A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szervei a várhatóan szélsőségesen hideg időjárási
viszonyokra tekintettel a hajléktalan, magukra hagyottan és magányosan élők védelme
érdekében több megelőző intézkedést is bevezettek a közelmúltban.
A felkészülés már tavaly októberben elkezdődött, amikor feltérképezték az otthontalan
személyek „szálláshelyéül” szolgáló búvóhelyeket, mely során tájékoztatták a nehéz
sorsú embereket, szükség esetén hol találnak befogadó-, illetve melegedő helyet.
A hajléktalanok fizikai állapotának ellenőrzését követően, a szolgálatot teljesítő
rendőr értesíti a területileg illetékes regionális diszpécserszolgálatot, amennyiben
a krízishelyzetben lévő nem ismeri a környéket, készpénzzel nem rendelkezik, vagy
a tömegközlekedési eszköz igénybevételével veszélyeztetné a közegészséget.
A rendőrök haladéktalanul intézkednek közterületen elfekvő, magatehetetlen személyek
biztonságba helyezéséről. Zalában a hajléktalanok problémája a nagyobb városokban
jelentkezik, így Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen, ahol a rendőrök
ez idáig negyvenegy esetben adtak felvilágosítást fedél nélküli személyek számára,
valamint tizenhárom esetben kérték a mentőszolgálat segítségét közterületen magatehetetlenül
fekvő, egészségügyi ellátásra szorulókhoz.
A települési önkormányzatoktól információt kért a Rendőrség az egyedül élő idős
emberekről, akiket a körzeti megbízottak – a polgárőrséggel együttműködve – visszatérően
meglátogatnak, van-e elég tüzelőjük, füstölnek-e a kémények. Amennyiben bárki
segítségre szorulna, értesítik a helyhatóságot, hogy ott megtehessék a szükséges
intézkedéseket és elkerüljék a fagy okozta egészségkárosodást, vagy a kihűlést.
Több civil szervezettel, illetve az egyházakkal is felvette a Rendőrség a kapcsolatot,
akikkel jelzőrendszert építettek ki a segítségre szorulók érdekében.
További lehűlést és jelentős mennyiségű havat jeleznek a meteorológusok az elkövetkező
napokra. Zala megye rendőrei felkészültek a fokozottabb helytállásra, azonban
mindenhol ők sem tudnak jelen lenni, ezért a lakosság összefogását kérjük: Figyeljenek
oda az utcára szorult embertársainkra, környezetükben magányosan élő idős emberekre,
illetve akinek egyedül élő rokona van, az sűrűbben hívja őt fel! Amennyiben kihűléssel
fenyegetett emberről szereznek tudomást, kérjük, tegyenek bejelentést az ingyenesen
hívható 107-es, vagy a 112-es telefonszámokon!
Segítségüket köszönjük!
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság