Lezárt akta: kábítószer hatása alatt jogosítvány nélkül vezetett

2022. 09. 11., v - 06:59
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csornai Rendőrkapitányság befejezte egy celldömölki férfival szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát.

Csornán, a Soproni úton közlekedett személygépkocsijával 2022. május 2-án 11 óra 25 perckor a 29 éves celldömölki férfi, amikor a rendőrök megállították. A járőrök igazoltatták a sofőrt és megállapították, hogy a zavartan viselkedő gépkocsivezető nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel. Az ellenőrzés keretében az egyenruhásoknak a férfi elmondta, hogy a vezetést megelőzően drogot fogyasztott.

A rendőrök a fiatalt elfogták, a helyi rendőrkapitányságra előállították és vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

A nyomozók a járművezetőt kábítószer birtoklásának, illetve bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A csornai rendőrök az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, és az iratokat a rendőrkapitányság a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.