Teherautóból loptak

2017. 06. 06., k - 16:06
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök néhány perc alatt elfogták a gyanúsítottakat.

A sértett tett bejelentést a rendőrségre 2017. június 5-én 15 óra 54 perckor arról, hogy néhány perccel korábban az egyik kecskeméti autómosóban a nyitott tehergépkocsijából ismeretlen tettesek ellopták az övtáskáját, a benne lévő személyes okmányaival, bankkártyájával, több ezer forint készpénzével és mobiltelefonjával együtt.

 

A megyeszékhelyi rendőrök 16 órakor ellenőrzés alá vonták a helyszínről gépkocsival elmenekülő gyanúsítottakat, a 26 éves Cs. Imrét és 14 éves társát.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai mindkét helyi lakost lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatalabbik gyanúsítottat – akivel szemben több büntetőeljárás is folyamatban van – őrizetbe vették a nyomozók. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óriási teljesítményt nyújtottak

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság fegyveres biztonsági őrei a dobogó harmadik fokára állhattak fel az országos megmérettetésen.

 

III. Tóth Csaba Emléktorna

A Tamási Rendőrkapitányság fiatalon elhunyt alosztályvezetőjének tiszteletére harmadik alkalommal szerveztek kispályás focitornát.

 

Eltűnt Szél Gréta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 22 éves nő eltűnése kapcsán.