Két gyerek halt meg Mikekarácsonyfán

2016. 09. 18., v - 08:37
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a társszervekkel közösen kereste a két eltűnt gyereket, akiknek a holttestét az éjszaka folyamán találták meg a közeli tóban.

A rendőrségre 2016. szeptember 17-én 21 óra 8 perckor érkezett bejelentés, hogy eltűnt két gyerek Mikekarácsonyfán. A zalai rendőrök a társszervekkel közösen azonnal megkezdték a két fiú felkutatását, akiknek már csak a holttestét találták meg az éjszaka folyamán a közeli tóban.

A halálesetek kapcsán idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel.

A Lenti Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálja a tragédia körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.