Dílerek alkonya

2014. 09. 24., sze - 12:38
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Újabb drogterjesztőket fogtak el a józsefvárosi zsaruk. A „családi vállalkozókra” összehangolt akció keretében törték rá az ajtót. A gyanú szerint a drogüzletben a nagymama is részt vett, ágyából, műlába mellől került elő kábítószergyanús anyag.

A Budapest VIII., Homok utca egyik bérházának lakói jelezték a rendőrségnek, hogy az egyik földszinti lakás átmenő forgalma gyanúsan megnőtt. A zsaruk elkezdtek „érdeklődni” a lakás, és a lakásban tartózkodók után. Nem volt nehéz rájönniük, hogy a bérlők nagy valószínűséggel drogot árusítanak, naponta 20-30 vásárlót szolgálnak ki, többnyire lakásuk utcára nyíló ablakán keresztül. Az üzletet több jelző-figyelő segítette, az adatokat gyűjtő nyomozókat azonban nem szúrták ki. A zsaruk így megfigyelték azt is, kivel tartanak fenn szorosabb kapcsolatot, lehet-e még olyan lakás a kerületben, ahol nagyobb készletet rejtenek az áruból.

– Az elkövetők elfogása, elszámoltatása és a tárgyi bizonyítékok megszerzése céljából összehangolt akciót, elfogást, házkutatást, lefoglalást hajtottunk végre a gyanúsítottak lakásaiban szeptember 12-én 4 óra körül, azonos időben három címen – tájékoztatott Segyevi Zoltán alezredes, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője. – Az elfogásokat a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége hajtotta végre.

A TEK munkatársai a budapesti B. Alexandrát (26), S. Rozáliát (65) és egy fiatalkorú, 16 éves fiút a korábban figyelt lakásban fogták el. T. György (27) egy másik Homok utcai bérleményben, J. István Richárd (34) egy Budapest VIII., Visi Imre utcai ingatlanban került rendőrkézre. A rokkantnyugdíjas S. Rozália kivételével mindenkit előállítottak a zsaruk a józsefvárosi rendőrkapitányságra. A házkutatás alkalmával fecskendőket, tűket, kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket és a kereskedéshez használt mobiltelefonokat találtak. A zsaruk lefoglaltak egy kábítószergyanús anyaggal szennyezett vödröt és 222,9 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi őrleményt. B. Alexandra melltartójából 2 gramm zöld, alufóliába csomagolt kábítószergyanús növényi őrlemény, S. Rozália ágyából 27 hasonló csomag került elő. T. György lakásában, két papírtasakban zöld kábítószergyanús növényi őrleményt, valamint előre sodort, ezzel az őrleménnyel töltött cigarettákat találtak. A férfinak arra még maradt ideje, hogy az ablakon át a közös folyosóra kidobjon egy zacskót, ami tele volt a lakásában talált növényi származékkal. Így „természetesen” tagadta, hogy bármi köze lenne ahhoz, a bérházban még 35 család lakik, bárki kidobhatta a csomagot.

A gyanúsítottak ellen kábítószerrel való kereskedés bűntett gyanúja miatt a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya indított eljárást. A bíróság szeptember 14-én elrendelte B. Alexandra, J. István Richárd, T. György és a 16 éves fiatalkorú előzetes letartóztatását, a mozgássérült S. Rozália szabadlábon védekezik.   

VÉGH

Töltött fű

Az előzetes szakértői vélemény szerint a lefoglalt kábítószergyanús növényi származékot új pszichoaktív szerrel átitatva árulták. A vegyület pontos összetételét, hatóanyagát, az emberi szervezetre kifejtett hatását igazságügyi vegyész és orvos szakértők állapítják majd meg.

 

Bűnös negyed

A drogkereskedésben érdekelt rokonok legális vállalkozásként, Bűnös negyed megnevezéssel, egy kocsmát üzemeltettek a kerületben. Itt nem árultak kábítószert, ám ha egy vendég ilyen bódulatra vágyott, útbaigazították, hol szerezheti be – tőlük – a szert.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.