Hétvégi összesítő

2015. 10. 05., h - 06:16
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt 72 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 200 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 4 balesetben 9 személy vesztette életét, 75 súlyos és 121 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 543 személyt fogott el, ebből 94 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 273 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 703 személyt állítottak elő, köztük 280 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, és további 52 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 338 esetben foganatosítottak.

A rendőrök 2015. október 2-án 0 óra és október 4-én 24 óra közötti időszakban tiltott határátlépés miatt 16878 főt fogtak el.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás a buszmegállóban

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

 

Papucsban és melegítőben menekült

A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.

 

Családi tragédia

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

 

Egy nehéz nap estéje

A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt.

 

Jószerencsét

Ismét szabadnapos készenléti rendőr tett tanúbizonyságot elkötelezettségéről.  

 

Bonyhádon is megszervezték

A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum aktuális ülését tartották meg a városi rendőrkapitányságon.