Szemtanúk jelentkezését várják

2015. 03. 31., k - 09:23
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Pécsi Rendőrkapitánysága 02010/1124/2015. bü. számon indított eljárást közúti veszélyeztetés bűntett elkövetése miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. március 20-án 8 óra 55 perc körüli időben ismeretlen személy az általa vezetett sötétzöld színű, BMW típusú személygépjárművel közlekedett Pécsett a 6-os főközlekedési úton a Szántó Kovács János út felől Szigetvár felé. Haladása során az Ürögi út kereszteződésénél a belső forgalmi sávba áttérésekor az ott haladó VW Caddy járművet hirtelen irányváltoztatásra és fékezésre, valamint a záróvonal átlépésére kényszerítette. Ezt követően mindkét jármű félreállt az Ürögi fasornál a buszmegállóban, ahol a BMW vezetője több esetben megrúgta, illetve megpróbálta megütni a VW Caddy gépjárművezetőjét, majd a helyszínt elhagyta.

 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Pécsi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki szemtanúja volt a fenti esetnek, és a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 72-504-400 számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8 -16, p: 8 -13), vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy  jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányság Uránvárosi Rendőrőrsén munkaidőben ( h-cs: 8 - 16; p: 8 - 13).


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.