Kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat a Pápai
Rendőrkapitányság nyomozást Adlbrecht Manuela linzi lakos és ismeretlen társai
ellen.
A kemenesszentpéteri körzeti megbízott jó érzékkel figyelt fel egy a községben
ingatlantulajdonnal rendelkező osztrák állampolgár furcsa szokásaira. Annak ellenére,
hogy több gyermeket is nevelt, nem a családanyák megszokott napirendjét élte.
Általában csak este érkezett meg, többnyire egy-egy nagyobb társaság élén, majd
már reggel tovább is állt onnan. A kertet felverte a gaz, miközben a hétvégi ház
villanyórája a tulajdonos távolléte idején is olyan ütemben pörgött, ami alapján
elképzelhetetlen volt, hogy csak a hűtőszekrény lenne bekapcsolva. A rejtély megoldásán
fáradozó rendőr belesett a mögé a telken felállított paraván mögé is, ami valamit
takarni igyekezett az avatatlan szemek elől. Megdöbbenésére számos cannabis tövet
fedezett fel, melyek természetes körülmények között növekedtek.
2010. július 9-én egy rendkívül alapos helyszíni szemle keretében tárta fel az
igazságügyi botanikus szakértővel is megerősített szemlebizottság a bűncselekmény
további tárgyi bizonyítékait. A régi típusú családi házba bejutva, annak belseje
egy átlagos nyaraló benyomását keltette, ha nem számítjuk az ott tárolt holmik
rendezetlenségét. Ez alól az összkép alól egy helyiség képezett kivételt, amire
annak lezártsága is felhívta a figyelmet. Itt a mesterségesen fenntartott klímát
nem az ember igényeihez igazították, hanem egy egészen más éghajlathoz szokott
növényéhez. Egyszerű, olcsó, de nagyon praktikus, házilagosan összeállított műszaki
berendezés gondoskodott számos további cannabis növénynek egy külön e célra felállított
sátoron belüli fejlődéséről. Ellátta azokat a szükséges mennyiségű és minőségű
fénnyel, nedvességgel, tápanyaggal, valamint a benti levegőt is megfelelően áramoltatta.
A megtalált növények és a növekedésüket elősegítő technikai apparátus teljes
körűen lefoglalásra került, biztosítva azokat a további szakértői vizsgálatokhoz.
Adlbrecht Manuela feltehetően értesült az ügyében indult eljárásról, mert a házat
azóta nem látogatja. Ellene az eljáró szerv elfogatóparancsot bocsátott ki.
A Pápai Rendőrkapitányság a (89) 313-011-es telefonszámon várja mindazok jelentkezését,
akik a kőrözött személyt (csatolt kép) látták, vagy jelenlegi tartózkodási helyét
ismerik.
Pápai Rendőrkapitányság