Véget ért a bejelentett rendezvény
A szervezők 19 óra 20 perckor bejelentették a rendezvény végét.
Budapesten az V., Kossuth téren a szervezők bejelentették a demonstráció végét.
A szervezők 19 óra 20 perckor bejelentették a rendezvény végét.
Budapesten az V., Kossuth téren a szervezők bejelentették a demonstráció végét.
Elismerést kapott a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mohácsi iskolaőre.
Zeneszóval és énekléssel fogadták a Szent Lázár Vármegyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály dolgozói és apró betegei a hozzájuk érkező nagyszakállút és kísérőit.
Két gyöngyösi férfit a bűnügyi felügyelet sem tartotta vissza az újabb bűncselekménytől.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 10 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 48. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A gyanúsított őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.
Hiába volt az erőfölény és egy baseballütő, végül pénz nélkül menekültek az elkövetők.
A rendőrség egész évben kampányolt azért, hogy minél többen bekössék a biztonsági övet. A piros ruhás, nagy szakállú megköszönte a kékeknek, hogy szorgalmasan dolgoztak a jó ügyért. Azoknak pedig, akik hallgattak a rendőrökre és bekötve autóztak, ajándékot adott.
A Honvéd Arrabona Sportegyesület Borbála-napi helyőrségi kispályás labdarúgó tornát rendezett Győrben, amelyre a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök is beneveztek.
A rendőrök befejezték a nyomozást azzal a csalóval szemben, aki 300 ezer forinttal károsított meg két debreceni lányt.
A 16 éves lány megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.