2012. február 9., csütörtök
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
2009.08.29. szombat 15:43

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság feladatait elsősorban az idegenforga-lom, a határok felé tartó átmenő forgalom, illetve az aprófalvas településszerke-zetből adódó sajátosságok határozzák meg. A Rendőr-főkapitányság emellett ellátja a Magyarország schengeni csatlakozásából, illetve a Határőrség és a Rendőrség integrációját követő új, a megye földrajzi helyzetéből adódó speciális feladatokat is. Az országban egyedülállóan a Zala MRFK illetékességi területéhez schengeni külső és belső határ, illetve közúti, vasúti, légi és vízi határátkelő is tartozik, illetve egy rendészeti együttműködési központ a szlovéniai Dolga Vason.

Tovább...

Speciális földrajzi adottságok


Zala megye az ország délnyugati szegletében helyezkedik el. Dombokkal, völgyekkel tagolt, szemet gyönyörködtető vidék. Természeti kincsei közt meg kell említeni a Balatont, s a gazdag termálvízkészletet (Hévíz, Zalakaros, Zalaegerszeg, Kehidakustány, Lenti). Ennek köszönhetően a megye idegenforgalma jelentős. Ez - főként a nyári szezon idején - a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra is különleges feladatokat ró. A parancsnoki elemző munkán alapuló szolgálatszervezésnek, az önkormányzatokkal és az érintett lakóközösségekkel való szorosabb együttműködésnek is köszönhetően a közterületek rendje biztosított volt. Nyáron Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Zalakaroson is Bűnmegelőzési Irodát létesítettek.


Az ismertté vált bűncselekmények számát vizsgálva egyébként már harmadik éve tartó csökkenő tendencia figyelhető meg. 2008-ban közel tizenkilenc százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekménynek száma. Strukturálisan Zalában továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények száma a domináns a maga 62,3 %-os részesedésével, de 21,7 %-os csökkenés mellett. A házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni jogsértések száma 22,2 %-kal növekedett, az összes bűncselekményhez viszonyított aránya 1,3 %. A személy elleni jogsértések előfordulása 12,1 %-kal emelkedett, részesedése 5,8 %. A közlekedési bűncselekmények terén 19,6 %-os csökkenő tendenciát regisztráltunk, mely a teljes halmaz 7,5 %-a. A közrend elleni bűncselekményi főcsoport mutatója 18,5 %-kal mérséklődött, mely az összes deliktum 17,4 %-a.


Speciális adottság a megye települési hálózatának sajátossága is: az aprófalvas településszerkezet. A megyében található 257 helység területén kb. 300.000 ember él. A települések közül több mint 200 lakosságszáma nem éri el az 1000 főt, ezen belül mintegy 150 községben 500-nál is kevesebben laknak. A megye kilenc városa közül (a lakosság kb. 50 %-a városlakó) kettő lakosságszáma haladja meg az 50.000 főt. Emellett a dombvidék jellegből adódóan igen magas a hegyi pincék, hétvégi házak aránya is.


Az aprófalvas településszerkezet, valamint a zalai dombok oldalában szétszórtan megbújó pincék, hétvégi házak védelmében nagy segítséget jelent a rendőrség számára a jól szervezett zalai polgárőrség, amely tagjainak jelenlétével, járőrözéseivel jelentős visszatartó erőt képvisel a bűnelkövetők szemében. Természetesen több esetben bűnelkövetők elfogására is az ő jelzésük alapján kerül sor.


A megye földrajzi fekvéséből adódóan a közlekedési helyzetet meghatározó tendencia a határok felé tartó átmenő forgalom növekedése. Az ezredfordulótól megindult jelentős, a közlekedésbiztonságot javító infrastrukturális beruházások megyénkben az elmúlt években tovább folytatódtak. Az M7-es autópálya és az M70-es autóút átadása, bővítése új távlatokat nyitott a megye személy- és teherforgalma terén. Ezzel párhuzamosan az Autópálya Rendőrség szervezetéből a Főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának alárendeltségébe került az Eszteregnyén működő autópálya alosztály. Az alegység feladata nem kevés, hiszen jelenleg az M7-es autópálya 51,4 km, valamint az M70-es gyorsforgalmú autóút 21,1 km hosszúságú szakaszát ellenőrzik. További feladatot jelent, hogy 2008-ban az M7-es autópályán megnyílt a második letenyei közúti határátkelő. 


A főközlekedési utak leterheltsége tovább emelkedett, amely egyes útszakaszokon a lakosság életminőségét befolyásoló szintet ért el. A 86-os főút, és a M70-es autóút forgalmának kezelése csak jelentős nagyságú, folyamatos rendőri jelenléttel, fokozott ellenőrzések visszatérő szervezésével biztosítható.


A közlekedéssel kapcsolatos egyes jogszabályok módosításából kifolyólag 2008. május 2. napján érvénybe lépett az úgynevezett objektív felelősség elve. Vélhetőleg ez is közrejátszott abban, hogy az elmúlt évben - a 2007. évihez képest - 8,6 %-kal kevesebb személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt Zala megyében. A súlyossági fokokat tekintve a halálos balesetek száma 17,5 %-kal, a súlyos sérüléssel járóké 24,1 %-kal csökkent, míg a könnyű sérüléses balesetek száma 4,3 %-kal  emelkedett. Az életüket vesztettek és a sérültek számában 13,4 %-kos csökkenés következett be a 2007. évi adatokhoz képest. Az elhunytak száma 9,8 %-kal, a súlyosan sérültek száma 27 %-kal, míg a könnyű sérültek száma 6,1 %-kal csökkent.


Az objektív felelősség elve alapján lefolytatott, jogerősen befejezett közigazgatási eljárások során összesen 27.950.000,- Ft közigazgatási bírság került kiszabásra, melyből az elmúlt év végéig 7.080.000,- Ft-ot fizettek be.


A schengeni csatlakozás és az integráció


Szintén a megye földrajzi helyzetéből adódó speciális feladatokat jelentett a Magyarország schengeni csatlakozása, illetve a Határőrség és a Rendőrség integrációja. Az országban egyedülállóan a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területéhez schengeni külső (Horvátországgal) és belső (Szlovéniával) határ, illetve közúti (Letenye), autópálya (Letenye), vasúti (Murakeresztúr), légi (Sármellék) és időszakos vízi (a Murán) határátkelő is tartozik.


A 2008-as év legnagyobb volumenű feladata a Rendőrség és a Határőrség eredményes integrációját követően a szervezet „finomhangolása” volt. A legjelentősebb szervezeti változást a Letenyei Határrendészeti Kirendeltség ötödik helyi szervként történő betagozódása, a Bevetési Szolgálat és a Határrendészeti Szolgálat főkapitánysági struktúrában történő létrehozása, valamint a Lenti Rendőrkapitányság Határrendészeti Akció Osztályának felállítása jelentette.


Az integráció során mintegy 370 fő került át a Rendőr-főkapitányságra a Nagykanizsai Határőr-igazgatóságtól, közülük 173-an a Letenyei Határrendészeti Kirendeltség kötelékében továbbra is hagyományos határrendészeti feladatokat látnak el a 42 kilométeres magyar-horvát schengeni külső határszakaszon, valamint a sármelléki nemzetközi repülőtéren.


A schengeni csatlakozás nagy felelősséget, kihívást jelentett. Ennek alapján meg kellett erősíteni a schengeni határszakaszok védelmét, amely Zala megye tekintetében közvetlenül a Letenyei Határrendészeti Kirendeltségre ró nagy feladatot. Fokozni kellett a mélységi területen végzett idegenrendészeti munkát és éberebben kellett figyelni a nyitott schengeni határokon keresztül Magyarországra esetlegesen érkező bűnözőkre is.


A sármelléki nemzetközi repülőtéren végrehajtandó teendők is megnövekedtek, hiszen a nemzetközi repülőtér megfelelt a schengeni kritériumoknak, így 2008. márciusának végén csatlakozott a teljes körű schengeni övezethez. Így az eddigi utasbiztonsági feladatok mellett a határforgalom-ellenőrzés zökkenőmentes végrehajtását is biztosítani kell.


Jelentősen növekedtek a nemzetközi feladatok is, hiszen a határrendészeti munka megköveteli a szomszéd országok rendészeti szerveivel történő napi kapcsolattartást.


Színesedő megelőzés


A 2008. év baleset-megelőzési tevékenységének fő irányát a gyermekek által és az ittasan okozott balesetek visszaszorítása határozta meg. A gyermekbalesetek visszaszorítása érdekében az évi tevékenység alapját megyénkben három éve jól működő „Egy iskola egy rendőr program” szeptembertől „Az iskola rendőre” országos kezdeményezés váltotta fel. 


A kormánybiztosi hivatal kezdeményezésében tavasszal „motorosok a közlekedésbiztonság javítása érdekében” című országos motoros túra során  Zalaegerszeg városban egy gyalogátkelőhely került újra felfestésre és a közúti közlekedési balesetben elhunytak emlékére megyénkben egy kopjafa került felállításra Zalaegerszeg szívében.


Szeptemberben Zalaegerszegen került megrendezésre a IV. Országos Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny. A két napos versengés, valamint a programhoz csatlakozó közlekedésbiztonsági konferencia máig pozitív visszhangokat hallat.


Nyáron Zalalövőn közlekedésrendészeti vízi táborba, illetve Balatonmárián bűnmegelőzési kortárssegítő-képző táborba várták a fiatalokat.


A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ és a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság  „Pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató” keretében hetedik alkalommal szervezett  „…TIÉD A PÁLYA…” címmel bűn- és baleset-megelőzési vetélkedőt Zala megye középiskolái részére. A program célja a középiskolás korosztály figyelmének felhívása a jogkövető magatartásformákra, a biztonságra és az egészséges életmódra játékos vetélkedő keretében. A csapatok a versenyre plakátokat készítettek, verseket írtak, melyek témája a családon belüli erőszak volt.


Együtt


A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság széleskörű civil kapcsolatrendszerrel is rendelkezik, önkormányzatokkal, kisebbségi önkormányzatokkal, különböző civil szervezetekkel. E kapcsolatrendszer folyamatosan tovább bővül, mivel a közbiztonság megteremtése, illetve a megelőzés nemcsak rendőri feladat. Csak akkor lehet eredményes, ha széleskörű társadalmi igény és összefogás is kapcsolódik hozzá.


A társszervekkel együttműködési megállapodásokat is kötöttek. A Zala Megyei Polgárőr Szövetség mellett a Zala Megyei Védelmi Bizottsággal, a Zalaegerszegi Toborzó és Érdekvédelmi Irodával, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézettel 2008-ban is jó napi kapcsolatban álltak. A fontosabb létesítmények (Vízügy, MOL, ÁNTSZ, Közútkezelő Kht. stb.) vezetőivel, illetve kapcsolattartó személyeivel jó, közvetlen kapcsolat alakult ki, a kölcsönös elérhetőség és információáramlás biztosított.


A kiskorúak védelmével kapcsolatos feladatok végrehajtása során folyamatos kapcsolattartás és együttműködés valósult meg a gyámhivatalokkal, családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokkal, civil szervezetekkel, az Igazságügyi Hivatallal, valamint az iskolák ifjúságvédelmi referenseivel.


A közlekedési ellenőrzések között fokozott figyelmet kapott a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, valamint a Katasztrófavédelmi Igazgatósággal végzett közös közterületi szolgálat, melynek során a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek és a veszélyes áruk szállítását végző járművek ellenőrzését hajtották végre.


A nemzetközi kapcsolatok terén kiemelt jelentősége van a szomszédos országok rendészeti szerveivel való kapcsolatnak. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság részvételével, a szlovén és osztrák hatóságokkal együttműködve a szlovéniai Dolga Vason (Hosszúfaluban) felállításra került a Rendészeti Együttműködési Központ (REK) amely 2008-ban ténylegesen is megkezdte működését.

Előre tekintenek

A bűnügyi, közbiztonsági statisztikai mutatók Zala megyében hagyományosan alacsonyak, ami ebben az esetben jó, mivel azt mutatja, hogy közbiztonsági szempontból a legnyugodtabb megyék közé tartozik.

Az adatok alapján 2008-ban további javulás látszik, de ez nem jelenti azt, hogy a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak nincs tennivalója. A létszámnövekedésből adódóan szeretnék fokozni a közterületi jelenlétet. Az állomány igénybe vételével rendszeres közbiztonsági és közlekedési akciókat terveznek, olykor a megye egy-egy speciális területére, problémájára koncentrálva. Meggyőződésük, hogy a legjobb bűnüldözés a bűnmegelőzés. A közterületeken megjelenő nagyobb rendőri létszámnak pedig, mint visszatartó erőnek, a bűncselekmények megelőzése szempontjából fontos szerepe van.