Ne várj 72 órát!

2019. 11. 19., k - 15:46
Zsaru Magazin

Csak tavaly 21 483 eltűnés miatt indult körözés szerte az országban.

Többségük még csak gyermek, mégis olykor napokra, hetekre hátat fordítanak az otthonuknak, a bejelentés pedig sokszor nem érkezik meg időben a rendőrséghez. Az ijesztő adatok és egy nemsokára a mozikba kerülő kisfilm adta az ötletet az alkotók, a forgalmazó Mozinet és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közös, Ne várj 72 órát! elnevezésű kampányához.

A Valan – Az angyalok völgye című filmben Péter (Krisztik Csaba) arra teszi fel az életét, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban a 22 évvel ezelőtt elveszett húgát, Julit látja. Péter egy telefonhívás miatt hazatér az erdélyi bányavárosba, Valanba, amikor felmerül, hogy testvére holtteste került elő a hófödte feny­vesek között. A nyomozás során nemcsak a bűnözéssel kell megküzdenie, hanem saját emlékeivel, szorongásaival is.

– A Valan – Az angyalok völgye azokról a gyerekekről szól, akik egyik pillanatról a másikra nyomtalanul eltűnnek – mondta Bagota Béla rendező. – Látjuk a fényképüket a hírekben, olvassuk a róluk írt statisztikákat, sóhajtunk egy nagyot, és abban bízunk, ez a szörnyűség a mi gyerekünkkel úgysem történhet meg. De ezek a gyerekek attól még ott vannak valahol. Valahol a sötétben. Filmünkben Péter ebből a sötétből próbálja kimenteni a kicsiket, miközben ő maga is majdnem elvész benne.

A feszült és egyben szívszorító kisfilm adta az ötletet a Ne várj 72 órát! című kampányhoz. A film készítői, forgalmazója, a Mozinet és az ORFK sikerrel záruló nyomozásokat bemutató videókkal hívja fel a figyelmet arra, hogy közös odafigyeléssel segíthetünk az eltűnt gyerekeknek hazatalálni. Ezeket az eseteket a nyomozásban részt vevő zsaruk maguk mesélik el.

Hazánkban csak 2018-ban 2900 gyermek-, 15 499 fiatalkorú és 3084 felnőtt eltűnési esetében indult körözés. A kiskorúak 20 százaléka családból, míg 80 százalékuk gyermek- vagy lakásotthonból tűnik el vagy távozik engedély nélkül. Az eltűnéseket sokszor azonban nem jelentik be időben a szülők, pedig a közhiedelemmel ellentétben nincs olyan, hogy a rendőrség egy eltűnés esetén 72 órát várna.

– Fontos tudni, ha egy gyermek eltűnik, nem igaz, hogy csak 72 óra elteltével kezdenek el nyomozni a rendőrök – kezdte Hadházi Kornél őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyermek- és ifjúságvédelmi osztályának alosztályvezetője. – Az ilyen eseteket azonnal jelenteni kell a rendőrségen, hisz minden perc számít. Ugyanez igaz arra is, ha egy felnőtt tűnik el. Az eltűnések 90 év után évülnek el. A gyerekek eltűnésének oka lehet munkanélküliség, aluliskolázottság, a nem megfelelő vagy elégtelen családi háttér. Azonban nemcsak a ­rossz körülmények miatt szöknek el ezek a gyermekek, hanem sokszor sajnos egy-egy csábító ígéret is elég ahhoz, hogy összepakoljanak, és meglépjenek az otthonukból.

Kemény Balázs százados, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának kiemelt főnyomozója sok ilyen esetet látott már:

– Szerencsére nem jellemző, hogy az eltűnt személyek bűncselekményt követnének el, vagy ők maguk lennének egy ilyennek az áldozatai. Azonban nem egy olyan esettel találkoztunk már, amikor prostituáltként dolgoztatták valahol a lányt. A bejelentést követően feltérképezzük a baráti kört, az ismerősöket, hogy merre mozgott. Ezek után már hamar nyomára bukkanunk egy eltűnt fiatalkorúnak. Az eltűnést telefonon is bejelenthetjük, de ha lehet, inkább személyesen tegyük ezt meg a legközelebbi rendőrkapitányságon! Fontos, hogy a bejelentő egy friss képet is vigyen magával az eltűntről.

Kemény Balázs a kisfilmben egy hihetetlen történetet is elmesél egy lány kicsit sem mesébe illő budapesti találkozásáról egy fiatal férfival. A lány prostituáltként kereste meg a kenyérrevalót, de megesett, hogy ki is fosztotta kliensét. A férfi végül egy Pest megyei településre vitte, ahol csüngőhasú disznókért adta volna el a lányt. Ő megrémült, majd az egyik kliense, egy idős férfi megsajnálta, és 400 forintot adott neki, hogy elmenekülhessen. Egy budapesti javítóintézetbe ment, ahol korábban fogva tartották egy kiszabott ítélete miatt. Valószínűleg ott érezte magát egyedül biztonságban, míg az édesanyjához nem került Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe.

Bár Magyarországon a kerítés, kitartottság és prostitúció elősegítése címén regisztrált bűncselekmények kismértékben fordulnak elő az egyéb bűncselekményekhez képest, a rendőrség nap mint nap azért dolgozik, hogy tovább csökkentse ezeknek az eseteknek a gyakoriságát.

– Magyarországon inkább nevelőintézetekből tűnnek el gyermekek, mint a családi környezetükből. Utóbbi esetben a már öntudattal rendelkező, kamasz gyerekek vágnak neki a nagyvilágnak. Dac, kíváncsiság, szerelem; rengeteg olyan ok van, ami miatt ezek a gyerekek elszöknek otthonról. Munkájuk és pénzük nemigen van, így kényszerülnek lopásra vagy adott esetben prostitúcióra. Meglátásom szerint, ha a gyerekekkel kellő időt töltenek a szülők, és kialakítanak egy bizalmi kapcsolatot, akkor a szökés meg sem fordul a fejükben – vélekedett Kele János őrnagy, a Karcagi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője. – Volt egy olyan eset, amikor egy kamasz lány 15-ször szökött meg, majd az utolsó alkalommal az édesanyjától kért segítséget, akivel korábban nem tartotta a kapcsolatot. Kiderült, hogy egy magyar férfival külföldre ment, ahol prostituáltként dolgozott, ám ő ezt nem akarta. A hazajövetele után több más bűncselekményt is elkövetett, vélhetően azért, mert soha nem látott maga előtt egy normális családi példát.

A kampány alapjául szolgáló filmet november 21-én mutatják be a mozikban.
 

Porkoláb Zsófia
Fotó: Fülöp Máté, Rendőrség


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.