Ketten egy ellen

2017. 06. 03., szo - 06:18
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Lenti Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy 21 éves helyi és egy 20 éves nagykanizsai férfi ellen.

A gyanú szerint a két fiatalember 2016. szeptember 24-én az esti órákban Lentiben, a Kossuth úton előzetes szóváltást követően rátámadt egy 16 éves hernyéki fiúra, akit többször ököllel megütött és megrúgott. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 21 éves helyi és a 20 éves nagykanizsai férfi ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.