Tisztelt Érdeklődő!

Szeretettel köszöntöm magam és a Tamási Rendőrkapitányság minden dolgozója nevében
a honlap látogatóit!
Városunk története a régi időkbe nyúlik vissza, egy 1315-ben kelt oklevél említése
szerint Tamásiban vár állt a hegyen, mely a Tamássyak, Héderváryak után Werbőczi
István birtoka lett. Török kézen is volt, a Rákóczi-szabadságharc idején, 1708-ban
Tamásit Béri Balogh Ádám védte katonáival, ezért később a császár parancsára felrobbantották
a várat. A régi Tamási központjában a Várhegy jelenti a város múltjának igazi
bölcsőjét. A Miklósváron feltárt középső bronzkori edények, római kori bronzszobrok
is utalnak arra, hogy az elmúlt évezredekben kedvelt hely volt a Várhegy. Az itt
élő emberek főleg mezőgazdasággal foglalkoztak, főként a káposzta- és gyümölcstermesztésükről
voltak híresek, különösen ízletes őszibarackjaik és jó vörösboraik igen keresettek
voltak a környéken, a szőlőkultúra ma is fejlett.
A város a 65-ös és a 61-es főutak kereszteződésében fekszik. Illetékességi területünkhöz
28 település tartozik, melyeken összesen mintegy 40ezer ember él.
Megélhetést, munkalehetőséget elsősorban a mezőgazdaság, néhány ipari üzem, mikro
vállalkozások, illetve az állami és önkormányzati intézmények, valamint az állami
és önkormányzati igazgatáshoz kötődő munkakörök adnak. A működő vállalkozások
termelői kapacitása nem képes maradéktalanul lekötni a munkát kereső munkaképes
lakosságot. A korlátozott munkalehetőségek, a gazdaság-élénkítő beruházások hiánya
miatt jelentős a területen élők körében a lakóhelytől távoli helyekre történő
napi ingázás. Évek óta tartó folyamat - főleg a kisebb települések - lélekszámának
csökkenése, egyrészt a lakosság elöregedése, másrészt az elvándorlás miatt. A
települések szép természeti környezetükkel gazdag kulturális, néprajzi, gasztronómiai
értékeikkel lehetőséget biztosíthatnak a remélt turisztikai igények befogadására.
A kistérség központjának jövőjét döntő módon befolyásolhatja a tervezett fürdőberuházáshoz
kötődő gyógyturizmus fellendülése.
A Tamási Rendőrkapitányság új épületét 2002. december 1-jén adták át.

A régi felújított épületrész mellett új szárnyakkal bővült. A földszinten az
Igazgatásrendészeti Alosztály, garázsok, előállító helyiségek, pihenő és járőr-szoba,
az ügyelet, a büfé, valamint egyéb irodák (körzeti megbízotti, közlekedési helyszínelői,
nyugdíjasok) kaptak helyet.
Az I. emeleten található a Bűnügyi Osztály, valamint a segédhivatal, továbbá
itt lehet átmenni az újonnan épült szárnyba, ahol a tágas nagyterem, valamint
a rendőrkapitányság Vezetőjének irodája, a titkárság, és kis tanácsterem található.
Az I. emeleten van továbbá egy vendégszállás, amely fürdőszobával, konyhával
van ellátva, és négy fő fogadására alkalmas.
A tetőtérben kaptak helyet a Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai,
a lőtér, valamint a jól felszerelt konditerem, melyhez öltöző és zuhanyzó is tartozik.
Szervezetünkhöz tartozik a Simontornyai Rendőrőrs, mely 1991. augusztus 20. napján
alakult meg a Tamási Rendőrkapitányság közvetlen alárendeltségében osztály jogállással.
dr. Bognár Szilveszter r. alezredes
kapitányságvezető