Visszaszerezték a Kodály-kottát

2016. 03. 24., cs - 10:12
Zsaru Magazin

Előkerítettek tulajdonosának a XII. kerületi nyomozók egy eredeti Kodály Zoltán-kottát. B. Gergely (31) a megalapozott gyanú szerint el akarta adni az értékes relikviát, amely egy életműkiadványhoz készülő digitalizálási munka során került hozzá.

Tavaly december 9-én tett bejelentést a rendőrségen egy férfi: tudomására jutott, hogy B. Gergely az interneten árulja Kertész Gyula (86) fotográfus Kodály-kottáját.

Lefoglalták az eredeti partitúrát

 

– A bejelentő korábban együtt dolgozott B. Gergellyel a fotóművész életművét feldolgozó kiadványon – ismerteti az ügyet Makai Ábel László törzsőrmester, a XII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozója. – Viszonyuk októberben megromlott, emiatt félbemaradt a munka, a digitalizáláshoz B. Gergelyhez került fotókból és dokumentumokból pedig nem minden került vissza tulajdonosukhoz, Kertész Gyulához. A bejelentés napján házkutatást tartottunk B. Gergely XIII. kerületi lakásában, amelybe nemrég költözött. Ezzel magyarázta, miért maradt nála több tucat fotó és negatív, amelyet lefoglaltunk tőle. Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottunk ellene eljárást. A lopási kár összegének megállapítására szakértőt rendeltünk ki.

A nyomozóknak tanúkihallgatásán Kertész Gyula elmondta, többek között egy különleges, dedikált Sztravinszkij-fotója is eltűnt a lakásából.

– Adatgyűjtés eredményeként február 17-én megtaláltuk azt a férfit, akinek B. Gergely el akarta adni az eredeti Kodály-kottát. Vallomása szerint a gyanúsított eladásra kínálta neki a zeneszerző Ének Szent István királyhoz című kórusművének partitúráját, oda is adta neki, hogy megnézze, később azzal az indokkal kérte vissza, hogy rendőrségi ügy lett belőle – folytatja a törzsőrmester. – Ismét kihallgattuk B. Gergelyt, aki átadta a Kodály-kottát, továbbá több fotót és tárgyat. Vallomásában tagadta, hogy el akarta adni őket. Azzal védekezett, feledékenységből maradtak nála.

 

Kertész Gyula és Makai Ábel László törzsőrmester az értékes relikviával

 

Február 27-én újabb feljelentés érkezett a rendőrségre a férfi ellen. Egy 62 éves asszony azt állította, B. Gergely, aki korábban nála dolgozott egy Déry Gabriella operaénekesről készülő kiadványon, ellopta Déry hagyatékából a pianínót. B. Gergely lakásán a zsaruk lefoglalták a hangszert. A férfi azzal védekezett, úgy gondolta, az asszony neki adta. Ebben az ügyben is lopás bűntettével gyanúsítja a rendőrség. Szabadlábon védekezik.

A sértettnek több fotója is van Kodályról

 

A fotóművész a történtek fényében tüzetesen átnézte értékeit, majd március 8-ai tanúkihallgatásán elmondta, Kodály Zoltán Fölszállott a páva című szerzeményének kottája is eltűnt.

– Bánt, hogy megbíztam ebben az emberben. A készülő könyv miatt sokszor járt nálam, azt hittem, megbízható – mondta a Zsarunak Kertész Gyula. – Édesapám jól ismerte Kodály Zoltánt, gyerekként én is sokszor jártam nála nyáron az osztálytársaimmal. Kánont énekeltünk naphosszat, uzsonnára pedig fodormentatea és baracklekváros kenyér volt. Később is, amikor már felnőttem, megmaradt a barátság. Sokat jelentenek nekem a kottái.

FERENTZI TÜNDE

FOTÓ: SEBESTYÉN JENŐ


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy órán belül elfogták

A nyomozók őrizetbe vették azt a 37 éves borjádi férfit, aki kirabolt egy másik férfit Pécsett.

 

A lángok közül

Égő autóból mentettek ki a járőrök egy férfit a XIII. kerületben.

 

Eltűnt Balog Viktor!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.