Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a június 24-25-26-án megrendezésre kerülő
Szent László Napok miatt Szekszárd belvárosi részén fokozott gépjármű forgalomra
kell számítani !
A személygépkocsival való közlekedést június 25-én tovább nehezíti, hogy Szekszárdon
kerül megrendezésre a Pedagógus Kórusok Országos Találkozója is.
A találkozóra az ország több részéből érkeznek résztvevő kórusok, így 23 busz
fog a belvárosban pakolni valamint mozogni.
A buszok parkolása és mozgása az alábbi utcákat és parkolókat érinti :
Illés Gyula Főiskola Kollégiuma, I. Béla Gimnázium Kollégiuma, Szent László Szakképző
Iskola Augusz Imre utcai kollégiuma melletti parkoló a Szent László Szakképző
iskola Bencze Ferenc utcai kollégiuma valamint a Kálvin téri Commenius Általános
iskola .
Kérjük a közlekedésben résztvevők nagyobb türelemmel és odafigyeléssel haladjanak a megjelölt helyeken, útszakaszokon!
A rendezvények zavartalan lebonyolítása érdekében, ha tehetik ne jöjjenek személygépkocsival, ha pedig azzal érkeznek azokat a város külső részein hagyják, mivel a város központjában nem áll rendelkezésre
elegendő parkolóhely !
Bűnmegelőzési tanácsaink:
A tömeg, a zsúfoltság nemcsak a felhőtlen szórakozásnak kedvez, hanem a bűnözők
egyik kedvelt terepe is. Főként a zsebesek, gépjárműfeltörők használják ki az
alkalmat, melyhez nagyban hozzájárul az emberi felelőtlenség is.
A tömegben nagy a veszélye, annak, hogy együtt érkező hozzátartozóinkkal elveszítjük
egymást. Ez főként akkor jelent gondot, ha az elveszített hozzátartozó gyermekkorú,
vagy idős, s nem tud önmaga tájékozódni. Mit tegyünk, hogy ne következzen be eltűnés,
illetve ha megtörténik minél hamarabb megtaláljuk szerettünket:
- A tömegben fokozott figyelmet fordítsanak gyermekeikre, valamint idős hozzátartozóikra!
- Beszéljék meg hozzátartozóikkal, ha elkeverednének, pontosan mikor és hol találkozhatnak!
- Eltűnés esetén haladéktalanul tegyenek bejelentést a 107-es, 112-es segélyhívókon!
- Fokozott figyelmet fordítsanak a magányosan sétáló idős emberekre, illetve
az egyedül lévő gyermekekre – nyújtsanak segítséget hozzátartozóik felkutatásához
Zseblopások megelőzése:
- Táskájukat zárva, nyitható részét testük felé fordítva, s kezükkel magukhoz
szorítva viseljék!
- Ne tartsák a magukkal hozott pénzt egy helyen!
- Pénzüket testközelben, mások által hozzá nem férhető helyre tegyék!
- Csak a legszükségesebb értékek (okmányok) legyenek Önöknél!
Gépjárműfeltörések megelőzése:
- Ne hagyjanak parkoló gépjárműveikben jól látható helyen semmilyen értéket!
- Illetéktelenek elől elrejteni kívánt értékeiket ne közvetlenül leparkoláskor
– feltűnő módon – tegyék be a csomagtérbe
A Szekszárdi Rendőrkapitányság mindent megtesz a rendezvények zavartalan lebonyolítása, forgalom segítése érdekében, kéri és köszöni az állampolgárok
türelmét !
Szekszárd, 2011. június 22.
dr. Buda Bernadett r. szds.
kiemelt bűnmegelőzési főelőadó