Prevenció a diákok körében
Középiskolásokat látogattak a fonyódi rendőrök Balatonbogláron.
Középiskolásokat látogattak a fonyódi rendőrök Balatonbogláron.
A játékos foglalkozás során a rendőr személyének, munkájának megismerése, a biztonság fogalomköre, és a közlekedéssel kapcsolatos kérdéskörök is előtérbe kerültek.
Színházi előadás segítségével juttatott el fontos üzeneteket a diákokhoz a Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Közhasznú Egyesület Gyulán. A rendezvényen a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei is részt vettek.
Egyedülálló kezdeményezéssel hívta fel a figyelmet az internet használatának veszélyeire a Békéscsabai Rendőrkapitányság.
Jogszerűen voltak távol az ellenőrzés alá vont fiatalok.
A rendőrök a város frekventált helyein ellenőrizték a fiatalokat.
Bűnmegelőzési kollégák járőröztek Zalaegerszegen.
Szakmai nap keretében dolgozták fel a Békés megyében dolgozó, bűnmegelőzéssel, ifjúságvédelemmel foglalkozó rendőrök a „Köztes átmenetek” című országjáró kiállítás anyagát.
Prevenció középiskolásoknak Győrben.
Kérjük fogadják meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsait.
Egy nő és egy kisgyermek vesztette életét.
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több Csongrád-Csanád vármegyei szupermarketből lopott egy háromfős társaság. Az ügyben lezárult a nyomozás.
A gyöngyösi nyomozók két halmajugrai lakost gyanúsítanak.
A határokon átlépő bűnözés elleni eredményes fellépés érdekében közös gyakorlatot tartott a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Nyitrai Kerületi Rendőr Igazgatóság Párkányi Körzeti Rendőrség május 15-én.
Motoros rendőrök és egy szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az online bűncselekmények megelőzését, felderítését célzó Mátrix Projektben a Békés vármegyei kibernyomozók egy férfi és négy nő ellen indítottak büntetőeljárást, mert csalással szerzett pénzt utalgattak. Volt, akinek John Travolta néven mutatkozott be az az idegen, akinek a kéréseit teljesítette.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Több mint egy tucat bűncselekményt elkövetett egy 24 éves kecskeméti férfi, akit korábban már őrizetbe vettek, de ismét bűnözött és ezúttal sem úszta meg a felelősségre vonást.