Kovács László

rendőrkapitány

r. ezredes

Minden hónap utolsó keddjén 13:00 – 15:00-ig, előzetes bejelentkezés alapján.

Kovács László r. alezredes 1974-ben született, Karcagon.    

Diplomáit a Rendőrtiszti főiskolán, valamint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem biztonság-és védelempolitikai szakán szerezte.

Pályafutását 1993. augusztus 15-én kezdte a Rendőrtiszti Főiskola hallgatójaként. A főiskola elvégzése után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, Fóti Rendőrőrs állományába került kinevezésre, főnyomozói beosztásba.

1998. március 16-ától került a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának állományába, ahol alosztályvezető, majd 2001. június 1-jétől osztályvezető lett.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság vezetői feladatainak ellátásával 2005. július 1-jén bízta meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vezetője, kinevezésére 2006. január 1-jén került sor.  

Dr. Simon Tamás r. dandártábornok 2012. április 1-jétől a Szentendrei Rendőrkapitányság vezetői feladatainak ellátásával bízta meg.

Szakmai és vezetői munkáját az elmúlt évek során folyamatosan magas szinten, nagy hozzáértéssel végezte. Jól képzett, középfokú orosz és felsőfokú angol nyelvvizsgával rendelkezik. A beosztottak tevékenységét megfelelően irányítja, koordinálja, a felmerülő problémákat kreatívan oldja meg. Gondolkodásmódja nyitott, hatékony döntéseket hoz.

Kovács László r. alezredes nős, 2 gyermeke van, családjával Gödön él.

Kapcsolódó oldalak