Azonosították
A rendőrök néhány órán belül azonosították a sályi emberölés feltételezett elkövetőjét.

Mint ismeretes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettessel szemben.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2020. január 30-án a délelőtti órákat megelőzően, sályi otthonában ismeretlen elkövető olyan súlyosan bántalmazta az ott élő 61 éves nőt, hogy az asszony belehalt sérüléseibe.
A bevezetett intézkedések eredményeként a rendőrök a bejelentést követő pár órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 21 éves helyi férfit, akit jelenleg is keresnek.
Az ismeretlen helyen tartózkodó férfi felkutatása kapcsán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki, egyben lakossági felhívást tett közzé.
A bűncselekménnyel kapcsolatos eljárási cselekményeket a rendőrség jelenleg is végzi az elkövető mielőbbi elfogása érdekében.