A Keszthelyi Rendőr-kapitányság illetékességi területéhez Keszthely vá-rossal
együtt 51 település tartozik összesen 66431 lakossal. A települések változatos
képet mutatnak, kezdve az idegenforgalmi célpontnak számító Keszt-helytől, egészen
az alig néhány tucat lelket számláló, főleg mezőgaz-daságból élő kistelepülé-sekig.
A rendőri feladatok ennek megfelelően is eltérőek a különböző területeken.
Általánosságban elmond-ható, hogy főleg a vagyon elleni bűncselekmények – betöréses
lopás, alkalmi lopás - dominálnak a térségben, a személy elleni, erőszakos bűncselekmények
száma azonban alacsony. Köszönhető ez többek között a jól felkészült, sokszor
erőn felül teljesítő, a jogszabályoknak és szakmai szabályoknak maximálisan megfelelve
intézkedő közterületi és bűnügyi állománynak. Keszthelyen, Hévízen és a többi,
külföldi és belföldi vendégek által egyaránt látogatott üdülőhelyen jelentős terhet
ró a Rendőrkapitányságra a különböző kulturális rendezvények biztosítása.
További problémát jelentenek a közlekedési balesetek; azonban elmondható, hogy
a közlekedésbiztonsági helyzet az elmúlt években nem romlott.
A feladatok ellátása során a Keszthelyi Rendőrkapitányság együttműködik az önkormányzatokkal,
illetőleg a településeken működő polgárőr szervezetekkel.
A rendőri munkát több településen is térfigyelő kamerák segítik, amelyek jelentősen
megkönnyítik a gyors reagálást a közterületi bűncselekményekre, eseményekre, illetőleg
a bűnüldözésben is fontos szerepet játszanak.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság célkitűzése a terület közbiztonsági helyzetében
tapasztalható kedvező változások szinten tartása. A kiemelt bűncselekményi kategóriákon
belül vissza kívánják szorítani a lopások, betöréses lopások és a gépjárműfeltörések
elkövetését, valamint ezen bűncselekmény kategórián belül növelni szeretnék a
felderítési eredményességet. Kiemelten kívánják kezelni továbbra is a nyári idegenforgalmi
elő-, fő- és utószezon rendőri feladatait a gyalogos és kerékpáros szolgálatellátás
növelésével.