Álrendőrt fogtak el a rendőrök

2023. 03. 29., sze - 10:24
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult eljárásban a Győri Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a 41 éves győrszentiváni férfit, aki rendőrnek adta ki magát, és több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított büntetőeljárást a Győri Rendőrkapitányság csalás bűntette, és más bűncselekmények elkövetése miatt egy 41 éves férfival szemben, aki 2022. december 16-án Koroncón, a Rákóczi Ferenc utcában egy házat vett bérbe. Az albérlettel kapcsolatos ügyintézés során a bérlő magát rendőrnek adta ki, és a későbbiek során is több alkalommal a rendőrségi kollégáira hivatkozott.  A főbérlő – miután a győrszentiváni férfinak több havi albérleti-, és rezsidíj elmaradása volt, annak kifizetésével a sértettet folyamatosan hitegette, de azt nem egyenlítette ki – a szerződést felbontotta.

2

A bérlő kiköltözését követően az ingatlan tulajdonosa észlelte, hogy a házból több tárgy eltűnt, illetőleg a feltételezett elkövető az ingatlanból több dolgot – az ő engedélye és hozzájárulása nélkül – eladott, elvitt, illetőleg megrongált, ezzel a sértettnek összesen körülbelül egymillió forintos kárt okozott.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozói és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai 2023. március 27-én a késő délutáni órákban győrszentiváni lakóhelyén elfogták a 41 éves elkövetőt, majd a rendőrségre történő előállítását követően őt csalás vétsége, lopás bűntette és rongálás vétsége elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.