Küldetésünk
Küldetésünk alapja: a jogállamiság elve mentén együttműködni társadalmi partnereinkkel
a félelemtől mentes életminőség megőrzésén. Legfőbb feladatunk megelőzni a bűnt,
érvényt szerezni a törvényeknek, és az igazságszolgáltatás elé állítani az elkövetőket.
Elgondolásainkat mindenki számára elérhető módon, határozott cselekvéssel, az
emberi méltóság védelmével váltjuk valóra.
Jövőnk a kezünkben van: olyan szervezeti kultúra meghonosításán dolgozunk, amely
főkapitányságunkat az Európai Unió rendészeti közösségének elismert tagjává teszi.
A rendőri munka tökéletesítésével a kiválóságra törekszünk. Célunk, hogy minden
egyes munkatársunk saját közössége értékes tagjává váljon; ennek rendeljük alá
a vezetők kiválasztását is.
Kiegyensúlyozott közbiztonság
Stratégiánkban szem előtt tartjuk a közterületek, a közösségi helyek nyugalmát,
megyénk idegenforgalmi adottságait. A közrendvédelmi munkában így került előtérbe
a hatékony és megértő reagálás a sérelmet szenvedett emberek problémáira.
A polgárokkal való közvetlen kapcsolatot segítik elő a nyári idegenforgalmi szezonban
a Balaton-parti településeken a strandrendőri szolgálatok, valamint az információs
minicentrumok. A kiemelt rendezvényeknél jelentős erőket vezénylünk a nyugodt
lebonyolításhoz.
A kisebb településeken fontos szerepet szánunk körzeti megbízottainknak, mint
a mindennapi kommunikáció és a helyi megelőzés legfontosabb láncszemeinek. A reagáló-képességet
és a közterületi jelenlétet fokozzák projektjeink. Folyamatosan fejlesztjük a
teljes rendőri állományt közvetlenül irányítani képes ügyeleti központunkat.
A közlekedési – különösen a halálos – balesetek megelőzése érdekében a kiemelten
veszélyes útszakaszok ellenőrzésének adunk prioritást. Az országban elsőként a
megyében kezdtük tesztelni azt a járőrautóba szerelt kamerát, amely a gyorsan
lezajló szabálysértések rögzítésére is képes.
A megye nemzetközi forgalmat bonyolító repülőterein a schengeni előírások szabják
meg a határrendészeti munka mindennapjait.
Biztonságban itthon
Veszprém megye bűnügyi helyzetében meghatározó a földrajzi elhelyezkedés. A
három parti rendőrkapitányságon a nyomozások 40 százalékát a nyári hónapokban
rendelik el mindamellett, hogy a 90-es évek végétől egyre kevesebb külföldi vált
sértetté.
Veszprém megye bűnügyi fertőzöttsége alacsony. Az ország húsz területi egysége
közül évek óta a 16-17. helyen áll a 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények számában.
A felderítési eredményesség megfelel az országos átlagnak, vagy meghaladja azt,
a nyomozás-eredményesség szintén.
A büntetőeljárások kétharmada vagyon elleni bűncselekmények miatt indul. A lopásokon
belül a betörések száma 2000 óta 40 százalékkal csökkent. A gépjárműlopások a
90-es évek második feléhez viszonyítva a negyedükre estek vissza. A 90-es évekhez
képest a rablás is kevesebb. A jelen kihívása a trükkös lopások megelőzése. A
kábítószerekkel kapcsolatos visszaélésekre a könnyű drogok fogyasztása a jellemző,
de a bűnügyi munkában a terjesztő csoportok felderítésén és kiiktatásán van a
hangsúly.
Kiemelkedő szakmai színvonaláról ismerik a főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályát.
Az itt létrehozott laboratóriumok felszerelései a csúcstechnológiát képviselik.
Együtt, egymásért – Veszprém megye biztonságáért
A bűn- és baleset-megelőzés a társadalom közös ügye. Erre hivatott a „Veszprém
megye biztonságáért” integrált társadalmi bűn- és baleset-megelőzési programunk.
A rendőrségen kívüli szakemberek munkáját összehangolva közösen adunk segítséget
a helyi közösségeknek, hogy megtalálják a megoldást saját kihívásaikra. Elnyert
pályázatok jelzik a közös munka állomásait.
Az Egyesült Államokban született D.A.R.E. – DADA (Dohányzás, Alkohol, Drog Aids
elleni) – program hazai meghonosítója Veszprém megye. Az „Egy nap a biztonságért
– egy nap az iskolában” elnevezésű általános iskolai rendezvényeknek havonta más
megyebeli iskola ad otthont, ahol tűzoltókkal, mentőkkel, természetvédőkkel, katonákkal
és a tisztiorvosi szolgálattal együtt tartunk biztonságra nevelő foglalkozásokat.
Ehhez hasonlít a „Rendőrszülők az iskoláért” programunk.
A középiskolákban nemcsak a drogok veszélyeiről tartunk előadásokat, de azokról
a buktatókról is, amelyek a fiatalkori bűnözéshez vezetnek. Munkatársaink évente
10 ezer tinédzserhez jutnak el.
Élénk érdeklődés kíséri a baleset-megelőzési vetélkedőket. Felejthetetlen emlékeket
hagy a diákoknak az a közlekedésbiztonsági szaktábor, amelyeket nyaranta a veszprémi
rendőrök szerveznek a Balaton mellett.