Tisztelettel köszöntöm a kedves Látogatót a Veszprémi Rendőrkapitányság
honlapján!
Köszönöm, hogy
megtisztel érdeklődésével, és meglátogatta rendőrkapitányságunk internetes
oldalát!
Munkám során mind én, mind
kollégáim arra törekszünk, hogy a lakossággal való kapcsolat folyamatosan
fejlődjön. A portál létrehozásával egy újabb lehetőséget szeretnénk teremteni
Önöknek arra, hogy megismerjék városunkat, a rendőrség munkáját illetve azokat
az adatokat, amelyek segítségével bármikor kapcsolatba léphetnek velem, illetve
kollégáimmal.
Fontos
számomra, hogy Veszprém lakossága, illetve a területünkön élők és ide látogatók
mindig biztonságban érezzék magukat, de ugyanilyen fontosnak tartom, hogy probléma
esetén bizalommal forduljanak felénk. Kérdéseiket, észrevételeiket legjobb
szaktudásunk szerint kezeljük, bejelentéseiket minden esetben kivizsgáljuk.
Veszprém, a királynék városa.
A város történelmi múltja a honfoglalás idejéig vezethető vissza, amikor Veszprém
a fejedelmi család birtokába került. Első királyunk, Szent István felesége, Gizella
révén vált a királynék városává és az 1001-ben itt alapított püspökség okán a
katolikus egyház egyik meghatározó központjává
Az 59 000 lakosú Veszprém a Dunántúl közepén a Bakony és a Balaton-felvidék találkozásánál
fekszik, az országos úthálózat egyik legfontosabb tengelyén, a kelet-nyugati tervezett
gyorsforgalmi út mentén. Bár a várost teljes útgyűrű veszi körül, nyáron, az idegenforgalmi
szezonban a település útjai túlterheltek, zsúfoltak.
Veszprém Budapest felől közúton az M7-es autópályán, majd Székesfehérvárnál a
8-as útra letérve érhető el a leggyorsabban.
A Veszprémi Rendőrkapitányság illetékességi területéhez 35 település, köztük
három város – Veszprém, Herend, Zirc - tartozik. A rendőrkapitányság rendszeres
közterületi jelenlét biztosításával proaktív módon próbálja az emberek szubjektív
biztonságérzetét erősíteni, a bűncselekmények elkövetését és az állampolgárok
áldozattá válását megelőzni.
E tevékenységén keresztül a települések objektív biztonsága is javul. Gyors,
hatékony felderítő és nyomozási tevékenységgel igyekszünk elérni, hogy a bűncselekmények
és szabálysértések elkövetői minél rövidebb időn belül ismertté váljanak. Ennek
alapfeltétele a szükséges helyzetben történő gyors, szervezett reagálás és szakszerű
intézkedés. A közterületi jelenlét és a felderítés mellett a megelőzés terén is
jelentős feladatokat hajtunk végre.
A megyeszékhelyen Veszprémben, a legnagyobb lélekszámú „Jutas” lakótelepen Lakótelepi
Rendőrség működik, amely biztosítja a területen
elkövetett jogsértő cselekményekre történő azonnalos rendőri reagálást.
Kérem,
forduljon bizalommal a Veszprémi Rendőrkapitánysághoz!
Tisztelettel:
dr. Giczi Róbert r.
ezredes
rendőrkapitány
06-88/428-022
BM: 03-22/11-11