Megbontották a pékség kerítését

2015. 09. 26., szo - 09:48
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 19 éves férfit és fiatalkorú társát hallgatták ki gyanúsítottként a rétsági rendőrök.

A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást O. R. 19 éves diósjenői lakos és fiatalkorú társa ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy a 2015. szeptember 24-én 22 óra és 23 óra közötti időben a helyi pékség kerítését megbontották, majd a telep területéről pékárukat loptak el, és azzal a helyszínről távoztak.

A rendőrök a végrehajtott széleskörű adatgyűjtés alapján rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves férfit és fiatalkorú társát, akiket a Rétsági Rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.