2010.02.18. csütörtök 13:58
A Balaton ékköve – Balatonfüred

A római korban is lakott, ma 14 ezres lélekszámú Balatonfüredet savanyú vizes
forrásaival már a 18. században gyógyhellyé nyilvánították. A nemzetközi vitorlás
versenyek, az Anna-bál, a borhetek, a költői versenyek, számos látogatót vonzanak.
A kapitányság területén, a székhelyen kívül a parton még kilenc, a Balaton-felvidéken
pedig tíz település található. A kistérségben a 90-es évek közepétől – a polgárőr
szervezetek közreműködésének is köszönhetően – a felderítési eredményesség javulásával
folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma. A lakosság és a térségbe látogató
turisták itt biztonságban élhetnek, nyaralhatnak. A nyári szezonban egymást érik
a sport és kulturális rendezvények. Ezek biztosítása valamint, a 73-as és 71-es
főútvonal megnövekedett forgalma alaposan próbára teszi a kapitányság területén
szolgáló rendőröket.