Partnerek a pályán

2016. 10. 12., sze - 14:18
Zsaru Magazin

Kifejező nevet választott a Készenléti Rendőrség (KR) az új doktrínák szellemében működő különleges egységének.

A rendezvénybiztosítások okos szavú, fegyvertelen munkatársainak mellényén felirat tudatja viselője hovatartozását: Rendőrség – Partner Csoport.

 

Amikor megpillant az ember egy stadion tövében, az egyik legradikálisabb focidrukkertábor közepén két nyugodtan mosolygó zsarut, elismerően biccent. Bartha Károly főtörzsőrmester, a KR szolgálatszervező és csapatszolgálati osztályának járőrvezetője és Solymosi Krisztina pszichológus, tréner avat be a tömegkezelési eljárások szakmai-történeti hátterébe:

 

– A tömeglélektannal régóta foglalkoznak tudósok. Katonai, antropológiai, szociálpszichológiai megközelítésből vizsgálták az emberek válaszait adott helyzetekre. Gustave Le Bon francia szociológus, szociálpszichológus alapvetéseit közel száz évig alkalmazva a csoportokat destruktív közegnek tekintették, amelyekben a kollektív lélek formálja-feloldja az egyéniséget. Eszerint a tömeg egyes tagjai együtt elveszítik kritikai képességüket, befolyásolhatók. Ugyanakkor tekintélyelv alapján kiszolgálják az erős vezetőket, a tömeg csak az erőt tiszteli, képtelen a párbeszédre. Szemléletbeli áttörést az ötvenes-hatvanas években az Egyesült Államok háborúellenes demonstrációinak megfigyelése hozott: a tömeg nem feltétlenül válik alkotóinak unintelligens, romboló halmazává. Az egyén oldódik ugyan, a közösségre jellemző viselkedésformákat vesz fel, de megőrzi saját személyiségét és tudatát, megfelelő eszközökkel meg lehet szólítani.

 


Bartha Károly főtörzsőrmester

 

A felismerés nem járt a tömegkezelési eljárások azonnali változásával. A rendészeti szervek a világon sokfelé a tömegmegmozdulásra, nagy rendezvények biztosítására napjainkig magas profilú, rugalmatlan kiállást és demonstratív erőfölényt alkalmaznak. Nem differenciálnak – korlátoznak, felszólítanak, feloszlatnak, kiürítenek. Az indulatok elszabadulását nem megelőzik, hanem a kialakult helyzetre reagálnak. Az egységesen zord rendőri fellépés a másik oldalon kohéziót teremt, az erőszak erőszakot szül, a tömeg a kemény hatósági fellépésre jogos önvédelemnek érzi agresszív válaszait. Számos példa bizonyítja, ez a stratégia nem vezet megoldáshoz, esetenként áldozatokat követel.

 

Az új szemléletű rendezvénybiztosítás Skandináviában terjedt el, ám amíg az északiak az alacsony profilú biztosítást kizárólag közterületi rendezvényeken vélték hathatósnak, magyar megvalósítói továbbgondolták a szisztémát. A biztonsági kockázattal járó sportrendezvényeken is alkalmazzák a párbeszéden alapuló tömegkezelést.

 

– Nagy hangsúlyt fektetünk a kommunikációra, az éles szituációk tompítására – mondták Svelta Zsóka és Sziklai-Erőss Katalin trénerek. – A Partner Csoport tagjai jól megkülönböztethetők a nyílt rendőri erőktől, civilben, fegyverek és kényszerítő eszközök nélkül dolgoznak a szurkolók között. Feladatuk a feszültség csökkentése, a krízishelyzetek felismerése és verbális eszközökkel történő kezelése. Gyakorláskor kitalált és megtörtént eseteket elemzünk, vizsgáljuk, hogyan lehet feloldani a nehéznek tűnő helyzeteket. A csoport tagjait többkörös szűrőn választottuk ki, mindannyian magas stressztűrésű, érett személyiségű, empatikus, kimagasló kommunikációs képességű, a helyzetet jól felismerő munkatársak.

 

A csoport tavaly szeptember 4-én mély vízben, a Románia–Magyarország-futballmeccsen mutatkozott be. Jól vizsgázott, azóta több mérkőzésen bizonyított.

 


Sinka Babett törzsőrmester, háttérben a KR-csapaterő

 

– Tiszthelyettestől főtisztig minden rendfokozat és beosztás megtalálható a csoportban. Folyton variáljuk a vezetők személyét, az együtt dolgozó párok, egységek összetételét, a trénerek a mérkőzéseken figyelik a rátermettséget, a döntéshozó képességet – tette hozzá Andrási György őrnagy a szeptember 24-i Ferencváros–Újpest-derbin.

 

A csoport egyik része a szervezetten utazó UTE-tábornak segített a Megyeri úton. Informálták a drukkereket a buszok indulásáról. A jó példa ragadós: „Mit kérdeztél, bocsáss meg?!” – hajolt egy lila sálas ultra a hogylétéről érdeklődő Sinka Babett törzsőrmesterhez, mintha egy szalonban lennének. Recsó György főtörzsőrmester egy pityergő kislányt vigasztal, aki apukájával nem jutott fel a kiszemelt buszra.

 


Jön még busz, ne bánkódj!

 

– A bő egy év alatt nem érte atrocitás a csoportot – erősített rá Kutsera István őrnagy, a szolgálatszervező és csapatszolgálati osztály vezetője. – Mindent elkövetünk a békés megoldásokért: felvesszük és tartjuk a kapcsolatot a szurkolói klubokkal. A Partner Csoport tagjai nem intézkednek, veszélyes helyzetekbe nem mehetnek bele. Tevékenységük közben folyamatosan tartják a kapcsolatot a bevetési egységeket vezető parancsnokokkal.

 

A Groupama Arénában gólzáporos a meccs, a tömeg buzdít, de nem pusztít. A partnerek valahogy olyanok a stadionban, mint megannyi körzeti megbízott: problémakezelő jelenlétük mellett információkat is továbbítanak.

 


Együttműködnek a rendezőkkel

 

– Aktívan figyelik a közönséget, a kisebb konfliktusokat maguk simítják el, a jelentősebb rendbontásról értesítik a biztosításra kivezényelt kollégákat. Mi is tudunk általuk üzeneteket átadni a szurkolóknak a távozási útvonalakról és a közlekedés rendjéről – tájékoztatott Nagy Miklós Imre ezredes, a biztosítás parancsnoka.

 

A Fradi–Újpest végén a tömeg kitódul, a rendezők gondoskodtak a vendég- és a hazai szurkolók szétválasztásáról. Az újpesti drukkerek jól felfogott érdeke szervezetten elhagyni a IX. kerületet, a partnerek rábírják a lilákat a buszozásra:

 

– Gyertek, már nyitja az ajtót a sofőr! Mégiscsak kényelmesebb lesz! – terelgeti Gál Adorján százados és Sipos István törzszászlós az Ikarusokra a szurkolókat, Demjén József őrnagy és Hajdú Krisztián alezredes az inkább gyaloglókat látja el tanácsokkal: – Vegyétek le a sálakat, mezeket, nehogy belétek kössenek, várjatok pár percet, aztán mehettek! Ha gond van, gyertek vissza!

 

A mérkőzés után a trénerekkel kielemzik, értékelik a történteket. A Partner Csoport kezdi belopni magát a köztudatba, több zsarut már megismernek a törzsszurkolók. Jól dolgozhatnak, hiszen az ellenségével senki nem készít közös fotót, nem úgy a partnerekkel.

 

Szilágyi Attila
Fotó: Erdei Mihály


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.