak tevékenységét és személyi állományát a lakosság, az önkormányzatok, a politika
és a média reálisan értékelte, eredményeit, erőfeszítéseit elismerte és szükség
szerint támogatta. A lakosság biztonságérzete megítélésünk szerint, ha nem is
javult, de a korábbi szintnek megfelelően megtartott volt. Feltétlenül megemlítendő,
hogy a jelzett ellentmondásosság miatt egyre nagyobb erőfeszítések árán tudtuk
fenntartani a közterületi jelenlétünket, reagáló készségünk szintjét, a korábban
elért eredmények megtartását, annak színvonalát. Mindezek ellenére a rendőri állományt
még a törvényes fellépés, segítőkész magatartás, szakmai elkötelezettség és az
etikai elvárásoknak való megfelelés jellemezte összességében.
Együttműködésünk a bíróságokkal, ügyészségekkel, társadalmi szervekkel, szervezetekkel,
az önkormányzatokkal hagyományosan kiegyensúlyozott, feszültségektől mentes, korrekt
volt. Az önkormányzatok valamennyi szervezeti egységünk beszámolóját elfogadták,
a rendőri munkát erkölcsileg és lehetőségeik szerint anyagilag is támogatták.
Tovább javult együttműködésünk, közös szolgálatellátásunk a megye polgárőr szervezeteivel,
akik egyre nagyobb szerepet vállaltak a kívánatos közbiztonsági szint fenntartásában.
A 2009. január 01-től hatályos új állománytáblánk – a létszámhiányra és a funkcionális
szervek leépítésére tekintettel - már alig tudja biztosítani munkánk színvonalát.
Ennek ellenére a rendőri szervek közötti együttműködés hatékonyságát tekintve
még nem romlott.
2008-hoz képest 2009-ben kedvezőtlenül nem változott a bűnügyi operatív helyzet,
az elmúlt évi rendőri munkákat reprezentáló mutatók szinte minden területen javultak,
az országos átlagnál kedvezőbbek. Együttműködésünk a társadalmi szervekkel, szervezetekkel,
az ügyészségekkel, bíróságokkal hagyományosan korrekt, kiegyensúlyozott, feszültségektől
mentes volt. Az új állománytábla alapvetően biztosította az Igazgatóság működését,
megerősítését, ezzel párhuzamosan irányító, szakirányító tevékenységünk erősödött.
A helyi nyomozószervekkel együttműködésünk konkrét ügyek szintjén tovább szélesedett
és hatékonyabbá vált. A bűnügyi munkánk alapvetően a kiemelt kategóriájú bűncselekmények
felderítésére, a gyors reagálásra, a szakszerű helyszíni tevékenységre és a titkos
információgyűjtés kiszélesítésére orientálódott. Ehhez a tárgyi, személyi feltételek
adottak voltak. Külön megemlítendő a humán hírszerzés területén elért magas színvonalú
eredmények, e tevékenység kapitánysági szinten történő kiépítése és működtetése.
Az elfogások száma jelentősen emelkedett, a bűncselekmény elkövetésén tetten
értek száma is, ugyanez mondható el a körözött személyek elfogásában is. Az előállítások
számában tapasztalható növekedés még kiemelkedőbb. Az elővezetések száma enyhén
csökkent, de ez az állományon kívülálló okokra vezethető vissza. Enyhén mérséklődött
a megbírságolt személyek száma is, ez azonban elfogadható annak figyelembe vételével,
hogy négy – korábban helyszíni bírságolt – szabálysértés a közigazgatási bírság
hatálya alá került (biztonsági öv, gyermekülés, bukósisak használatának elmulasztása
és a kézben tartott mobiltelefon). Az intézkedési aktivitás tehát ezek vonatkozásában
sem csökkent, csak az alkalmazott szankció fajtája változott. A helyszíni bírságolt
gyalogosok száma azonban jelentősen emelkedett, a kiszabott bírságösszeg tekintetében
pedig szintén emelkedés tapasztalható.
Utoljára 40 évvel ezelőtt történt olyan kevés személyi sérüléses közúti közlekedési
baleset mint 2008-ban, ezért tavaly ennek a szinten tartását tűztük ki célul,
mely megvalósult. Míg 2008-ban 377, addig tavaly 388 sérüléses baleset történt,
ez jelentéktelen emelkedés. A súlyos sérüléses balesetek száma a 2008-as év ugyanezen
időszakával tett összehasonlítási viszonylatban 145-ről 152-re, a könnyű sérüléssel
végződőké pedig 201-ről 214-re emelkedett, mely alapvetően stagnálásként értékelhető.
A halálos kimenetelű balesetek száma 29 %-kal (31-ről 22-re) mérséklődött, a
halálos áldozatok száma pedig még ennél is erőteljesebben csökkent, míg 2008-ban
37 fő, addig tavaly 22 személy veszítette életét Tolna megye közútjain.
A baleseti okok és az okozók, valamint a jellemző baleseti napszakok tekintetében
jelentős változás nem tapasztalható.
Az ittasan okozott balesetek aránya még mindig magas, a 2008-as 12 %-hoz képest
18 %. A kedvezőtlen tendencia visszaszorítása érdekében elemeztük a vonatkozó
adatokat és megállapítottuk, hogy ez az arány a Szekszárdi Rendőrkapitányság (azon
belül a Tolnai Rendőrőrs) illetékességi területén különösen magas. Feltérképeztük
a jellemző elkövetési helyeket és időpontokat. Július óta folyamatosan fokozott
közúti ellenőrzéseket vezettünk be. November hónapban külön intézkedési tervet
készítettünk. A sajtóban külön felhívtuk a figyelmet e témában. Szimulátoros lehetőséget
biztosítunk az érintett területen az ittas vezetés szimulálásának kipróbálására.
Plakátkészítési akciót indítottunk e tárgyban a Tolnai Rendőrőrs illetékességi
területén. Mindezek eredményeként az ittas vezetés miatt kezdeményezett eljárásaink
és a tettenérések száma megháromszorozódott. 2010. január 31-én az ittasság tárgyában
keletkező adatokat a fenti illetékességi területre fókuszálva újra értékeljük,
és a levont következtetések alapján meghatározzuk a megelőzés és szankcionálás
új irányait.
2010-ben főbb feladataink:
- A választások magas szintű biztosítása
- A közterületek rendjének fenntartása, a lakosság biztonságérzetének
megőrzése
- A bűnügyi – operatív munka, különös tekintettel a humán hírszerzés erőltetett
ütemű fejlesztése
- A körzeti megbízotti szolgálat további fejlesztése
- Az autópálya rendőrség felállítása