Lezárt ügyek: Megcsonkították a Vasvirágot

2023. 05. 22., h - 12:28
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet három szobortolvajjal szemben folytattak le.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság három putnoki férfival szemben. A gyanúsítottak 2022. január 30-án egy miskolci egészségügyi központ udvarán álló sárgarézből készült szobrot szétdaraboltak, majd eltulajdonítottak.

A mintegy 122 kilogramm súlyú, és 15 elemre darabolt csonkokat a férfiak megpróbálták egy ózdi színesfém-átvevőhelyen eladni. A telephely munkatársai azonban értesítették a rendőrséget.

vasvirág

Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a feltételezett elkövetőket, majd az adatok és bizonyítékok egyeztetését követően értesítették a miskolci nyomozókat az eredményes elfogásról.

vas

 

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.