Kipakolták a családi házat

2016. 10. 16., v - 08:22
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy mindszentgodisai családi házba tört be az a két férfi, akiknek ügyét a napokban fejezte be vádemelési javaslattal a Komlói Rendőrkapitányság.

Lopás miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság két mindszentgodisai férfi ellen, akik egy családi házba törtek be 2016 nyarán, és loptak el többek között fűkaszát, festményt, elektromos fűrészt, közel százezer forintos kárt okozva ezzel. A 32 és 20 éves gyanúsítottak kihallgatásukon elmondták, hogy a feltört épületbe később még egyszer visszatértek, mivel a házban talált mosógépet első alkalommal nem tudták ellopni. A nyomozók az eltulajdonított tárgyak egy részét a házkutatások alkalmával lefoglalták, majd a tulajdonosoknak visszaadták azokat.

A nyomozás rendőrségi szakaszát a rendőrök a napokban befejezték, és az ügyben keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.