Dílerek rács mögött

2026. 05. 24., v - 09:42
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai nyomozók a DELTA Program keretében három embert fogtak el és vettek őrizetbe, akik kábítószert árusítottak ismeretségi körükben.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozói széles körű adatgyűjtés után jutottak el ahhoz a két személyhez, akik az elmúlt hónapokban anyagi haszonszerzés céljából amfetamint és ecstasyt árusítottak. A 39 éves férfi és 37 éves élettársa keverte be, porciózta és egy bűntársuknak adta át a drogot, aki az előre egyeztetett helyszíneken szolgálta ki a fogyasztókat.

A rendőrök a közterületi támogató alosztály segítségével május 20-án hajnalban több helyszínen ütöttek rajta az elkövetőkön. A kutatások során a nyomozók 138 gramm fentanilt, 4 g kokaint, 82 g amfetamint, 28 ecstasy tablettát, 10 g droggyanús anyagot, pénzt, mobiltelefonokat, valamint a porciózáshoz és az árusításhoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.

A nyomozók előállították, őrizetbe vették, majd kihallgatták a három elkövetőt kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Kábítószer fogyasztása után szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés tünete is jelentkezhet. Az arra hajlamosaknál a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat. A kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet.


Kapcsolódó oldalak